Három éve hagyott itt minket a Fekete Mamba

GettyImages-139369178
2023.01.26. 19:02
Napra pontosan három éve, 2020. január 26-án, helikopter-balesetben életét vesztette az ötszörös NBA-bajnok, 18-szoros All-Star Kobe Bryant. A kaliforniai Calabasas környékén a hegyoldalba csapódott egy helikopter, amelyen Kobe Bryant és lánya, Gianna mellett még hét ember utazott, a balesetet senki sem élte túl. Rá emlékezünk.

Túlzás nélkül állítható, hogy a sokkoló hírek megemésztése és elfogadása után az egész bolygó gyászba borult. Minden idők egyik legjobb kosárlabdázója még csak 41 éves volt, és amellett, hogy a pályán mindent elért és megnyert, még bőven előtte állt az élet. 

Példaképéhez hasonlóan legenda vált belőle

Az 1978. augusztus 23-án, Philadelphiában született Bryant kosarascsaládból származott, apja, Joe Bryant NBA-játékos volt. Már középiskolásként látszott rajta, hogy óriási tehetség, így nem is volt kérdés, hogy az egyetemet kihagyva egyből profinak áll az utolsó gimnáziumi éve után. Előtte viszont Olaszországban tanult, az NBA-t elhagyva ugyanis ott folytatta pályafutását az apja. Hogy az olaszországi évek se teljenek kosárlabda nélkül, 

órákat töltött azzal, hogy az államokban maradt rokonok által küldött videokazetták alapján tanulmányozza Michael Jordan mozdulatait, és megpróbálja utánozni azokat.

A Charlotte Hornets 1996-ban draftolta Bryantet, 13. kiválasztottként került az NBA-be, de ügynöke kizártnak tartotta, hogy Kobe a Hornertsben játsszon, így a Lakers akkori menedzsere, Jerry West felbuzdulva az ötleten, felajánlotta a csapat kezdő centerét, Vlade Divacot Bryantért cserébe. Bryant a teljes pályafutását a Los Angeles Lakersnél töltötte 2016-os visszavonulásáig.

Első bajnoki címét 2000-ben nyerte a Lakersszel, onnantól sorban három bajnoki gyűrűt zsebelt be a csapattal, majd 2009-ben és 2010-ben a negyedik és ötödik bajnokságát is megnyerte a Los Angeles-i együttessel, utóbbi két döntőn ő volt a legértékesebb játékos (MVP). Az NBA-ben töltött 20 szezonjából 18-szor beválasztották az All-Star-keretbe, 2008-ban az NBA-alapszakasz MVP-je volt. Az amerikai válogatottal 2008-ban Pekingben, majd 2012-ben Londonban is olimpiai bajnok lett.

Első profi szezonjában többnyire csere volt, de így is történelmet írt azzal, hogy 18 évesen és 72 naposan ő lett a valaha volt legfiatalabb NBA-játékos (ezt a rekordot később Jermain O’Neal vette el tőle). Még abban az évben, újoncként megnyerte a zsákolóversenyt az All-Star-gálán, a szezon végére pedig már alapember lett Los Angelesben.

A Kobe–Shaq-duó, amelytől mindenki rettegett

Az igazi áttörést neki és a csapatnak is Phil Jackson vezetőedzővé való kinevezése jelentette 1999-ben. Attól a szezontól kezdve Bryant az NBA egyik leginkább meghatározó kettese (shooting guard) lett, emellett pedig a védekezése is kiemelkedett a ligában, 2000-ben már a legjobb védőcsapatba is beválogatták. Jackson érkezésével a Lakers egyből a csúcsra ért, és három éven át le sem tudták taszítani onnan őket, az 1999–2000-es szezon végén az Indiana Pacerst, 2001-ben a Philadelphia 76erst, 2002-ben pedig a New Jersey Nets csapatát verték a döntőben.

Shaquille O’Neallel a kétezres évek elején a liga történelmének egyik legjobb párosát alkották, duójuknak köszönhetően pedig három bajnoki címet nyert egymás után a Los Angeles Lakers. A kapcsolatuk – leginkább Bryant személyisége miatt – eléggé megromlott a végére, úgyhogy Shaq végül távozott Los Angelesből, és a következő bajnoki címre már nem maradt. Innentől kezdve már csak Kobe csapata volt a Lakers.

Michael Jordan árnyékában

2003-as ügye – szexuális erőszakkal vádolta meg Bryantet egy szállodai alkalmazott – égő nyomot hagyott magánéletében és karrierjében is. Utóbbit két elvesztett döntő bánja, 2004-ben a Detroit Pistons, 2008-ban a Boston Celtics állta a Lakers útját a döntőben, 2009-ben és 2010-ben viszont ismét Bryanték lettek a bajnokok. 

A bajnoki címek közötti időszakban Bryant csúcsra járatta képességeit, és 2006-ban, majd 2007-ben is ő szerezte a legtöbb pontot az alapszakaszban – 2006-ban volt egy 81 pontos meccse a Toronto ellen, ez volt pályafutása legtöbb pontot hozó meccse, és a második legtöbb, amelyet valaha bárki NBA-mérkőzésen termelt (a rekordot Wilt Chamberlain tartja 100 ponttal) –, az egyéni jó teljesítmény viszont a megfelelő csapatmunka nélkül nem vezetett sikerre.

A 2010-es bajnoki cím után Bryant mindenáron azon volt, hogy utolérje Michael Jordant, és megszerezze a 6. címét is, de ez végül nem sikerült neki, 2013-tól kezdve pedig egyre több sérüléssel bajlódott, ami a Lakers teljesítményén is meglátszott – 2013-ban például Achilles-ín-szakadása volt, amiből ugyan még visszatért, de az egyértelműen búcsúévnek kikiáltott 2015–2016-os szezontól eltekintve már nem volt a régi, 2012 után a rájátszásba sem tudta bevinni csapatát.

A filmvásznon is nagyot alakított

Kobe Bryant 2018-ban Oscar-díjat nyert a Dear Basketball (Kedves kosárlabda!) című animációs filmjéért, ám a 2003-as erőszakvádak miatt nem került be a filmakadémia tagjai közé. A rövidfilm, amelynek producere volt, ugyanazt a címet viseli, mint a vers, amellyel 2015-ben bejelentette a visszavonulását. A filmben, ahogy a versben is, a kosárlabda és az NBA iránti szeretetéről vall. Pályafutását 33 643 ponttal fejezte be.

Az utolsó tánc

Kobe Bryant karrierje utolsó mérkőzését a Utah Jazz ellen játszotta, és már a bevonulás is a visszavonuló kosárlegendáról szólt. A meccsen aztán a csapattársak is folyamatosan őt tömték labdával, ő pedig nem hazudtolta meg önmagát, és az égvilágon mindent elvállalt. 

A harmadik negyed végén 37 pontnál járt a Fekete Mamba, míg a csapattársai összesen 27-nél.  Az utolsó negyedben két triplával hamar negyven fölé jutott, amivel biztossá vált, hogy ő lesz az a játékos, aki a legtöbb pontot szerzi a búcsúmeccsén. A mérkőzés ezen szakaszában az  eredménytől függetlenül arról szólt minden, hogy Bryant pontot szerezzen, félpályás passzokkal keresték, hogy ötven pont fölé jusson, ami az utolsó percekben sikerült is.

A mérkőzés utolsó perceiben óriásit játszott, 58. pontjával átvette a vezetést a Lakers, majd két büntetővel hatvanra kerekített.  A győzelem után a pályán tartott beszédet, megköszönte mindenkinek a segítséget, majd Mamba out, azaz a Mamba kiszáll mondattal fejezte be. 

Visszavonulásakor a Lakers mindkét mezszámát, az eleinte használt 8-ast, majd a későbbi 24-est is visszavonultatta örökre, ezzel egyedülálló az NBA-ben.

Ebben a cikkben szexuális visszaélés a téma. Kérjük, olvassa el erről szóló írásunkat is!

Ha önt vagy ismerősét erőszak éri a kapcsolatában, vagy ha valakiről úgy véli, emberkereskedelem áldozata lett, hívja az Országos Kríziskezelő és Információs Telefonszolgálatot a belföldről ingyenes, 06 (80) 20-55-20-as számon.

A NANE Egyesület bántalmazott nőknek és gyermekeknek szóló segélyvonala szerda kivételével minden hétköznap 18 és 22 óra között ingyenesen hívható a 06 (80) 505-101-es telefonszámon.

(Borítókép: Kobe Bryant 2012. február 19-én a Phoenix Suns elleni NBA-mérkőzésen. Fotó: Christian Petersen / Getty Images)