Megszületett háromszoros Európa-bajnokunk első gyermeke

D  AS20170528128
2023.02.25. 10:23
Babafotót posztolt a büszke apuka, a kétszeres olimpiai bajnok Tom Liebscher, aki a háromszoros Eb-győztes, a kajakozástól tavaly visszavonult Lucz Dóra férje. A párnak februárban kislánya született: Zoey.

Köszöntünk a családunkban, Zoey

– ezzel a rövid üzenettel, no meg a hashtagek közé rejtett február 16-ai születési dátumra utaló számsorral posztolt babafotót a németek kétszeres olimpiai bajnok kajakosa, Tom Liebscher-Lucz, aki a tavaly nyáron visszavonult kétszeres Európa-bajnok kajakosunk, Liebscher-Lucz Dóra párja. 

A gyermekáldásról a drezdai Sachsische Zeitung is beszámolt, idézve is a 29 esztendős apukát.

Olyan sok versenyen szerepeltem és értem el szép sikereket. Ez most egy teljesen új kaland és kihívás számomra, amit már alig várok.

A pár 2017-ben egy szingapúri edzőtáborban ismerkedett meg, Lucz Dóra 2021-ben, a tokiói olimpiát követően költözött Németországba, ahol tavaly májusban házasodtak össze. Nem sokkal ezután – mindössze 27 évesen – jelentette be a sportolónő, hogy befejezi a kajakozást. Azóta vissza is vonult a nyilvánosság elől, közösségi felületein is csak elvétve posztol.

Lucz Dóra 2004-ben kezdett el kajakozni a Dunakeszi Kajak Clubban, 2016-ban igazolt az UTE-ba, melynek 2021-ig volt a versenyzője. Drezdában egyedül még elkezdte a felkészülést a következő olimpiai ciklusra, de végül úgy döntött, befejezi pályafutását. A Képes Sportnak adott búcsúinterjújában elmondta, élvezi a civil életet, hogy mást is lát a világból. 

Ami sportpályafutása legnagyobb sikereit illeti: a 2016-os U23-as világbajnokságon Minszkben K1–200 méteren és K1–500 méteren is világbajnok lett. 2017-ben már a felnőttek között a plovdivi Európa-bajnokságon K–200 méteren és K4–500 méteren aranyérmet nyert, 2021-ben pedig a poznani Eb-n állhatott a dobogó legfelső fokára négyesben 500 méteren. 

Visszavonulása óta gazdasági informatikusnak készül.

(Borítókép: Lucz Dóra 2017. május 28-án. Fotó: Kovács Tamás / MTI)