Újabb két arany, összesen négy érem jutott a magyaroknak Portugáliában

2022.10.01. 20:35
A felnőttek mezőnyében három érmet – köztük egy aranyat – nyertek szombaton a klasszikus számokban a magyarok a portugáliai Ponte de Limában zajló maratoni kajak-kenu világbajnokságon – írta a Magyar Távirati Iroda. Az ifjúságiak egyetlen versenyszámában szintén magyar siker született.

A hazai szövetség honlapjának tudósítása szerint női K1-ben Kiszli Vanda győzött. A számot 2018 óta uraló magyar kajakos, aki a csütörtöki rövidkörös versenyben lecsúszott a dobogóról, ezúttal nem hibázott, és a svéd Melina Anderssont lehajrázva végzett az élen.

Az Atomerőmű SE maratonistája ezzel megszerezte pályafutása hetedik felnőtt világbajnoki címét, ráadásul a klasszikus távon sorozatban negyedszer diadalmaskodott. Eredetileg még egy magyar, Czéllai-Vörös Zsófia is tagja lett volna ennek a mezőnynek, de kisebb egészségi probléma miatt végül a vasárnapi páros érdekében nem indult.

Kenuban két ezüst jutott, Kisbán Zsófia és Kövér Márton is másodikként ért célba. Kisbán csütörtökön a rövidkörös versenyben is második volt. A szombati versenyben a szám másik magyar indulója, Bonyai Regina nyolcadikként zárt. A kilencszeres világbajnok Kövér Manuel Garridóval küzdött az elsőségért, versenyük az utolsó futószakaszon dőlt el a spanyol javára. Ugyanitt Zsidai Máté a hatodik helyen ért célba.

A férfi kajakosoknál Boros Adrián hetedik, Aranyosi Gábor 14. lett.

A nap egyetlen ifjúsági versenyszámában, a férfi kajak egyesek küzdelmében a tavalyi ezüstérmes Kolozsvári Brúnó győzött – tudósított az MTI.