A magyar válogatott legyőzte Franciaországot, visszajutott a világelitbe

2024.04.27. 18:23
A magyar női jégkorong-válogatott visszajutott az elitbe, mivel 2–1-re legyőzte Franciaországot a klagenfurti divízió I/A-világbajnokság szombati, utolsó fordulójában.

Pat Cortina szövetségi kapitány csapata a Koreai Köztársaságot és Hollandiát egyaránt 2–0-ra legyőzte, majd Norvégiától és a házigazda Ausztriától is kikapott szétlövésben.

Az utolsó forduló előtt listavezető Franciaország elleni mérkőzést annak tudatában kezdték a magyarok, hogy az alapjátékidőben, azaz három pontot érően kell győzniük a feljutásért, ehhez képest már a 43. másodpercben gólt kaptak.

A kiegyenlített első harmad után a másodikban a magyar együttes játszott fölényben – ekkor 11–7 volt a kapura lövések aránya –, és az utolsó percben Jókai-Szilágyi Kinga találatával sikerült is egyenlítenie. A harmadik felvonás elején Seregély Míra vezetéshez juttatta válogatottját, és bár ezután a franciák mindent megpróbáltak, 11–4-es kapura lövési aránnyal zárták ezt a játékrészt, az eredmény már nem változott.

A tornáról az első két helyezett jut fel az elitbe, míg az utolsó Koreai Köztársaság kiesett a divízió I/B-be.

Eredmény, 5. (utolsó) forduló

  • Magyarország–Franciaország 2–1 (0–1, 1–0, 1–0)
    gólszerzők: Jókai-Szilágyi (40.), Seregély (43.), illetve Baudrit (1.)