Megsérült Vay Ádám, a negyeddöntőben már nem állhat a Poprad rendelkezésére

2024.03.24. 16:21
Combsérülés miatt két-három hétig nem játszhat Vay Ádám, a szlovák jégkorong-bajnokságban negyeddöntős Poprad magyar válogatott kapusa – számolt be a Magyar Távirati Iroda.

Vay – aki pénteken ünnepelte 30. születésnapját – a vendég Nyitra elleni csütörtöki, 5–1-re elveszített negyeddöntő második összecsapásának 57. percében sérült meg, és le kellett cserélni a hátralevő időre.
   

Az MRI kimutatta, hogy a bal combom közelítőizmában van egy kis szakadás, ezért két, legfeljebb három hétig nem játszhatok. Remélem, a csapat nélkülem is továbbjut a negyeddöntőből, és a folytatásban már tudok segíteni

– mondta az MTI-nek vasárnap Vay, aki remek mutatókkal zárta az alapszakaszt. Csapata első lett, ő 92,94 százalékkal védte a lövéseket, ezzel harmadik volt, átlagban 2,13 gólt kapott, ebben a mutatóban pedig a második.

Az alapszakaszgyőztes Poprad 1–1-re áll a Nyitrával szemben a szlovák negyeddöntőben, a párharc az egyik csapat negyedik sikeréig tart.

Amennyiben a Poprad bejut a döntőbe és a sorozat hat vagy hét mérkőzésig elhúzódik, akkor Vay nem vagy csak késve tudna a magyar válogatott rendelkezésére állni az április 28-án rajtoló bolzanói divízió I/A-világbajnokságon. A szlovák finálé hatodik meccse jelen állás szerint éppen a vb nyitónapjára esne, a hetedik felvonás pedig április 30-ra – tekintett előre az MTI.