Történelmet írt a magyar női jégkorong-válogatott, jöhet a jutalomjáték

2022.08.31. 08:44
A magyar női jégkorong-válogatott történelmet írt azzal, hogy bennmaradt a világelitben, ráadásul csütörtökön negyeddöntőzhet az Egyesült Államok csapatával a dániai Herningben.

Először fordult elő a magyar hokiban – férfi és női vonalat együttvéve –, hogy egy csapat a világ élvonalába feljutva nem esett ki azonnal az első alkalommal. Igaz, tavaly a nők már játszottak az elitben, ám a koronavírus-járvány miatt a nemzetközi szövetség a 2021-es vb-re eltörölte a kiesés rendszerét. A férfiak eddig kétszer voltak tagjai az A-csoportnak, ám a 2008-as szapporói és 2015-ös krakkói feljutást követő évben búcsúztak.

A női válogatott hétfőn vívta ki a bennmaradást, ám kedden izgulnia kellett, hogy a negyeddöntő összejöjjön. Ehhez a németeknek a rendes játékidőben – három pontot érően – le kellett győzniük a házigazda dánokat. A németek saját magukért is küzdöttek, mert ha nem nyernek 60 perc alatt, akkor kiesnek. Az egyenlítésük 4:11 perccel a vége előtt született meg, míg a győztes találat – amely a magyar negyeddöntőt és a dán kiesést is jelentette – 59:59-nél.

A bírói sípnál úgy állt meg az eredményjelző órája, hogy egyetlen tized másodperc maradt hátra. Következett a videózás, hogy időben esett-e a találat. Ekkor derült ki, hogy igen, de nem egy tized, hanem kereken egy másodperccel a vége előtt. A dánok jelezték, hogy szerintük a kapusukat akadályozták a védésben, de egy újabb videózás végén nem adtak nekik igazat. Így aztán ez az egy másodperc arról is döntött, hogy a dánok nem a negyeddöntőbe jutnak, hanem kiesnek, a németek bennmaradnak, a magyarok pedig folytatják az amerikaiak elleni negyeddöntővel.

Pat Cortina szövetségi kapitány együttese így Frederikshavnból szerdán átbuszozik a 200 kilométerre fekvő Herningbe, és ott találkozik majd az esélytelenek nyugalmával

csütörtökön 16 órakor a kilencszeres világ- és kétszeres olimpiai bajnok Egyesült Államok csapatával.

Az amerikaiak és a kanadaiak kiemelkednek a mezőnyből már a kezdetek óta, csak ez a két ország nyert eddig vb-t és olimpiát, ráadásul a magyaroknál erősebb csapatokat is sokszor két számjegyű különbséggel győzik le, és még tíz kapura lövést sem igazán engedélyeznek az aktuális ellenfeleknek.

Igazi dráma volt a kedd este. Azon az egy másodpercen múlt, hogy pakolunk, és hazamegyünk, vagy maradunk. Aki ismeri a női hokit, tudja, hogy az Egyesült Államok és Kanada más szintet képvisel. Most világbajnoki meccsen játszhatunk egyikük ellen, és ez nagy szó. Nem kell megijedni, nem kell félni, nyugodtan játszhatunk, esélyünk nincs, de szeretnénk néhány kellemetlen pillanatot okozni. És ne felejtsük, utána lesz még legalább egy fellépésünk az 5–8. helyért

– mondta az MTI-nek Pat Cortina. Hozzátette, mivel Németországban él, a magyar női válogatott mellett a Garmisch-Partenkirchen-i SC Riessersee vezetőedzője, kedden este tényleg a németeknek szurkolt.

A magyarok múlt csütörtökön 4–2-re legyőzték a németeket, majd pénteken 7–1-re kikaptak a csehektől, vasárnap 1–0-ra a házigazda dánoktól, hétfőn pedig szétlövésben maradtak alul a svédekkel szemben. Most pedig következhet az Egyesült Államok, majd a papírforma alapján az 5–8. helyért szombaton a finncseh vagy a svájcijapán párharc vesztese.

A hetedik helyért nem rendeznek összecsapást, a vasárnapi döntő és a bronzmeccs mellett csak az ötödik helyért lesz még ütközet vasárnap.

A magyarok számára a nyolc közé jutás már óriási fegyvertény, a célkitűzés az volt, hogy jövőre is az elitben szerepelhessenek. A 2023-as vb-nek Kanada ad otthont, várhatóan Ottawában lesz a torna április elején.

MTI