Románia védi Magyarországot egy felé sodródó veszélytől

2023.06.10. 17:18
A gyulavarsándi híd bontása még folyik, elbontott darabjait a hullámtérből eltávolítják, hogy egy esetleges érkező árhullám se tudja magyar területre sodorni – közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (Kövizig) igazgatója szombaton.

Korábban megírtuk, hogy harmadfokú készültséget rendeltek el Gyulán csütörtök délelőtt, mert a Fehér-Körös román oldalán megrongálódott a gyulavarsándi híd. A gerendái a folyóba estek, és Magyarország felé tartanak.

A román vízügyi szakemberek ideiglenes terelőművet feszítettek a mederbe, hogy az elsodródó híddarabokat felfogják – közölte Szabó János, a Közvizig igazgatója. Megjegyezte, hogy pontszerű harmadfokú készültség van a Fehér-Körösön. 

A Kövizig munkatársai a gyulavári hídnál lévő vízkárelhárítási helyen felkészülten várják az esetlegesen érkező uszadékokat, hiszen az ideiglenes terelőműben nem lehetnek teljesen biztosak

– idézte az igazgatót az MTI. Elmondta, hogy a híd fagerendáit vasszerkezet is rögzítette, így nemcsak a gerendák, hanem a vasdarabok is nagy kárt tudnának okozni a duzzasztó tömlőjében.

Elhárítják a veszélyt

A vízkárelhárítási helyen daruval, merülőfal szükség szerinti telepítésével biztosítják a gyulai duzzasztó védelmét, így azonnal ki tudják terelni az esetlegesen érkező híddarabokat. A munkát fénytornyok is segítik, amelyekkel huszonnégy órában látják el a figyelőszolgálatot – tájékoztattak. 

A közlemény szerint június 9-én a gyulai duzzasztó tömlőjét újra feltöltötték, és a duzzasztást visszaállították a nyári szintre, így az Élővíz-csatorna frissvíz-betáplálását újra biztosítani tudják.

Az elmúlt napon 24 ember vett részt a védekezésben az igazgatóság részéről – közölte a Kövizig igazgatója.