Varga Mihály benyújtja a jövő évi költségvetést

2023.05.30. 10:09
A jövő évi költségvetés egy védelmi költségvetés – fogalmazott Varga Mihály pénzügyminiszter azzal kapcsolatban, hogy terveinek megfelelően benyújtja a költségvetést az Országgyűlésnek.

Varga Mihály pénzügyminiszter Facebook-oldalán jelentette be, hogy kedden délelőtt hivatalosan is benyújtja a költségvetést az Országgyűlésnek. Posztja alatt úgy fogalmaz, hogy „háborús időkben olyan költségvetésre van szüksége Magyarországnak, amely garantálja hazánk biztonságát, megvédi a családokat, a nyugdíjakat, a munkahelyeket és a rezsicsökkentést”.

A jövő évi költségvetés egy védelmi költségvetés – zárja bejegyzését.

Mint ismert, Varga Mihály a jövő évi költségvetés részleteit múlt hét csütörtökön ismertette Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő mellett a Kormányinfón. Itt a pénzügyminiszter leszögezte:

  • 4 százalékos növekedéssel számolnak,
  • 2,9 százalékos államháztartási hiánnyal,
  • 66,7 százalékos államadóssággal,
  • valamint 6 százalék körüli éves inflációval.

Az előkészítés feszített tempóját kritizálóknak egyúttal azt üzente a pénzügyminiszter: pontosabb adatok akkor sem lennének, ha később tervezik meg a büdzsét.

Az ország védelme a legfontosabb

A háború még nem ért véget, minden valószínűség szerint 2024-ben is folytatódik, márpedig az ország fizikai védelme a legfontosabb. Ezért is erősítik meg

A HONVÉDELMI ALAPOT, AMELYNEK A VÉGÖSSZEGE 1300 MILLIÁRD FORINT FÖLÖTT LESZ, ÍGY EZEK A TÍPUSÚ RÁFORDÍTÁSOK IMMÁR MEGHALADJÁK A GDP 2 SZÁZALÉKÁT.

Ugyanakkor a pénzügyi tárca vezetője hangsúlyozta: nemcsak a honvédségre, a védelmi kiadásokra jut több pénz, hanem a magyar családokra is. Az utóbbiak kapcsán elmondta: a támogatási rendszer megújítása mellett is három és félszer több jut erre a célra, mint 2010-ben. A családpolitikai kiadások és adókedvezmények összege meghaladja a 3300 milliárd forintot. Elhangzott, hogy marad az inflációkövető nyugdíjemelés, valamint a 13. havi nyugdíj is.

Megérkeztek az Európai Bizottság országspecifikus ajánlásai, amelyekre reflektálva Gulyás Gergely kijelentette: Magyarországnak továbbra is kulcsfontosságú a költségvetési hiány csökkentése, amely az elmúlt három, kihívásokkal teli évben is megvalósult. A rezsicsökkentés megszüntetésére tett brüsszeli javaslatot viszont elutasítják. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a 2013-ban felállított rezsivédelmi alap marad 2024-re is, amelynek a fedezetéül a különadók és egyéb bevételek szolgálnak, a vállalatokra kivetett extra terhek kivezetése ugyanakkor megkezdődhet. Az uniós intézményrendszerrel kapcsolatban kedvezőbb fejlemény, hogy júniusban vagy júliusban várhatóan már tudnak számlákat küldeni Brüsszelbe, miután a kért igazságszolgáltatási módosításokat elvégezték, azok átmentek az Országgyűlésen.

El kell kerülni a recessziót

Az Index felvetette, hogy mennyire reális az 1,5 százalékos idei GDP-növekedési cél, miután az első negyedéves adat 0,9 százalékos visszaesést mutat. Például Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója azt mondta lapunknak, hogy 0,8–1 százalékos éves bővülésnek is örülne. Erre válaszul Varga Mihály úgy fogalmazott: a magyar kormány célja, hogy elkerülje a recessziót, de ez több tényezőre vezethető vissza.

Abból indulunk ki, hogy a magyar gazdaság fundamentumai erősek, nem látjuk szükségét annak, hogy a 2023-as költségvetést módosítani kellene

– állapította meg a pénzügyminiszter. Kicsit előrébb tekintve, lapunk kérdésére azt is ismertette, hogy 385 forintos euróárfolyammal terveznek a következő évre. Mint ismert, az utóbbi időszakban járt tartósan is 370 forint alatt a jegyzés.