A padlót fogás után már a kötélen húzzák fel magukat a beruházások

forint1
2023.05.30. 08:41
Életjelet mutatnak a beruházások: éves szinten még továbbra is csökkenést, negyedéves összevetésben azonban már némi növekedést mutat a volumen, amit jellemzően a vállalkozások csökkenő aktivitása alakított – derül ki a KSH adataiból. Az általános csökkenése ellenére hét nemzetgazdasági ágban emelkedett a teljesítményérték.

2,8 százalékkal csökkent a beruházások volumene 2023 első negyedévében az előző év azonos időszakához viszonyítva – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adataiból. Ezen belül a teljesítményérték csaknem hat tizedét képviselő építési beruházásoké 8,5 százalékkal csökkent, ugyanakkor a több mint négytizedét kitevő gép- és berendezésberuházásoké 5,3 százalékkal emelkedett. Ez utóbbi elsősorban az import gépek és járművek csaknem 10 százalékos volumennövekedésének tulajdonítható.

A beruházási teljesítmény 51 százalékát megvalósító, legalább 50 főt foglalkoztató vállalkozások körében a fejlesztések volumene 7,9 százalékkal csökkent, ugyanakkor a beruházások 11 százalékát realizáló költségvetési szerveknél a fejlesztések 2,3 százalékkal haladták meg a bázisidőszaki szintet. Az egyéb (50 fő alatti vállalkozások, egyéni vállalkozások, nonprofit vállalatok, valamint a háztartások) kategóriába tartozók beruházási volumene 3,4 százalékkal bővült.

A nemzetgazdasági beruházások szezonálisan kiigazított volumene az előző negyedévihez képest 1,0%-kal nőtt.

Ezen belül az építési beruházások szezonálisan kiigazított volumene 1,6 százalékkal zsugorodott, míg a gép- és berendezésberuházásoké 5,9 százalékkal bővült.

Hét ág teljesítménye is emelkedett

A beruházások általános csökkenése ellenére hét nemzetgazdasági ágban emelkedett a teljesítményérték.

  • A nemzetgazdasági beruházások több mint három tizedét jelentő, a legnagyobb súlyt képviselő feldolgozóipar fejlesztései a tárgynegyedévben az előző negyedévek két számjegyű bővülésénél mérsékeltebben nőttek (+7,3 százalék). 2023 első negyedévében a második legnagyobb súlyt képviselő járműgyártás élénkülése játszotta a központi szerepet a növekedésben, ugyanakkor a legnagyobb részarányú villamosberendezés-gyártásban a beruházások volumene némileg elmaradt a tavalyitól, főként a hosszabb ideje folyamatban lévő nagyszabású projektek fokozatos kifutása miatt. Bővülés jellemezte továbbá az elektronikai ipar, a gyógyszergyártás, valamint az egyéb feldolgozóipar alágak fejlesztéseit is.
  • A második legnagyobb beruházónak számító, a nemzetgazdaság fejlesztéseinek 23 százalékát megvalósító ingatlanügyletek beruházási teljesítménye 1,8 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakit. A volumenváltozást két ellentétes irányú folyamat határozta meg: a bázisidőszakot jellemző élénk kulturális és irodaház-építési projektek lezárulását a tárgyidőszaki ingatlanfelújítások (főként energetikai korszerűsítések) nagyfokú növekedése ellensúlyozta.
  • A szállítás, raktározás beruházási volumenében folytatódott a 2022. II. negyedévétől jellemző csökkenés (mínusz 2,3 százalék), a kedvezőtlen teljesítmény mögött elsősorban az állami infrastrukturális fejlesztések mérséklődése állt.
  • A kereskedelem nemzetgazdasági ágban regisztrált 4,7 százalékos volumencsökkenés oka többek között az előző év azonos időszakát élénkítő, főként a nagykereskedelemben tevékenykedő vállalkozások beruházási tevékenységének tárgyidőszaki mérséklődése.
  • A mezőgazdaság beruházási teljesítménye az előző két negyedév egy számjegyű csökkenése után 7,0 százalékkal nőtt, amiben szerepet játszott az is, hogy a gazdálkodók egyaránt növelték az import- és a belföldi gép és járművel kapcsolatos fejlesztési ráfordításaikat.
  • A közigazgatás nemzetgazdasági ág fejlesztései mintegy 34 százalékkal csökkentek, ehhez a központi közigazgatási szervek és a helyi önkormányzatok mérséklődő fejlesztései egyaránt hozzájárultak.

„A nemzetgazdasági beruházások 2023. I. negyedévi, 2,8 százalékos volumencsökkenését a feldolgozóipar, az ingatlanügyletek, valamint a mezőgazdaság (rendre 2,1, 0,4, 0,3 százalékponttal) részben ellensúlyozta. Ugyanakkor a szállítás, raktározás, a kereskedelem, valamint a közigazgatás teljesítménycsökkenése (mínusz 0,2, mínusz 0,3, illetve mínusz 1,4 százalékponttal) egyaránt hozzájárult az alacsonyabb volumenhez” – összegezte a beruházások idei első negyedéves teljesítményét a statisztikai hivatal.

A beruházásstopé a jobbhorog

Az eredményt jelentősen befolyásolta, hogy a kormány a nehéz gazdasági helyzetben tavaly beruházási stopot rendelt el, így az első negyedévben a közigazgatás nemzetgazdasági ág fejlesztései mintegy 34 százalékkal csökkentek – kommentálta a legfrissebb adatokat közleményében Lóga Máté, a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM) gazdaságfejlesztésért és nemzeti pénzügyi szolgáltatásokért felelős államtitkára.

„Annak érdekében, hogy Magyarország gazdasági felzárkózása folytatódjon, a családok és a munkahelyek biztonságban legyenek, valamint hazánk 2023-ban kivédje a recessziót és 1,5 százalékos GDP növekedést érjen el, tovább kell erősíteni a beruházás és export alapú gazdaságpolitikát. Ezt a célt szolgálják a kormány programjai, mint például a Baross Gábor újraiparosítási hitelprogram, a Baross Gábor tőkeprogram és a Széchenyi Kártya Program is, amelyek több mint 3100 milliárd forintnyi likviditást tesznek elérhetővé a vállalkozások számára, így a kamatstoppal együttesen mintegy 2 százalékponttal hozzájárulva a gazdaság bővüléséhez. Mindezeken túlmutatóan ösztönözni kell a külföldi működőtőke beáramlását, valamint az ebből keletkező profitok újrabefektetését” – tette hozzá az államtitkár.

(Borítókép: Index)