Csak egy szűk rétegnek nőtt az inflációnál nagyobb mértékben a bére

2023.04.01. 18:49
A Napi.hu megbízásából készült Pulzus-közvélemény-kutatás lesújtó adatokkal szolgált a reálbérek tekintetében, ugyanis a válaszadók 54 százalékának emelkedett valamekkora mértékben a bére idén, azonban az inflációt elérő vagy meghaladó béremelése a megkérdezettek csupán 18 százalékának volt.

A kutatás arra a kérdésre kereste a választ, hogy az elszálló infláció időszakában, idén kinek mennyivel emelkedett a fizetése. A közvélemény-kutatást a napokban a 18 év feletti hazai munkavállalók körében végezték, reprezentatív mintán.

Mint kiderült, a válaszadók 36 százaléka mondta, hogy kapott idén fizetésemelést, ugyanakkor az infláció mértékénél kisebb mértékben emelkedett a bére. 

A válaszadók egyharmada, 33 százaléka nyilatkozta azt, hogy semmiféle fizetésemelésre sem számíthatott eddig az idén, vagyis pontosan ugyanannyit keres, mint korábban. A kutatás résztvevőinek pedig 14 százaléka vallotta magát annyira szerencsésnek, hogy az idén az infláció mértékének megfelelően emelkedett a fizetése.

Egy 4 százalékos szűk réteg pedig elmondhatja magáról, az inflációt is meghaladó mértékű fizetésemelést kapott 2023-ban, viszont 8 százalék arról számolt be, hogy csökkent a fizetése.

A válaszadók 5 százaléka pedig nem kívánt válaszolni. Eszerint a megkérdezettek 54 százalékának emelkedett valamekkora mértékben az év elejétől a bére – közölte a Napi.hu.

Az idősebbek jártak a legjobban, a diplomások a legrosszabbul

Leginkább a 40 és 59 év közöttiek részesültek az infláció mértékét is meghaladó fizetésemelésben, ugyanakkor az infláció mértékével megegyező béremelést már a legidősebb dolgozói generáció tagjai, a 60 év felettiek kapták meg a legnagyobb arányban. Húsz százalékuk esik ebbe a kategóriába. 

A 18–39 év közötti fiatalok 40 százalékának nem emelkedett a fizetése. Ebben a kategóriában a 40–59 év közti válaszolók 33 százalékos, a 60 évnél idősebbek pedig 23 százalékos arányban képviseltették magukat. A legnagyobb arányú fizetéscsökkenést pedig a 40–59 év közti korosztály tagjai tapasztalták meg.

A felsőfokú végzettségűek mindössze 4 százaléka számolt be az infláció mértékét meghaladó fizetésemelésről, szemben az alapfokú és középfokú végzettségűek 16-17 százalékos eredményével. 

A legnagyobb szórás az inflációnál kisebb mértékű fizetésemelés sávjában volt tapasztalható, ahol a diplomások 47 százalékos arányban jelentkeztek, a középfokúak 41 százalékban, az alapfokú végzettségűek pedig 31 százalékban.