Ingadozott a forint vércukorszintje, de sikerült jól adagolni az inzulint

Index forintizmos
2023.03.26. 10:27
Korrigált a magyar piac az elmúlt héten elszenvedett veszteségek után. A forint inzulinját sikerült belőni, így a magyar fizetőeszköz vércukorszintje 17, illetve 16 értéket csökkent, a további irány azonban bizonytalan. A hazai, illetve az európai tőzsdék is jó hetet zártak, az olaj árának csökkenése megállt, a gázé viszont kitartott. Heti tőzsdei összefoglalónk.

A múlt héten valósággá vált a rémálom, ismét átlépte a 400-as szintet a forint az euróhoz képest. Ezt a hetet sem kezdte túl fényesen a hazai deviza, amely hétfőn a svájci Credit Suisse bank körüli folyamatok miatti borús nemzetközi hangulat közepette 402-es szint fölé is benézett az uniós valutával szemben. Délutánra már oldottabbá vált a hangulat, amit a forint is meglovagolt, és egy nagy lendület végén esetére 395-ig tornázta vissza magát az euróhoz képest. Kedden egy kis konyakot is csempészett a ristrettóba a magyar deviza. Rég nem látott szárnyalásba kezdett, a landolás végül 389-nél következett be. Szerdára elfogyott a lendület, délelőtt 392 fölé is benézett a forint az euróval, piaczárásra azonban 388-ig visszakapaszkodott. Ebből a pozícióból várta a feszültségekkel teli pénzügy szektor szempontjából fontos amerikai jegybanki kamatdöntést. A Fed végül a piaci várakozásoknak megfelelően 25 bázisponttal, 4,75 százalékról 5,00 százalékra, 2006 óta a legmagasabb szintre emelte az irányadó dollárkamatot a szerdán végződött kétnapos kamatdöntő ülésén.

A döntés megrengette a dollárt, amely csütörtökön 352 forintra süllyedt, de az euróval szemben is jelentősen erősödött a magyar valuta – a reggeli 387-ről a 383-as szintre esett le. A lendület azonban kérészéletűnek bizonyult még annak ellenére is, hogy csütörtök este kedvező hírek érkeztek a Magyarországnak szánt uniós pénzek folyósításával kapcsolatban. (Az Index értesülései szerint ugyanakkor még sokat kell aludni a források magyar számlán való landolásához. Erről itt írtunk.) Péntekre ugyanis leesett a forint vércukra, és a 385 körüli szintre kúszott fel az euróhoz képest. Összességében így is mintegy 17 egységet hozott a forint az euróval szemben a hétfői piacnyitáshoz képest, amire még Deák Ferenc is csettintene.

A zöldhasún is nagyot vágott a forint

Hétfő reggel 373 körüli szintén térdelt be a rajtgépbe a forint a dollárhoz képest. A Fed kamatdöntése jócskán megtépázta a zöldhasút, amit a magyar fizetőeszköz ki is használt és 354 alá is benézett csütörtökön. Pénteken aztán a forint lendületvesztése a dollárral szemben is megmutatkozott, végül valamivel 357 felett zárt a kurzus.

Bizonytalan a további irány

A forint árfolyamának volatilitása ezen a héten is jelentős maradt.

A hét elején a meglévő negatív hazai fundamentumok (magas infláció, recesszió, magas ikerdeficit, uniós forráshiány) mellett a globális piacokon tapasztalható erős kockázatkerülés (elsősorban a Credit Suisse-ügy miatt) nehezedett a magyar egységre, így az euró-forint árfolyam rövid időre ismét a 400-as küszöb fölé emelkedett. A globális kockázatvállalási hajlandóság erősödésével párhuzamosan azonban a hét második felében erősödni kezdett a magyar fizetőeszköz, amely csütörtökön elérte a 383-as szintet is az euróval szemben. Ugyanakkor ez a forinterősödési hullám is rendkívül rövid életűnek bizonyult a Deutsche Bank körüli piaci aggodalmak közepette (10 százalékot zuhant az árfolyam). Ennek eredményeként pénteken 388-as szint felett zárt a forint az euróval szemben, a további irány pedig meglehetősen bizonytalan a volatilis külső hangulat miatt

– áll a CIB Bank piaci összefoglalójában.

Korrigáltak az európai piacok

A főbb európai tőzsdék korrigáltak a múlt heti nagy esések után. Akkor a mínuszok, most a pluszok repkedtek valamennyi mérvadó részvénypiacon.

  • A londoni FTSE 100-index 0,90 százalékos,
  • a francia CAC-40 2,53 százalékos
  • a frankfurti DAX 2,71 százalékos
  • az euróövezeti EuroStoxx50 pedig 3,01 százalékos emelkedéssel zárt.
Forrás: Google Finance
Forrás: Google Finance

A BUX- és a blue chipek is jó hetet zártak

A hazai tőzsde 40 774 ponton indította a hétfői kereskedést. Csütörtökön a magyar piac is meglovagolta a kedvező hangulatot, és nagy emelkedéssel zárt, alulról súrolva a 43 ezer pontos szintet. Amit azonban csütörtökön a réven behozott, azt pénteken a vámon le is adta a hazai tőzsdeindex. A kedvezőtlen nemzetközi hangulat felhői a magyar égre is bekúsztak, ám ennek ellenére végül 41 818,92 ponton zárt a BUX, ami így 2,57 százalékos pluszt könyvelhetett el a héten.

A magyar blue chipek a Magyar Telekom kivételével jó hetet tudhatnak maguk mögött. A fő részvények közül a Richter-papírok értéke 2,26 százalékkal, az OTP árfolyama 3,73 százalékkal, a Mol-részvények pedig 2,32 százalékkal emelkedtek, míg a Magyar Telekom papírja 0,52 százalékot veszített értékéből.

A kedvező történések hajtották az árfolyamot

Az OTP részvényeinek értéknövekedésében szerepet játszhatott, hogy az egyik legnagyobb amerikai vagyonkezelő 5 százalék feletti részesedést szerzett az OTP Bankban, amivel nagytulajdonossá vált. A T. Rowe Price összesen mintegy 14 millió darab OTP-részvényt vásárolt, ezáltal szavazati jogot is szereztek a vállalati döntésekre vonatkozóan.

A Mol közzétette 2022-es pénzügyi eredményét. Az olajtársaság a meglehetősen feszült nemzetközi piaci környezetben is folyamatosan tudja növelni régiós sikereit. Ezt jól szemlélteti, hogy a vállalatcsoport tisztított, kamat-, adófizetés és amortizáció előtti eredménye (EBITDA) kiemelkedő 4,702 milliárd dollárra rúgott tavaly. Ennek apropóján adott interjút az Indexnek Bacsa György, a Mol ügyvezető igazgatója, amelyben elmondta: elsőre jól hangzanak a pénzügyi eredmények, ugyanakkor mindez megnövekedett mennyiségű feladattal, felelősséggel, nem utolsósorban milliárdos nagyságrendű adóteherrel és kormányzati elvonással párosul.

Lendíthetett a Richter papírjainak értékén, hogy pénteken a vállalat igazgatósága a tavalyi 225 forintos után idén részvényenként 390 forintos osztalék megállapítására és kifizetésére tett javaslatot. A gyógyszeróriás február végén publikált gyorsjelentés szerint 2022-ben 157,255 milliárd forint adózott nyereséget ért el, 11,4 magasabbat az előző évinél.

Az olaj ára nőtt, a gázéból elpárolgott egy kicsi

Az olajár ára a múlt heti 13 százalékos esés után hétfőn tovább  legutóbb 2021 vége felé tapasztalt szintre – csökkent. A WTI ára hordónként 64,89 dolláron állt a hétfői piacnyitáskor. A csökkenő tendencia azonban véget ért, a pénteki zárásra 69,20 százalékra kúszott fel a hordónkénti ár.

A WTI árának alakulása. Forrás: marketwatch.com
A WTI árának alakulása. Forrás: marketwatch.com

A Brent olaj ára a hétfői 72,28 dollár hordónkénti árról péntek délutánra 74,61 dollárra nőtt. Előző héten a WTI 66,33, míg a Brent 73,54 dolláros hordónkénti áron zárta a kereskedést.

A Brent árának alakulása. Forrás: marketwatch.com
A Brent árának alakulása. Forrás: marketwatch.com

Az európai gázár az irányadónak számító TTF holland gáztőzsdén a legközelebbi, áprilisi határidős jegyzésében euró/megawattóra 41,40 árfolyamon fejezte be a pénteket, 4,13 százalékkal alacsonyabb az előző napi záróértéknél. Három hónapja 84,27 eurón, egy éve 67,68 eurón zárt. Tavaly augusztusban rekordszinten, 346,52 eurón is jegyezték.

A jövő hét főbb gazdasági eseményei:

  • Hétfőn ülésezik az Országgyűlés gazdasági bizottsága, Németországból pedig az Ifo gazdaságkutató intézet márciusra vonatkozó üzleti hangulatindexéről érkeznek adatok.
  • Kedden látnak napvilágot a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) januári keresetekre vonatkozó adatai, majd ugyancsak kedden az MNB Monetáris Tanácsa tart kamatdöntő ülést.
  • Pénteken szintén a KSH közli a februári ipari termelői árakat, valamint érkezik a külkereskedelmi termékforgalom januárra vonatkozó második becslése.