Az emelt fizetésükből sem fognak dőzsölni az ELTE-s tanárok

B  ZA20220809029
2023.03.21. 19:57
Állami támogatásból fejleszti munkatársainak bérét az ELTE. A tudományegyetemen minden tanár és tanársegéd minimum bruttó 380 ezer, az adjunktusok pedig legalább 420 ezer forintot keresnek a jövőben, az intézmény saját hatáskörében azonban ennél magasabb béreket is megállapíthat.

1,28 milliárd forint összegben nyújtott támogatást béremelésre a kormány az Eötvös Loránd Tudományegyetem számára. Ennek első lépéseként a legalacsonyabb keresetű, akadémiai területen dolgozó munkatársak még ezen a héten kézhez kapják – a január–március hónapokra eső, egy összegben kifizetésre kerülő – 109 ezer forint illetménytöbbletet – közölte szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményében az ELTE.

A következő hónaptól nemcsak ez az összeg épül be az illetményekbe, hanem egy új intézkedésnek köszönhetően tovább emelkedik az illetményszint, tekintettel arra, hogy az egyetem vezetése döntést hozott az intézményi minimumilletmények bevezetéséről – tették hozzá.

Ennek következtében a tanárok és tanársegédek legalább 380 ezer, az adjunktusok pedig legalább 420 ezer forint bruttó illetményt kapnak 2023. április 1-jétől valamennyi karon, amely a továbbiakban a rendszeres bérükké válik.

„Egyetemünkön a karok önálló gazdálkodást folytatnak, és az egyes karokon a dékánok az adott kar költségvetésének terhére maguk állapítják meg az akadémiai munkakörökben dolgozó egyetemi foglalkoztatottak díjazását, tehát az egyetemi bérminimum, a bérezés tekintetében csak a legkisebb összeget határozza meg, ettől a kari egyetemi vezetők – a karok rendelkezésre álló költségvetési és pályázati források, a teljesítményértékelési rendszer, illetve a vezetők egyéni döntése alapján – felfelé szabadon eltérhetnek” – fogalmazott az egyetem, hozzátéve: számos karon teljesítményértékelési rendszer működik, amely szintén hatással van az egyes karokon dolgozó munkatársainak bérezésére.

A kormányzattól kapott bértömeg további emelésre is lehetőséget ad, amelyben az egyéni teljesítmények is figyelembe vehetők, valamint az eddigi, teljesítményhez igazodó többletjövedelmek is megmaradnak. A legalacsonyabb átlagkeresetű karokon többletforrást biztosít az egyetem vezetése az illetményszint emelésére, így az egyetemen belüli oktatói bérkülönbség jelentősen csökkenni fog a jövőben.

Mindezen intézkedések következtében az ELTE oktatóinak átlagos keresete 710 ezer forintra emelkedik 2023 áprilisától.

Azt azonban nem jelölték meg, hogy az összeg bruttóban vagy nettóban értendő.

Az ELTE vezérkara az oktatástámogató munkatársak körében is béremelést kíván megvalósítani április 1-jétől, ennek részletei még egyeztetés alatt állnak.

(Borítókép: Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar neobarokk stílusú palotája a főváros V. kerületében, az Egyetem téren. Fotó: Balaton József / MTI)