Komoly döntésre kényszerítette Elon Muskot az infláció

328C9BT-highres
2023.01.27. 08:14
Az elektromos járműveket gyártó Tesla részvényei csütörtökön 7 százalékkal emelkedtek a tőzsdei kereskedésben, miután a vállalat azt közölte, hogy nincs probléma az autói iránti kereslettel, ez pedig megnyugtatta a befektetőket. Közben a Tesla vezérigazgatója, Elon Musk úgy döntött, ideje árat csökkenteni.

Mint csütörtökön megírtuk, a Tesla rekordnyereséget jelentett a tavalyi utolsó negyedévről. A negyedik negyedéves értékesítés rekordot jelentő 24,32 milliárd dollárt ért el, ami némileg felülmúlta az elemzők 24,07 milliárd dolláros előrejelzését, írja az Investing.com.

Elon Musk vezérigazgató később egy telefonbeszélgetés során arról beszélt, hogy a nemrég bejelentett árcsökkentések egyértelműen éreztették hatásukat az elektromos autók iránti keresletre, amely szerinte egyértelműen megélénkült.

A Tesla januárban 20 százalékkal csökkentette a legtöbb autójának árát, ami a megnövekedett versenyhelyzettel és a megfizethetőséggel összefüggő problémákat tükrözi, mivel a fogyasztók életét világszerte megnehezíti az infláció.

Elon Musk a következőképp védte meg az árcsökkentésre vonatkozó lépést: „Januárban a cég történetének eddigi legnagyobb rendelésállományát tapasztaltuk. A kereslet most bőven túlszárnyalja a kínálatot, a gyártás jelenlegi üteme nem képes kielégíteni a fogyasztói igényeket.”

Az előttünk álló évre a vállalat a gyártási volumen 37 százalékos növekedését tervezi, ami lassulást jelent a 2022-es 40 százalékos növekedéshez képest.

(Borítókép: Elon Musk 2022. április 14-én. Fotó: Ryan Lash / TED Conferences LLC / AFP)