Nem várt csapás lehet az ársapka kivezetése ezeknek a cégeknek

PAP 9663
2022.12.07. 16:59
A hatósági árat alkalmazhatták azok a vállalkozók is, akik a saját vagy házastársuk tulajdonában álló gépkocsit használták tevékenységükhöz. Ilyenek lehettek például az ételfutárok által használt gépkocsik – nyilatkozta az Index megkeresésre Angyal József okleveles adószakértő annak kapcsán, hogy a vállalkozásokat hogyan érinti a kedd este bejelentett üzemanyagár-sapka kivezetése. Lapunknak reagált a Foodpanda és a Wolt is.

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter kedd este bejelentette: kivezetik a benzinársapkát, így mostantól senki sem tankolhat 480 forintért magyar benzinkúton. Ahogy fogyott az üzemanyag a kutakon, úgy zártak be sorra a töltőállomások, a kezelhetetlen helyzet pedig odáig vezetett, hogy a kormánynak közbe kellett lépnie. Ugyanakkor ez a módosítás egyben komolyan megváltoztatja a hétköznapi cégek életét.

Megvannak a vesztesek

A kedden bejelentett döntések hatásairól az Index kérdéseire Angyal József okleveles adószakértő úgy reagált, hogy a cégek tulajdonában álló gépkocsikra eddig is a piaci árat kellett elszámolni, ezért gyakran megérte a céges gépkocsik helyett a magánszemélyek tulajdonában álló gépkocsik hivatalos célú használata. „Az elszámoláshoz nem volt szükség a magánszemély nevére szóló számlára. A NAV által közzétett hatósági árral és üzemanyagnormával számolva a megtett kilométerre átalányköltség volt elszámolható” – összegezte az adószakértő, aki kiemelte, hogy ehhez nem kellett számla, ez átalányelszámolás volt.

Tehát a hatósági árat akkor alkalmazhatták a céges utak elszámolására, ha a magánszemély tulajdonában lévő gépkocsit használták hivatalos célra, például vidéki kiküldetés. De a hatósági árat alkalmazhatták azok az vállalkozók is, akik a saját vagy házastársuk tulajdonában álló gépkocsit használták tevékenységükhöz. Ilyenek lehettek például az ételfutárok által használt gépkocsik

– fogalmazott az Index megkérésére Angyal József, aki külön emlékeztetett arra, hogy az átalányadózók nem vezetnek költségnyilvántartást, így nekik megérte a vállalkozás érdekében is a magántulajdonban lévő gépkocsi üzemi célú használata.

Így mindenki, aki ebben a formában használta az autóját, mostantól emelt költségekkel találkozik.

Az ételfutárok már felkészültek

Tajta Ákos, a Wolt balti államokért és Közép-Európáért felelős ügyvezető igazgatója az Index megkeresésére úgy reagált, hogy egy ideje már számítani lehetett a benzinárstop eltörlésére, így ez a döntés kevésbé érte váratlanul őket.

A katás adózási lehetőség nyári kivezetése óta kiemelt figyelemmel dolgozunk azon a Wolttal, hogy a jelenlegi gazdasági helyzetben is olyan díjazást biztosítsunk futárpartnereinknek, amely mellett továbbra is érdemes kiszállítást vállalni

– foglalta össze Tajta Ákos, aki hozzátette: ezután is az a célunk, hogy futárpartnereinket támogatva olyan díjazási feltételeket kínáljunk, amellyel a futármunka vonzó kereseti lehetőséget jelent.

Kérdéseinkkel kerestük a Foodpandát is, akik úgy nyilatkoztak, hogy futárpartnereik szerződésben állnak a vállalattal, jellemzően átalányadózó egyéni alvállalkozók, akiknek többsége eddig hatósági áron tankolt. „Az autós és motoros futárok költségeit így – mindenkihez hasonlóan – érinti a most meghozott rendelkezés.” Ugyanakkor a Foodpanda már korábban készült az ársapka feloldására – bár ősszel még elhalasztották –, előre kompenzálva október elején megemelték a vonatkozó autós- és motorosfutár-díjaikat.

(Borítókép: Sorban álló autók egy benzinkút előtt 2022. december 6-án Budapesten. Fotó: Papajcsik Péter / Index)