Palkovics László szerint a magyar-német kapcsolat sikertörténet

2022.10.07. 18:26
Magyarország és Németország kapcsolata sikertörténet, ami nemcsak a két országnak, hanem az egész világnak hasznos – mondta pénteken Palkovics László technológiai és ipari miniszter Berlinben Robert Habeck alkancellár-gazdasági miniszterrel folytatott megbeszélése után - írta meg az MTI.

Palkovics László technológiai és ipari miniszter a közmédiának azt nyilatkozta, hogy egy rendkívül szoros kapcsolatban mindig adódnak ügyek, amelyeket meg kell vitatni, így Orbán Viktor és Olaf Scholz hétfői berlini találkozóját előkészítő tárgyaláson félreértéseket is tisztáztak a német alkancellárral.

A miniszter fontosnak tartotta kiemelni, hogy a gazdaság területén nincsenek egymástól távoli álláspontok, és az együttműködés sikerét az is mutatja, hogy a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara felmérési adatai szerint a Magyarországon tevékenykedő német cégek 88 százaléka ismét Magyarországot választaná, ha újra beruházásról kellene döntenie.

Hozzátette, hogy a szociáldemokratákkal (SPD) és a liberálisokkal (FDP) kormányzó Zöldek politikusával áttekintették az energetika területét is. Ez új elemként épülhet be az eddigi együttműködésbe, hiszen a német vállalatok eredményes magyarországi tevékenységének például Magyarország stabil energiaellátása is feltétele.

Palkovics László véleménye szerint az elmúlt időszak eseményei miatt nekünk is át kellett gondolnunk a magyar energetika helyzetét, így azt a függetlenedést és környezetbarát megoldásokat, amelyek jellemzik majd a következő időszakot.

Megemlítette azt is, hogy két specifikus témáról is beszéltek. Az egyik az úgynevezett hidrogéngazdaság kiépítése volt, amelyben Németország és Magyarország is erőteljesen pozícionálta magát, de mégis komoly feladataink vannak még. A másik téma az új járműmeghajtási technológiák ügye volt, ezzel kapcsolatban a magyar és a német kormány továbbra is egyetértésben képviseli azt az álláspontot, hogy a politikai döntéshozatalban a technológiai semlegesség elvét kell érvényesíteni.