Már 83 százalékos az infláció Törökországban

2022.10.03. 21:29
Miközben Európa legtöbb országában 10-20 százalék között van az infláció, Törökországban 24 éve nem tapasztalt csúcsra jutott, elérte a 83,4 százalékot – legalábbis a BBC által közölt adatokból ez derül ki.

A legnagyobb mértékben a közlekedésben, az élelmiszeriparban és a lakásszektorban tapasztalható drágulás Törökországban. Amikor az Európai Unió legtöbb tagállamában 5-6 százalék körül volt az infláció, náluk már elérte a 20 százalékot. 

Recep Tayyip Erdogan török elnök tavaly csökkentette a kamatokat a gazdaság fellendítése érdekében. A világ legtöbb jegybankja ugyanekkor az infláció leküzdésére folyamatos kamatemelést alkalmaz. Erdogan úgy vélte, hogy a magas kamat „minden bűnök apja és anyja”.  Ezért elkezdte a 19 százalékra emelkedett alapkamatot 14 százalékra letolni, az ország jegybankjának azon munkatársait, akik ellenezték ezt a lépését, egyszerűen menesztette. Ezután az amerikai dollárral szemben elérte a török líra a rekordmélypontot, ami azt jelenti, hogy a törököknek már a kamatcsökkentő lépések kezdetén többe került külföldről importálni az árukat.

Az infláció ezután elszabadult és amerikai elemzők szerint elérte az abnormális tartományt, a szállítási szektorban például 117,66 százalékos a drágulás mértéke, az alkoholmentes italok ára pedig 93 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest. 

Az árak világszerte gyors ütemben emelkednek a koronavírus- járványhoz, majd az ukrán háborúhoz köthető ellátási gondok és a megugró energiaköltségek miatt, de az amerikai elemzők szerint a törökországi infláció abnormális szintre nőtt. 

Hakan Kara, a török jegybank volt vezető közgazdásza szerint hazájában a második világháború óta ezelőtt csak egyszer történt ehhez hasonló. 

Erdogan elnök erre hétfőn televíziós beszédében reagált, úgy fogalmazott, hogy remélhetőleg hamarosan túl lesznek a problémán és a néppel együtt közösen építhetik fel az új Törökországot.

A BBC szerint Erdogan nem nagy sikerrel indul neki a jövő évi választásoknak, ha addigra nem tudja leküzdeni az egyre mélyülő gazdasági recessziót.