Már most hitel kell Európa gazdasági motorjának

GettyImages-1236750235
2022.09.29. 19:33
Németország további 200 milliárd euró (ez majdnem 85 ezer milliárd forint) kölcsön felvételére készül. A német kormány átcsoportosítja a koronavírus-világjárvány hatásainak ellensúlyozására létrehozott alapot, és további pénzeszközökkel erősíti meg azt, amelyet a gázárak megfékezésére használnak majd fel.

Kétszázmilliárd eurós kerettel támogatási programot indít a német kormány az energia drágulásának ellensúlyozására – jelentették be csütörtökön Berlinben a Bloomberg beszámolója szerint. A pénzügyi védőernyő elnevezésű program keretében a villamos energia drágulásának enyhítését szolgáló úgynevezett áramárfék után bevezetik a „gázárfék” nevű megoldást is.

Az új programra azért van szükség, mert Oroszország „politikai fegyverként” használja a földgázt

– hangsúlyozta Olaf Scholz kancellár a koalíciós pártok vezetőivel folytatott megbeszélése után, hozzátéve, hogy a földgáz fogyasztói árának csökkennie kell. „A jólétért és a szabadságért folytatott energiaháborúban állunk” – mondta Christian Lindner pénzügyminiszter, a liberális Szabad Demokrata Párt (FDP) elnöke.

A programot jórészt hitelfelvétellel, a koronavírus-világjárvány első szakaszában létrehozott válságkezelő eszköz, a gazdasági stabilizációs alap (WSF) átszervezésével finanszírozzák – ahogy arról az MTI beszámolt.

Nagyon izgulnak Németországban

Németország valószínűleg áprilisig meghosszabbítja három megmaradt atomerőműve közül kettőnek az üzemidejét – mondta Robert Habeck német gazdasági miniszter, aki a francia energiaellátási problémákat okolta a döntésért. A német gazdasági miniszter kedden arról is beszélt, hogy Németország kénytelen saját atomerőműveire támaszkodni a következő három hónapban is, mivel Franciaország nem tudja őket ellátni energiával.

Emellett további pénzeket jelentett be a gyengélkedő német energiaszolgáltatóknak. Emiatt a német pénzügyminiszternek a következő egy évre fel kell függesztenie az ország alkotmányban rögzített adósságfékét.

Németország energia-veszélyhelyzete arra kényszeríti Habecket, hogy visszalépjen pártjának egyik legfontosabb elvétől. Az eredeti terv az volt, hogy az év végéig bezárják Németország három megmaradt reaktorát, de e hónap elején megnyitotta az utat, hogy vészhelyzetben két reaktor – az Isar 2 és a Neckarwestheim – is beindítható legyen.

(Borítókép: Gázkompresszor-állomás Németországban 2021. november 23-án. Fotó: Liesa Johannssen-Koppitz/Bloomberg via Getty Images)