
A Barcelona sztárját csak csapata triplázása esetén érdekli az Aranylabda

„Csak akkor érdekel az Aranylabda, ha összejön a triplázás az idény végén” – utalt arra a 22 éves spanyol játékos, hogy a 18 mérkőzés óta veretlen katalánok éllovasok a bajnokságban, negyeddöntősök a Bajnokok Ligájában, a Spanyol Királykupában pedig már a legjobb négy között járnak.
„Erre a három trófeára sokkal jobban vágyok, mint az Aranylabdára, amely akkor lenne igazán értékes, ha csapatsikerek eredményeként kapnám meg” – fejtette ki a középpályás.
Ezzel amúgy négy trófeát is begyűjtene a csapat, hiszen januárban a Spanyol Szuperkupát már elhódították a katalánok.
A Barcelona a spanyol Szuperkupa döntőjében is kiütötte a Real Madridot
Újabb csúnya zakót kapott ősi riválisától a BL-címvédő.
Pedri hozzátette, annak örülne a legjobban, ha éppen az ősi rivális Real Madridot vernék meg a BL-döntőben.
(Borítókép: Angel Martinez / Getty Images)

Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Sport
Ne ölj! A kétnapos őrület legfőbb szabálya több száz éve változatlan, színtere pedig egy egész város
Még a királyi család szentesítését is megkapta az esemény.
március 22., 14:17
- Sport
New York korábbi kormányzója Puskás-mezben szurkolt a válogatottnak, várja a következő legendát
Elárulta, hol szeretne találkozni legközelebb a magyar válogatottal.
8 perce
- Sport
Kylian Mbappé boldog lenne, ha Zinedine Zidane venné át a francia válogatott irányítását
Nagy kiváltság lenne a támadó számára, ha Zidane kezei alatt játszhatna.
március 22., 11:40
- Mindeközben
Jenna Ortega üvegből készült ruhában jelent meg egy tévéműsorban, csoda, hogy nem repedt szét rajta
2 órája
- Címlapon
Földrengés rázta meg Mianmart, kártyavárként omlott össze egy felhőkarcoló
A Richter-skála szerinti 7,7-es erősségű földrengést mértek pénteken.
3 órája
- Sport
Remek hírt közölt Rossi, két kulcsjátékosa biztosan visszatérhet a törökök elleni visszavágón
Sallai Roland játéka még kérdéses a vasárnapi mérkőzésen.
március 22., 13:28
- Sport
Élete teniszét nyújtotta a veterán, ezt Carlos Alcaraz bánta a miami tenisztornán
Novak Djokovics viszont sikerrel vette az első akadályt.
március 22., 10:17
- Sport
Fejsérülést szenvedett a Liverpool első számú kapusa, elhagyta nemzeti csapatát
A brazil kapus inkább visszatért klubcsapatához.
március 22., 12:36
- Címlapon
Lucernaföldön vesztegel a Honvédelmi Minisztérium milliókkal támogatott repülőgépe
A rendőrség nyomozást indított.
2 órája
- Mindeközben
Teljesen kiborult az internet népe egy méregdrágán árult éttermi csirke miatt, bizarr okból kerül egy vagyonba
4 órája
- Mindeközben
Visváder Tamás posztolt egy titkos videót A Nagy Duettről, ezen a bakin nevet az internet népe
5 órája
- Sport
Piros lapot ért a vétlen fejbe rúgás a dél-amerikai rangadón – videó
A 23 éves argentin bombagóllal feledtette Messiék hiányát.
március 22., 08:52
- Sport
Elsőbálozó a pole-pozícióban, Oscar Piastri indul az élről Sanghajban
Erős lesz a második sor a Kínai Nagydíjon: Lando Norris és Max Verstappen egymás mellől rajtol.
március 22., 09:46
- Sport
Meglepetés a köbön, Lewis Hamilton nyerte a kínai sprintkvalifikációt
Az Ausztrál Nagydíjon győztes Norris az első ötbe sem fért be.
március 21., 10:31
- Sport
Az utolsó másodpercekben döntött Vinícius Júnior, kulcsfontosságú meccsen nyertek a brazilok
Ezzel négy pontra közelítették meg a listavezető argentinokat.
március 21., 10:04
- Sport
Hiába a Barcelona magyar kapusának bravúrjai, nem sikerült megtréfálni a favoritot
A mieink már biztosan nem juthatnak ki a romániai Európa-bajnokságra.
március 22., 21:49
- Sport
Egyetlen szezon után távozhat a Liverpool sztárja, akit Arne Slot rendszeresen mellőz
Nem favorizálja a vezetőedző, hamar véget érhet liverpooli pályafutása.
március 22., 16:08
- Sport
Az Európa-bajnok Molnár Attila negyedik helyen végzett a fedettpályás világbajnokságon
Takács Boglárka viszont nem jutott döntőbe 60 méteren.
március 22., 14:35
- Címlapon
Vastag bőr és memóriazavar – megszólaltak az ellenzéki politikusok Orbán Viktor reggeli rádióinterjújáról
Sorra érkeznek a felháborodott hangú reakciók.
1 órája
- Mindeközben
A Farm VIP Kiara Lordja elárulta, milyen szigorú elvárásai vannak a férfiak felé
tegnap, 20:34
- Sport
A török kapitány elárulta, mi kell nekik ahhoz, hogy Budapesten is nyerjenek
A magyar válogatott kétgólos hátrányból kezdi a Nemzetek Ligája-osztályozó visszavágóját a Puskás Arénában.
március 22., 20:26
- Sport
Szívet melengető gesztus a rideg profivilágban: először láthatta játszani apját az autista kisfiú
Három év után először kezdett a veterán.
március 22., 06:46
- Sport
Először nyert a Ferrari színeiben Lewis Hamilton
A hétszeres világbajnok első alkalommal győzött sprintfutamon.
március 22., 06:30
- Sport
Csaknem 300 orosz sportolót tiltott el eddig a WADA doppingolás miatt
WADA-szakértők szerint az adatbázist és a mintákat a doppingvétségek eltitkolása céljából egy moszkvai laborban manipulálták.
március 21., 13:34
- Címlapon
A TEK szabadított ki egy fogva tartott 12 éves kislányt, akit osztrák anyja terrorizált
A nő fia korábban már megszökött anyjától, mert nem bírta elviselni a lelki és testi bántalmazást.
2 órája
- Mindeközben
Blága Tünde a párjáról mesélt: „Nem egyszerű neki, hogy a tévében mással lát”
tegnap, 18:28
- Sport
Az angol válogatott továbbra sem tett le a Liverpool magyar tehetségéről
Hétfő este a Wembley-ben kaphat szerepet a fiatal labdarúgó.
március 21., 17:45
- Sport
Kíméletlenül beszólt az angol szövetségi kapitány saját elődjének
A BL-győztes edző erősen kritizálta Gareth Southgate játékfilozófiáját.
március 21., 13:11
- Sport
Óriási fölény után simán megnyerte első mérkőzését Thomas Tuchellel az angol válogatott
A mérkőzés első gólját Myles Lewis-Skelly, a 18 éves debütáns szerezte meg.
március 21., 22:58
- Sport
Napi 15 óra evezés, éber álom és hallucinációk – Rakonczay Gábor pokoljárása az óceánon
A világrekorder szeretne szépen megöregedni.
március 21., 19:48
- Címlapon
Vitézy Dávid 64 milliós klímakommunikációs szerződést tárt fel Karácsony Gergely aláírásával
Fokozódik a Főpolgármesteri Hivatal és a Podmaniczky Mozgalom háborúja.
30 perce
- Sport
Rekordösszegért adták el minden idők egyik legsikeresebb sportcsapatát
Hússzoros áron talált új gazdára a címvédő.
március 21., 11:48
- Sport
Meccs közben kapott pánikrohamot az osztrák válogatott futballista, később kiosztott egy gólpasszt
Sőt, többször helyzetbe került az Inter játékosa.
március 21., 14:39
- Címlapon
„Büdös kommunista g*cik” – nem tetszett az üzlettulajdonosnak, hogy a boltja előtt standolnak a Tisza Párt aktivistái
Pár napon belül ez már a harmadik eset.
55 perce