Javul Galambos Lajos egészségi állapota, hamarosan ismét zenélhet
Galambos Lajos 14 hónapot raboskodott a baracskai börtönben, majd tavaly július elsején hagyhatta el azt, s került házi őrizetbe, pontosabban reintegrációs őrizetbe. Azonban lassan ez is véget ér, a Blikk további terveiről kérdezte a trombitaművészt.
A zenész engedélyt kapott orvosaitól, hogy majd folytassa munkáját, s fellépésekre járjon. Hatalmas boldogsággal tölti el, hisz már két éve nem lépett fel közönsége előtt, májusban viszont több helyen is fellép. Az orvosa szerint a trombitálás erősíti a tüdő izmait, így még jó hatással is lesz rá, valamint a tüdőgyógyásza igazolta, hogy betegsége nem akadályozza a munkában.
Májustól már hívnak fellépni, az ezzel kapcsolatos szervezések már elindultak. Május elsején és másodikán már leszek egy-egy rendezvényen zenekarral, nagyon várom! Mert a zenélés nekem sosem munka volt, sosem úgy tekintettem rá, nekem a zenélés a hivatásom! Áprilisban a reintegrációs őrizetnek vége lesz, amivel megszűnik az a fajta korlátozás, ami volt, onnantól nem kell engedélyt kérnem, hogy elhagyjam a birtokomat. Ez még akkor is kis felszabadulás lesz, ha én jól elvoltam itthon, megbékéltem a helyzettel!
– nyilatkozta Galambos Lajos.
A trombitaművész nemrég töltötte be 64. életévét, születésnapját boldogasszonypusztai birtokán ünnepelte családja körében. Akkor még nem hagyhatta el az otthonát, de elmondása szerint így is mindenki nagyon jól érezte magát.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- FOMO
Noszály Sándor: Szerencse, hogy túléltem
Őszintén vallott az elmúlt hónapokról a korábbi teniszező.
március 22., 14:06
- FOMO
Olyan katasztrófa árnyékában áll a világ, amire már most is késő reagálni
A tavalyi év minden korábbi hőmérsékleti rekordot megdöntött.
március 21., 20:00
- FOMO
Justin Baldoni beperelte egykori sajtósát, amiért nem publikus üzeneteket szivárogtatott ki
A vád szerint a szakember bosszúhadjáratát a cégéről megjelent negatív hírek váltották ki.
március 21., 19:10
- FOMO
Státusszimbólummá vált a sminkelés a 11 éveseknél, végük, ha nem követik a trendet
A Sephora kids jelenség népszerűsége nem csökken.
március 22., 14:49
- FOMO
Megindító bejegyzésben emlékszik édesanyjára Bényi Ildikó lánya
Jövő héten vesznek végső búcsút a legendás műsorvezetőtől.
március 22., 12:06
- FOMO
Pataky Attila üzent egy erőset Azahriah-nak
Az Edda frontembere a magyar közállapotokról beszélt.
március 21., 19:46
- FOMO
Majka nem félti a nőket az udvarlástól, Ördög Nóra: Szabadságot a melleknek!
Nézze meg ön is, mit gondolnak a műsorvezetők a melltartó nélküli világról!
20 perce
- FOMO
Azt hitték, hazamennek, de egy kegyetlen dél-amerikai börtönbe kerültek
Bírósági ítélet nélkül mondták ki bűnösnek az illegális bevándorlókat is.
március 22., 10:48
- FOMO
Bella Ramsey-t autizmussal diagnosztizálták a The Last of Us forgatásán
A felismerés felszabadító érzés volt számára.
március 22., 16:19
- FOMO
A magyarok egyik közkedvelt úti célja vezeti a turisták ellen elkövetett átverések rangsorát
Franciaország, az Egyesült Államok és Törökország is élen jár az utazókat érintő csalásokban.
március 22., 05:51
- FOMO
Lenne mit tanulniuk a magyaroknak, ha vendégszeretetről van szó
Magyarország az InterNations listájának alsó felében kullog.
március 22., 18:52
- FOMO
Boldogabbá tesz minket a kedvesség, mint a magasabb fizetés
Csütörtökön jött ki a világ boldogsági rangsora, amelyen Magyarország a 69. helyet szerezte meg.
március 21., 17:09
- Címlapon
Karácsony Gergely szerint szégyen, amit Vitézy Dávid és Magyar Péter csinált
A főpolgármester szerint szégyen és gyalázat, ami történik.
1 órája
- FOMO
Járai Kíra meztelen fotóval üzent: Eddig sz*rtam a Pride-ra
„Mostantól közöm van hozzá, mert a szabadságomban korlátoznak.”
március 20., 10:06
- FOMO
Bényi Ildikó végakaratát teljesítik szülőfalujában
A műsorvezetőt evangélikus szertartás szerint temetik el Hernádvécsén.
március 20., 08:02
- Címlapon
Hatalmas a káosz Rajkánál, több mint tíz kilométeres a torlódás
Egy olvasónk szerint a kamionosok verekednek, és egész éjjel hallatszott a „dudaszó”.
2 órája
- FOMO
Bagdy Emőkének válaszolt Kocsis Tibor: Kevés félelmetesebb dolgot tudok elképzelni, mint Budaházy Edda
Az énekes szerint a fiatalokat egyáltalán nem zavarja az azonos neműek szerelme.
március 22., 21:43
- FOMO
A Szex és New York megálmodója mindenről kitálalt a magyaroknak
Candace Bushnell, az igazi Carrie Bradshaw az Erkel Színházban tartott előadást.
március 20., 11:31
- FOMO
Atomtitkokat árultak el az oroszoknak, Trump ügyvédje kivégeztette őket
Évtizedek távlatából sem tisztázott, hogy pontosan milyen szerepe volt a Rosenberg házaspárnak.
március 23., 09:17
- Címlapon
Donald Trump még nagyobb vámokkal fenyegeti Kanadát és az Európai Uniót
A jelenleg tervezettnél jóval nagyobbal, ha közösen próbálnak fellépni ellene.
28 perce
- Mindeközben
Drew Barrymore-ral olyan dolog történt az első randi után, ami felért számára egy hatalmas pofonnal
4 órája
- FOMO
A Grace klinika sztárja elárulta, zokogtak az egyik szexjelenet felvétele közben
Ellen Pompeo kitálalt a forgatás kulisszatitkairól.
március 20., 19:47
- FOMO
A filmvászon kaméleonja, akinek a lábai előtt hever a szakma
67 éves lett Gary Oldman.
március 21., 05:59
- FOMO
A Facebookon kért segítséget az Aranyélet színésze
Órákon belül több felajánlás is érkezett.
március 20., 16:55
- Címlapon
Döntött az ügyészség Orbán Viktor március 15-i beszédének ügyében
A kormányfő kijelentette: jön a húsvéti nagytakarítás, „átteleltek a poloskák”.
4 órája
- FOMO
Számos alkalommal járta meg a kórházat a betegsége miatt Christina Applegate
A színésznő részletesen beszélt a betegségéről.
március 20., 19:49
- Címlapon
Volodimir Zelenszkij vészjósló kijelentés tett: Vlagyimir Putyin hamarosan meghal, és akkor mindennek vége
5 órája
- Mindeközben
Nádai Anikó az anyaságról: Ember legyen a talpán, aki ezt mindig türelmesen bírja
tegnap, 21:50