Velencei luxusesküvőn mondja ki a boldogító igent a világ egyik leggazdagabb embere

2025.03.24. 17:24
Közel kétévnyi jegyben járás után Jeff Bezos, az Amazon alapítója és menyasszonya, Lauren Sánchez, a műsorvezetőből lett helikopterpilóta vendégei kézhez kapták az olaszországi menyegző meghívóját. A házasságkötésre idén nyáron kerül sor, a pár az esemény helyszínéül a világ egyik legromantikusabb helyét, az itáliai Velencét választotta.

Nem kell tovább várni, hamarosan kimondhatja a boldogító igent a világ egyik leggazdagabb embere, Jeff Bezos és Lauren Sánchez ugyanis már az esküvői meghívókat is postára adták. A páros 2019-ben kezdett el randevúzni, miután mindketten lezárták előző kapcsolatukat.

Az amerikai üzletember és volt felesége, MacKenzie Scott írónő 25 évnyi házasság – amely alatt 4 gyermekük született – után véglegesítették válásukat. Sánchez és volt férje, Patrick Whitesell szintén ebben az évben rendezték soraikat, ők 13 együtt töltött év után döntöttek a különválás mellett. A híradósnak a Tony Gonzalezzel való kapcsolatából már született egy gyermeke, a Whitesellnel kötött házassága során pedig további két gyermeknek adott életet.

Bezos 2023 tavaszán kérte meg új szerelme kezét 5 évnyi randevúzást követően. A lánykérés helyszíneként az üzletember Koru nevű luxusjachtja szolgált, melynek megépítése a hírek szerint legalább 500 millió dollárba került. Mivel Bezos a mai napig a világ leggazdagabb embereinek listáján szerepel, így nem okozott neki gondot az sem, hogy nagyvonalú legyen a gyűrű kiválasztásakor. A 20 karátos, gyémántból készült ékszer becslések szerint 2,5 millió dollárt (921 millió forintot) ér.

Azonban nem ez volt az egyetlen különleges gesztus, amellyel a férfi meglepte szerelmét. Esküvőjük előtt Bezos még az űrbe repíti menyasszonyát, a Blue Origin űrrakétájának segítségével. A fedélzeten Sánchez elmondása szerint 5 másik úttörő nővel fog osztozkodni, melyek közül talán a két legismertebb Katy Perry és Gayle King. 2021-ben egyébként a pár már jelen volt Blue Origin első, 2021-es legénységgel végrehajtott űrrepülésén, így nem ez lesz az első alkalom Sánchez számára.

Bár meglehetősen nagy családdá alakultak, a Page Six információi szerint harmonikus és szeretetteljes életet élnek. Sánchez húga, Elena így fogalmazott: „Tudjuk, hogyan kell modern családot alkotni”. A hozzájuk közel állók szerint nagyon jó hatással van a páros mindkét felére, hogy egymással választottak közös utat maguknak. Elmondások alapján Bezos nagyon sokat változott az utóbbi időben, korábbi zárkózottsága és sajtószégyenlőssége eltűnt, olyan mértékig kivirágzott, hogy még az űrbe is elmerészkedik.

Ő egy szikra Jeff életében. Nagyon szerelmesek egymásba, bizonyíthatóan szerelmesek

– mondta Bezos egyik legközelebbi barátja, Barry Diller.

Bezos saját elmondása alapján is úgy véli, hogy Sáncheznek köszönheti az változást. Menyasszonya volt az, aki felvilágosította, milyen fontosak az emberi kapcsolatok, segített neki, hogy gyakrabban keresse fel rokonait, több időt szánjon a velük való kommunikációra. Elena, Sánchez húga úgy gondolja, hogy bár nővérének teljesen új élete lett, még mindig az az ember, aki régen is volt.

Mióta Jeffel van, sokkal békésebb és nyugodtabb. Sokkal inkább önmagának tűnik.

– tette hozzá.

Nem csak magánélete, jótékonysági munkája is új dimenziókat öltött

Mióta Sánchez megismerte Bezost különös figyelmet fordít arra, hogy másokon segíthessen. Nem csak a környezetvédelemre összpontosít, hanem arra is, hogy tandíjmentes óvodák hálózatát hozza létre, valamint magánszemélyeknek is anyagi segítséget nyújt. Legutóbb 1 millió dollárt adományozott egy szervezet számára, amely az Egyesült Államok és Mexikó határán elszakított és újraegyesített családokat támogatja. Augusztusban elutazott három gyermekével Tijuanába, hogy egy segélykonyhán segítsen a rászorulók étkeztetésében. Ezenkívül hátizsákokba csomagolt ellátmányt, amit saját kezűleg osztott szét. Sánchez és Bezos a Föld Alapba is befektettek, az invesztálás két fő profilja a metánmentes tehenek tenyésztése, és az olyan városrészek zöldítése, ahol a fák árnyékának hiányában túlmelegedés jön létre. A Föld Alap elnök-vezérigazgatója, Andrew Steer szerint munkatársait kifejezetten inspirálja, hogy Sánchez ilyen mértékű érdeklődést mutat, valamint, hogy részt vesz a tevékenységekben.

Tényleg a legtöbbet akarjuk kihozni a dolgokba fektetett dollárokból. Nem arról van szó, hogy csak úgy odaadjuk a pénzt, hanem arról, hogy részt veszünk benne

– idézi Sánchezt a Vogue.

Ahogy ők maguk sem túl visszafogottak, úgy az eljegyzésük örömére rendezett parti sem volt az. Több világszerte is ismert híresség jelent meg, többek között Bill Gates, Leonardo DiCaprio, Tobey Maguire, Andrew Garfield, Rania jordániai királynő és Kris Jenner. Ebből kiindulva hasonlóan fényűző esküvőre és vendéglistára lehet számítani, azonban ennek részletei szigorúan titkosak, és a névsor jelenleg féltve őrzött titok.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • FOMO
A mínuszokban is habszivacs papucsokban koptatják a flasztert sneaker helyett

A mínuszokban is habszivacs papucsokban koptatják a flasztert sneaker helyett

Ráadásul a magas szárú zokni is visszatért.

március 21., 14:35

  • FOMO
Ben Affleck kitálalt, ezért váltak el Jennifer Lopezzel

Ben Affleck kitálalt, ezért váltak el Jennifer Lopezzel

Nem volt botrány, sem szappanopera.

5 perce

  • FOMO
Alig két év házasság után újra válik Sia

Alig két év házasság után újra válik Sia

Az énekesnő második házassága is tönkrement.

március 21., 06:10

  • FOMO
Meghitt családi fényképeket tett közzé Demi Moore Bruce Willisről

Meghitt családi fényképeket tett közzé Demi Moore Bruce Willisről

A színész születésnapja alkalmából közölt képeket.

március 20., 17:35

  • FOMO
Számos alkalommal járta meg a kórházat a betegsége miatt Christina Applegate

Számos alkalommal járta meg a kórházat a betegsége miatt Christina Applegate

A színésznő részletesen beszélt a betegségéről.

március 20., 19:49

  • FOMO
Felbőszítették Észak-Koreát, miatta zárhatták le újra a határokat

Felbőszítették Észak-Koreát, miatta zárhatták le újra a határokat

Mike Okay kihúzta a gyufát.

március 20., 19:24

  • Címlapon
Biztonsági őr akadályozta meg, hogy bejusson a rabbi a Kazinczy utcai zsinagógába

Biztonsági őr akadályozta meg, hogy bejusson a rabbi a Kazinczy utcai zsinagógába

Emiatt az utcán imádkoztak az ortodox főrabbival szolidaritást vállalók.

3 órája

  • FOMO
A hegy, ami valósággal felfalja az embereket

A hegy, ami valósággal felfalja az embereket

Több mint 8 millióan veszthették már életüket a bányászat kezdete óta.

március 20., 21:03

  • FOMO
A Grace klinika sztárja elárulta, zokogtak az egyik szexjelenet felvétele közben

A Grace klinika sztárja elárulta, zokogtak az egyik szexjelenet felvétele közben

Ellen Pompeo kitálalt a forgatás kulisszatitkairól.

március 20., 19:47

  • Címlapon
Orbán Viktor nagy bejelentést tett, újabb milliós támogatások érkeznek

Orbán Viktor nagy bejelentést tett, újabb milliós támogatások érkeznek

Nagy döntések születtek a kormányülésen.

2 órája

  • Címlapon
Mindenre gondoltak a tervezők csak erre nem: újabb probléma merült fel a csernobili szarkofágnál

Mindenre gondoltak a tervezők csak erre nem: újabb probléma merült fel a csernobili szarkofágnál

A lángok után most újabb problémával kell szembenézni, amelyre egyelőre nincs megoldás.

24 perce

  • Címlapon
Újabb jel az égen, ezúttal Eger fölött

Újabb jel az égen, ezúttal Eger fölött

Ez a Tavasz ilyen.

8 órája

  • Címlapon
Tarjányi Péter: Túl nagy a kabát az amerikai adminisztrációra

Tarjányi Péter: Túl nagy a kabát az amerikai adminisztrációra

A biztonságpolitikai szakértő kapkodást és zavart lát Donald Trumpék cselekedetei mögött.

24 perce

  • FOMO
Heidi Klum lánya és a Gossip Girl főszereplője volt a bécsi operabál idei sztárvendége

Heidi Klum lánya és a Gossip Girl főszereplője volt a bécsi operabál idei sztárvendége

A legolcsóbb jegy 160 ezer forint volt, a páholy árából már komoly autót lehetne venni.

március 19., 08:35

  • FOMO
Boldogabbá tesz minket a kedvesség, mint a magasabb fizetés

Boldogabbá tesz minket a kedvesség, mint a magasabb fizetés

Csütörtökön jött ki a világ boldogsági rangsora, amelyen Magyarország a 69. helyet szerezte meg.

március 21., 17:09

  • FOMO
Havi ötmilliót keres, mégis a pincében él Molnár Anikó

Havi ötmilliót keres, mégis a pincében él Molnár Anikó

A korábbi Nagy Ő a gyermekkori lakhelyén él.

március 21., 17:56

  • FOMO
Újabb összetűzésbe került a transzneműekkel kapcsolatos nézetei miatt a Harry Potter szerzője

Újabb összetűzésbe került a transzneműekkel kapcsolatos nézetei miatt a Harry Potter szerzője

Ezúttal a film három főszereplőjének szúrt oda a közösségi médiában.

március 20., 15:29

  • Címlapon
Szalay-Bobrovniczky Kristóf részleteket árult el az újdörögdi balesetről és annak vizsgálatáról

Szalay-Bobrovniczky Kristóf részleteket árult el az újdörögdi balesetről és annak vizsgálatáról

A tisztviselők számára létrehozott képzést haladéktalanul felfüggesztették.

46 perce

  • Címlapon
Úgy néz ki, Kína megoldást talált a bénulás gyógyítására

Úgy néz ki, Kína megoldást talált a bénulás gyógyítására

Olyan technológiát fejlesztettek ki, amely lehetővé teszi a lebénult betegek számára, hogy visszanyerjék mozgásképességüket.

2 órája

  • Címlapon
Megfejtették, hova tűnnek a gyerekkori emlékeink

Megfejtették, hova tűnnek a gyerekkori emlékeink

Nem igaz, hogy hároméves kor előtt nem működik az emberi memória.

49 perce

  • FOMO
Ők a Kardashian's Twelve, akik végrehajtották az évszázad legnagyobb ékszerrablását

Ők a Kardashian's Twelve, akik végrehajtották az évszázad legnagyobb ékszerrablását

Fény derült Kim Kardashian kirablásának minden fontos részletére.

március 19., 17:20

  • FOMO
Járai Kíra meztelen fotóval üzent: Eddig sz*rtam a Pride-ra

Járai Kíra meztelen fotóval üzent: Eddig sz*rtam a Pride-ra

„Mostantól közöm van hozzá, mert a szabadságomban korlátoznak.”

március 20., 10:06

  • FOMO
Návai Anikó hitelből finanszírozta rákkezelését

Návai Anikó hitelből finanszírozta rákkezelését

Jelzáloghitelt kellett felvennie.

március 19., 09:55

  • FOMO
Bényi Ildikó végakaratát teljesítik szülőfalujában

Bényi Ildikó végakaratát teljesítik szülőfalujában

A műsorvezetőt evangélikus szertartás szerint temetik el Hernádvécsén.

március 20., 08:02

  • Címlapon
A szocializmusban lemezszerződést sem, most Kossuth-díjat kapott

A szocializmusban lemezszerződést sem, most Kossuth-díjat kapott

A Pszichiátriai Klinika pincéjében léptek fel először.

50 perce

  • Címlapon
Most már szinte biztos: Szoboszlai Dominik magyar csapattársat kap

Most már szinte biztos: Szoboszlai Dominik magyar csapattársat kap

Sajtóhírek szerint Kerkez döntött, már a barátaival is megosztotta a hírt.

7 órája