Őszintén vallott agyvérzéséről Pap Rita

2025.02.02. 06:16
Pap Rita énekesnő karácsony előtt kapott agyvérzést, ami miatt kórházba került. A körülményekről férjével, Bodnár Attilával együtt beszélt a Palikék Világa Ilyen az élet című műsorban, ahol elárulták, hogy szerencsére enyhe lefolyású agyvérzése volt.

December 13-án kapott agyvérzést Pap Rita, amiről a Palikék Világa csatorna Ilyen az élet című műsorban beszélt férjével, Bodnár Attilával együtt. Az énekesnő elmondta, mennyire volt ijesztő és embert próbáló helyzet − írja a Blikk.

„Egy kisebb agyvérzést sikerült összeszednem, hogy mitől, meg hogy, azt a mai napig nem tudjuk biztosan” − közölte az énekesnő a Palikék Világa legutóbbi adásában, majd férje hozzátette, hogy utólag tudták meg, hogy enyhe lefolyású volt, de az elején ez nem volt világos számukra.

„Iszonyatos szerencsém, hogy az agyamban olyan helyen történt az a kisebbfajta bevérzés, ahol nem ért fontos központot. Egy picit a látásomban volt probléma, meg hányingerem volt, és nagyon erős fejfájásom, ami nekem soha az elmúlt x év alatt nem volt. Szerencse, hogy azonnal bementünk a kórházba, és időben megkaptam az infúziókat. Hála a jóistennek, hogy 10 napos kórház után, meg most még 6 hét, és már egészen jól vagyok. Decemberben történt, péntek 13-án, és nem vagyok babonás” − részletezte az énekesnő a történteket. Bodnár Attila szerint viszont most már azok.

A Modern Hungária frontembere aggódott feleségéért, és bizonytalan volt abban, hogyan alakul Pap Rita állapota. „Két órán át sasszéztam ott le-fel. Jön ki a doki, és mondja, hogy sajnos ez agyvérzés. Jesszusmária, mondom, most mi lesz? De akkor már megjelent Rita is, kezében az infúzióval” − emlékezett a kórházban történtekre Bodnár Attila.