Drótvágó segítségével menekült Meryl Streep a Los Angeles-i tűzvész elől

2025.02.01. 09:09
Nem akárhogy tudott elmenekülni a Los Angelesben tomboló tüzek elől Meryl Streep. Az amerikai színésznő házának környékét is elérte a városban megfékezhetetlennek látszó tűzvész, amely miatt napok alatt 150 ezer embert kellett kitelepíteni. Az Oscar-díjas művésznek azonban sikerült elmenekülnie, amihez a találékonyságára is szüksége volt.

Meryl Streep unokaöccse, Abe írt egy cikkben a New York magazin oldalán arról, hogy a nagynénje milyen módon menekült el a Los Angeles-i tűz elől – írta meg a Blikk.

Az Oscar-díjas színésznő még január elején hagyta maga mögött az otthonát, miután január 8-án megkapta az evakuálási felszólítást. Amikor megpróbálta elhagyni a portáját, azzal szembesült, hogy egy fa rádőlt a kocsifelhajtójára, amely elzárta a kijárattól.

Hatalmas lélekjelenlétről tett tanúbizonyságot Meryl Streep a körülményekre reagálva: az egyik szomszédjától kért egy drótvágó ollót, és a másik szomszédja irányába úgy vágta át a kerítést, hogy a keletkezett lyukon átférjen az autója. Gyakorlatilag így a telekszomszéd udvarán át hajtott el a helyszínről.

Végül – állítólag – a színésznő háza nem égett le, de rokona az elszántság és kitartás példájaként említette a Streeppel történteket írásában.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • FOMO
Olyat tett Beyoncé, amitől nemcsak az arcunkról, de a kabátunkról is letépjük a bőrt

Olyat tett Beyoncé, amitől nemcsak az arcunkról, de a kabátunkról is letépjük a bőrt

Az énekesnő komoly lökést adott az újragondolt amerikai patriotizmusnak és értékeknek.

tegnap, 19:41

  • FOMO
Ezeknek a nőknek csak addig van köze gyermekükhöz, amíg kihordják őket

Ezeknek a nőknek csak addig van köze gyermekükhöz, amíg kihordják őket

Magyarországon már a béranyaság elvállalása is bűncselekmény.

március 1., 19:00

  • FOMO
Hidrogéntermelő vitorlás lehet a megújuló energia zászlóshajója

Hidrogéntermelő vitorlás lehet a megújuló energia zászlóshajója

Mobilitásának köszönhetően hatékonyabb lehet, mint a szélturbinák.

március 2., 11:37

  • FOMO
Curtis már a kisfiának beszélne a drogfüggőségről

Curtis már a kisfiának beszélne a drogfüggőségről

Hamarosan elmondja Doninak, hogy min ment keresztül.

március 1., 13:38

  • FOMO
Lengyel Tamás nyílt levelet írt Muri Enikőnek, és ő is megosztott jó pár mocskolódó kommentet

Lengyel Tamás nyílt levelet írt Muri Enikőnek, és ő is megosztott jó pár mocskolódó kommentet

Kőkemény üzeneteket kapott a Jászai Mari-díjas színész.

március 1., 16:11

  • FOMO
A rajongók miatt a mai napig rettegésben él a Michael Jackson által bántalmazott fiú

A rajongók miatt a mai napig rettegésben él a Michael Jackson által bántalmazott fiú

Jackson sosem vallotta be a szexuális bántalmazást, de peren kívül 15 millió dollárt adott a fiúnak.

március 3., 06:01

  • Címlapon
Emmanuel Macron: Európában nem garantálható a béke, az orosz fenyegetés itt van

Emmanuel Macron: Európában nem garantálható a béke, az orosz fenyegetés itt van

Rendkívüli sajtótájékoztatót tartott a francia elnök Párizsban.

tegnap, 20:31

  • Címlapon
Rendkívüli és meghatalmazott nagykövet lett Jászai Gellért, a 4iG csoport elnöke

Rendkívüli és meghatalmazott nagykövet lett Jászai Gellért, a 4iG csoport elnöke

A kinevezése nem érinti a 4iG-nál betöltött szerepét.

tegnap, 21:11

  • Címlapon
Németország reszkethet: hamarosan becsapódhatnak Washington vámjai

Németország reszkethet: hamarosan becsapódhatnak Washington vámjai

Hatalmas lépésekre készül a legnagyobb kereskedelmi partnerünk.

tegnap, 18:54

  • FOMO
A börtönökben is megállja a helyét a terápia, amihez csak egy könyv kell

A börtönökben is megállja a helyét a terápia, amihez csak egy könyv kell

Már több magyar egyetemen oktatják az újszerű kezelési módot.

március 1., 14:06

  • FOMO
Jelentős károkat okozott a média Liam Payne gyászoló családjának

Jelentős károkat okozott a média Liam Payne gyászoló családjának

A család szerint az énekes haláláról szóló híradások nem voltak helyénvalók.

március 2., 12:59

  • FOMO
Los Angelesben helyezték végső nyugalomra Návai Anikót

Los Angelesben helyezték végső nyugalomra Návai Anikót

Teljesült a riporter kívánsága.

március 1., 10:55

  • FOMO
Kiderült, hogyan teltek a tragikusan fiatalon meghalt Michelle Trachtenberg utolsó napjai

Kiderült, hogyan teltek a tragikusan fiatalon meghalt Michelle Trachtenberg utolsó napjai

A színésznő annyira gyenge volt, hogy nem tudott lemenni a lépcsőn.

február 27., 16:29

  • FOMO
Tóth Vera: Nyilvánvalóan szeretnék anyává válni, nem érdekel a korom

Tóth Vera: Nyilvánvalóan szeretnék anyává válni, nem érdekel a korom

Állítása szerint nem az anyaság volt a legnagyobb missziója.

március 3., 21:03

  • FOMO
Ellopták és kettétörték Paddington maci szobrát

Ellopták és kettétörték Paddington maci szobrát

A rendőrség elfogta a garázdákat.

március 3., 16:07

  • FOMO
Megszületett Elon Musk 14. gyermeke

Megszületett Elon Musk 14. gyermeke

Az új jövevényt Seldon Lycurgusnak nevezték el.

március 1., 12:32

  • FOMO
A méhem és a pénztárcám is lehet egy társalgás alapja?

A méhem és a pénztárcám is lehet egy társalgás alapja?

Makai Gábor pszichológus szerint a nőket érinti leginkább a jóindulat köntösébe bújtatott agresszió.

március 3., 20:18

  • Címlapon
Rendkívüli költségvetési átcsoportosításról döntött Orbán Viktor

Rendkívüli költségvetési átcsoportosításról döntött Orbán Viktor

Majdnem 200 millió forintról határozott a kormányfő.

tegnap, 21:28

  • FOMO
Négytagúra csökken a Megasztár zsűrije, egy kivételével mindenkit lecserélnek

Négytagúra csökken a Megasztár zsűrije, egy kivételével mindenkit lecserélnek

Új korszak kezdődik a TV2 tehetségkutatójában.

február 27., 12:34

  • FOMO
Katy Perryt kilövik az űrbe

Katy Perryt kilövik az űrbe

Méghozzá még idén tavasszal.

február 28., 16:19

  • Címlapon
A Liverpool úgy győzte le idegenben a PSG-t, hogy végig alárendelt szerepben futballozott

A Liverpool úgy győzte le idegenben a PSG-t, hogy végig alárendelt szerepben futballozott

A Bayern München eldöntötte a továbbjutás kérdését, a Barcelona is közel a legjobb nyolchoz.

tegnap, 23:00

  • FOMO
J. J. Abrams lánya keményen odaszólt Donald Trumpnak

J. J. Abrams lánya keményen odaszólt Donald Trumpnak

Nem fogta vissza magát.

február 28., 12:40

  • FOMO
Tóth Gabi: Orbán Viktornak van egy ilyen karizmatikus megjelenése

Tóth Gabi: Orbán Viktornak van egy ilyen karizmatikus megjelenése

Az énekesnő egy interjúban osztotta meg véleményét a kormányfőről.

február 28., 06:11

  • FOMO
Michelle Trachtenberg családja elutasította a boncolást, örökre rejtély maradhat a színésznő halálának oka

Michelle Trachtenberg családja elutasította a boncolást, örökre rejtély maradhat a színésznő halálának oka

A Gossip Girl sztárja nem sokkal a halála előtt esett át egy műtéten.

február 28., 17:37

  • FOMO
Újabb zenekarokkal és lemezlovasokkal erősít a Campus Fesztivál

Újabb zenekarokkal és lemezlovasokkal erősít a Campus Fesztivál

Az is kiderült, melyik előadó melyik napon lép majd fel.

február 28., 16:02

  • FOMO
Bakáts Tibor: A lányaim lenéznek, pedig mindenemet odaadtam nekik

Bakáts Tibor: A lányaim lenéznek, pedig mindenemet odaadtam nekik

A kritikus Shakespeare Lear királyáéhoz hasonlította saját sorsát.

február 28., 11:34