III. Károly visszatért a munkához
További FOMO cikkek
- Megszűnik az HBO Max, kedden már csak a Maxot használhatjuk
- Akkora volt az érdeklődés Krúbi koncertjére, hogy alig lehetett jegyhez jutni
- Szívműtét vár Til Schweigerre
- Nem állt meg a buli az Alcsúton, őrületes hangulatot csinált ByeAlex és a Slepp
- Harry herceg lemondta egyik barátjának az esküvőjét, mert Vilmos is ott lesz
Mint megírtuk, III. Károly az év elején egy műtéten esett át prosztatamegnagyobbodás miatt, majd nem sokkal később egy hivatalos közleményben jelentette be a palota, hogy az operáció során rákos elváltozást találtak. Azt előre leszögezték, hogy nem prosztatarákról van szó, ám az azóta se derült ki, a kór melyik fajtájával küzd. A király egészségi állapotával kapcsolatos őszintesége egyébként egyedülálló a királyi család történelmét tekintve, ám a pontos diagnózist inkább nem osztották meg a nyilvánossággal.
III. Károly az elmúlt hónapokban rák elleni kezelésen esett át, meglátogatta őt kisebbik fia, Harry herceg, illetve egy időre búcsút intett a közfeladatoknak is. Ugyan az államfői tisztségéből eredő kötelezettségeit mindvégig ellátta, a napi kormányzati dokumentumokat megkapta, és a szokásnak megfelelően heti audienciákon fogadta Rishi Sunak miniszterelnököt.
A különböző rendezvényeken Vilmos herceg és Kamilla királyné helyettesítették ez idő alatt, ám ahogy korábban megírtuk, az uralkodó jó állapotban van, így kész visszatérni királyi teendőihez. A Buckingham-palota ugyanis közölte, hogy az orvosai nagyon biztatónak tartják a kezelés során eddig elért eredményeket, és pozitívan ítélik meg a király további gyógyulási kilátásait.
Bár az elmúlt hetekben már lehetett őt látni a nyilvánosság előtt – részt vett a windsori Szent György-kápolnában tartott szertartáson is húsvét vasárnap –, ám egészen keddig egy hivatalos eseményen sem vett részt.
III. Károly első nyilvános programjaként a University College London kórházának onkológiai klinikáját, a Macmillan Cancer Centre-t kereste fel felesége, Kamilla királyné társaságában. Az udvar tájékoztatása szerint az uralkodó a következő hetekben számos további hivatalos eseményen is részt vesz. Ezek közül is kiemelkedik Naruhito japán császár és felesége, Maszako császárné júniusi londoni állami látogatása. A japán császári pár hivatalosan a brit uralkodó vendégeként tölt majd három napot Nagy-Britanniában.
Mint ismert, III. Károly mellett a királyi család egy másik tagja, Katalin hercegné is daganatos megbetegedéssel küzd. Ő karácsony óta nem vett részt nyilvános programokon, még januárban hasi műtéten esett át, ekkor észlelték a betegséget, ám az nem derült ki, pontosan a rák melyik típusát diagnosztizálták nála. Továbbá azt sem tudni, mikor térhet vissza a közfeladatokhoz.