III. Károly nagy leépítésbe kezdhet

GettyImages-918607948
2023.06.07. 20:29
A napokban került nyilvánosságra a hír, miszerint a brit uralkodó kész megválni walesi otthonától annak érdekében, hogy látogathatóvá tegye az ingatlant, ezzel együtt pedig fedezze a kastély fenntartási költségeit. Nem ez az egyetlen ház ugyanakkor, amely a király birtokában van, és valószínűsíthető, hogy a magántulajdonához tartozó egyéb ingatlanok némelyike is hasonló sorsra juthat.

Az már a 70 éven át trónon lévő II. Erzsébetet követő III. Károly uralkodásának megkezdése előtt szinte biztosra vehető volt, hogy a néhai királynő halálával egy modern időszak köszönt majd be a királyi család életébe, ami hozhat némi felfrissülést. Ezen törekvések megmutatkoztak a koronázási ceremónián is, amelyet igyekeztek a legkörnyezetbarátabbá tenni – tekintve, hogy a király elkötelezett támogatója a környezetvédelemnek –, illetve teljesen átdolgozták a korábbi terveket, így a szertartás és az azt követő felvonulás hossza lerövidült.

A 74 évesen trónra kerülő III. Károlynak ugyanakkor van még néhány újítás a tarsolyában, és következő lépésként arra szeretne koncentrálni, hogy némi költséget takarítson meg. Úgy tűnik, az első lépcsőfokot a birtokában lévő ingatlanoktól való megszabadulás jelenti, amelyek fenntartása nagy kiadásokkal jár, és nem is feltétlenül használja ki őket. Ahogy a napokban kiderült, a király a walesi házával kapcsolatban – amit még 2007-ben vásárolt 1,2 millió fontért – már úgy döntött, megnyitja a nyilvánosság előtt, hogy a befolyó összegből fedezni tudják a költségeket, ám nem ez az egyetlen ingatlan, amely erre a sorsra juthat a jövőben, mivel a király magántulajdonába több kastély és házikó is tartozik. 

Erdély a szíve csücske

Mint korábban már megírtuk, a királyi család jelenleg 24 rezidenciával rendelkezik az Egyesült Királyság területén – ezek között palotákat, kastélyokat, parasztházakat és kúriákat is találni. 14 ház az uralkodó személyétől teljesen független és jogilag önálló brit korona, három pedig a cornwalli hercegség tulajdonában áll. A korona alá tartozó 14 palotából öt ingatlant az uralkodó két hivatalos londoni és egy-egy angliai, skóciai és észak-írországi rezidenciájaként működtetnek. Idesorolható a Buckingham-palota, a Clarence-ház, a windsori kastély, a Holyrood-palota és a Hillsborough-kastély, amelyeknek a királyi család tagjai pusztán haszonélvezői, de nem az ő tulajdonuk, hanem egy erre a célra létrehozott alapítvány alá tartoznak. 

A famíliának emellett van hét saját tulajdonú rezidenciája is, köztük a Balmoral kastély – az ahhoz tartozó Birkhall-lal, ami Erzsébet királyné otthona volt egykor, de jelenleg a királyi páré – és a Sandrigham ház, amelyek II. Erzsébet halálával III. Károly birtokába kerültek. Akadnak ugyanakkor olyan ingatlanok is, amelyek a király magántulajdonához tartoznak, azaz szabadon rendelkezhet a sorsuk felett. Köztük a Scilly-szigetekhez tartozó Trescón álló Dolphin ház is az övé, ami hat hálószobával büszkélkedik. Katalin hercegné és Vilmos herceg itt nyaralt 2019-ben a gyermekeikkel, és valószínűleg nemigen kellett aggódniuk amiatt, hogy észreveszik őket, mivel a szigeten csupán 175-en laknak. Az uralkodó ezenkívül számos vityillót vásárolt meg az elmúlt években a közvetlen szomszédunkban, Erdélyben, ahol jelenleg tíz háza van – köztük az Almakeréken álló Apafi-kúria, egy ház Szászfehéregyházán, egy birtok Zalánpatakon – ahol Éva néni főz neki –, illetve négy ingatlan Brében.

III. Károlyt a megkoronázását követő első külföldi útja is Romániába vezette, ahol zalánpataki tulajdonában szállt meg, amely az év hátralévő részében vendégházként üzemel – ahogy a többi erdélyi ingatlana is. A pazar kilátás mellett tartozik hozzá istálló és kemence, ami a belsőt illeti, inkább a hagyományos értékekhez áll közel. Programként a lovaglás mellett a Kárpátok lábánál található helyi alkotóműhelyek látogatását is lehetőségként ajánlják. Az ingatlant a walesi herceg jótékonysági alapja kezeli.

Látogathatóvá váltak 

A nagyközönség számára szintén látogatható a skóciai Mey kastély, amelyet a király a nagyanyjától, a néhai Erzsébet anyakirálynétól örökölt meg 2002-ben bekövetkező halála után. Az ingatlan Skócia északi partján, Caithness megyében található, és ma már egy tíz hálószobás panziónak ad otthont. Az országban található még az uralkodó által 2007-ben megmentett, 18. században épült Dumfries ház, amely egy több mint 800 hektáros birtokon áll. Az ingatlan vezetett túrákkal megtekinthető, illetve található a közelében egy kisebb házikó, ahol az érdeklődők meg is szállhatnak. 

III. Károly tulajdonában állt továbbá egykor a Highgrove ház, amelyet 1980-ban vásárolt meg a cornwalli hercegségen keresztül, így az épületet az uralkodó trónra lépését követően a hercegséggel együtt Vilmos herceg örökölte meg. A király ennek ellenére továbbra is megszáll az ingatlanban, ha ideje engedi – illetve itt élt korábban Diana hercegnével, Vilmos herceggel és Harry herceggel. A kilenc hálószobás, hat fürdőszobás kastély egy több mint 360 hektáros birtokon áll, és bizonyos időpontokban nyitva áll a nagyközönség előtt, az ebből befolyt pénzt pedig jótékonysági célokra fordítják. 

Sokat örökölt

III. Károly az uralkodóvá válásával mindent örökölt, ami előtte a királynőé volt. Köztük a Crown Estate nevezetű alapítványt, amelyhez 7,1 billiárd forint összértékű ingatlan, birtok tartozik, például az ascoti lóversenypálya, London központjának egyes részei, beleértve a Regent St. bevásárlónegyedet is. A királyhoz került továbbá:

  • a 234 milliárd forintot érő Crown Estate Scotland (amely magában foglalja az ásványkitermelési jogokat, valamint a halászati engedélyeket Skóciában),
  • a 309 milliárd forint vagyonnal rendelkező Lancaster hercegség (a bevételek közvetlenül hozzá érkeznek, és fedezik a királyi kiadásokat, azonban adókötelesek),
  • a Buckingham-palota, a windsori kastély és a Tower of London használati joga,
  • a királyi gyűjtemény (ami többek között a koronaékszereket, valamint Caravaggio, Rembrandt és Leonardo di Vinci festményeit tartalmazza, ezek értéke 5336 milliárd forintra tehető),
  • II. Erzsébet birtokai, ékszerei, műalkotásai,
  • a Sandringhamben és Balmoralban álló kastély.

(Borítókép: III. Károly 2018. február 15-én. Fotó: Chris Jackson / WPA Pool / Getty Images)