Harry hercegre rájár a rúd, most egy lehallgatási botrány miatt áll bíróság elé

2023.06.01. 15:43
Nem csillapodik a Harry herceget övező médiafelhajtás, a királyi családból való távozása ellenére most újra Londonba kell repülnie az Egyesült Államokban élő királyi sarjnak, ugyanis tanúként jövő héten ő maga is bíróság elé áll a Mirror Group elleni perben. Anna hercegnő 2002-es ügye óta ő az első a brit királyi család tagjai közül, aki bíróságon tanúskodik.

Ahogyan arról lapunk is több ízben beszámolt, Harry herceg megunta a brit bulvársajtó akcióit, és heves csörtébe kezdett a Mirror Group újságjaival, amelyekről azt állítja, hogy feltörték a telefonját és bizalmas természetű információkat hoztak napvilágra az engedélye nélkül.

A csoport tagadja, hogy bármi ilyet tett volna, bár azt beismerik, hogy illegálisan magánnyomozót béreltek fel, hogy információkat gyűjtsenek a hercegről.

Erre ugyan valós bizonyítékot egyelőre Harry hercegnek sem sikerült felmutatnia, ám elmondása szerint az újságnak olyan információi voltak a magánéletéről – beleértve viszonyát a családtagjaival, kapcsolatát az exével, drogproblémáit és katonai tevékenységét –, amiket legális forrásból semmiképp sem szerezhettek meg.

Igazáért jövő héttől pedig már a bíróságon harcolhat tovább az Egyesült Államokban élő királyi sarj, Harry herceg ugyanis várhatóan már jövő héten Londonba utazik, hogy a tanúk padján tehessen vallomást. 

Mindez nem csak azért különös, mert Harry herceg az őt övező médiafelhajtást csak most elégelte meg igazán, hanem azért is, mert

ez lesz az első alkalom, több mint 20 évet követően, hogy a királyi család egyik tagja tanúként jelenik meg a bíróságon.

Legutóbb még Harry nagynénje, Anna hercegnő tanúskodott bírósági ügyben 2002-ben, miután Dotty nevű angol bullterrierje megharapott két gyereket a Windsor Great Parkban. Akkor Anna bűnösnek vallotta magát és 500 font pénzbírságra ítélték. Ráadásul további több száz fontos kártérítés kifizetésére is kötelezték – írja a Hello! magazin

A csoportos perben Harry az egyik a négy kiválasztott képviselő közül, akik tanúskodni fognak a bíróságon az ügyben, mellette a Mirror Group Newspapers ellen szólal majd fel a Coronation Street szappanopera két színésze, Michael Turner és Nikki Sanderson, valamint a komikus Paul Whitehouse volt felesége, Fiona Wightman is.

Harry herceg várhatóan már jövő hétfőn Londonba repül. 

Piers Morgan is érintett lehet 

David Sherborne, a herceg és a többi vélt áldozat ügyvédje korábban elmondta a bíróságnak, hogy a Mirror széles körben követett el törvénytelen cselekedeteket. Állítása szerint a felső vezetőknek – köztük Piers Morgan egykori szerkesztőnek – minden bizonnyal tudomásuk volt a telefonok feltöréséről, a vezetékes hálózatok lehallgatásáról, valamint a pénzügyi magánnyilvántartások kiszivárogtatásáról.

Tudomásunk van arról, hogy Morgan közvetlenül részt vett számos ilyen incidensben, és a hangposta-lehallgatásokról is minden bizonnyal tudott

– mondta korábban Sherborne a bíróságnak.

A Mirror cégcsoportnak a múltban már több millió font kártérítést kellett kifizetnie telefonfeltörési üzelmek és egyéb jogsértő tevékenységek miatt, és ez az összeg most tovább növekedhet. A közel két hónapon át tartó bírósági tárgyaláson Harry herceget jövő héten idézik be tanúként.