Túlélte a vihart az Everest halálzónájában, közellenséggé vált

xposure 05062015 xpusjp 0351
2023.05.31. 05:38
A borzalom, amit a New York-i társasági előkelőség, Sandy Hill Pittman átélt 1996. május 10-én, szélesvászonra kívánkozott. Miután ép bőrrel megúszta a természet haragját a világ legmagasabb hegyén, az amerikai sajtó kíméletlenségével kellett odahaza szembenéznie. Dívás viselkedés több ezer méteren? Netán szenzációhajhász karaktergyilkosságról van csupán szó, hogy jobban fogyjanak a sorstársai által írt könyvek? Máig sem tudni.

A kaliforniai születésű, jelenleg 68 évesen is aktív, crossfitversenyeken induló Sandy Hillt már gyerekkorában megfertőzte a hegymászás; tudta, hogy ezt bizony sosem fogja abbahagyni. Bár nem született éppenséggel szegény családba, szenvedélyének második házassága után tudott csak az anyagiakkal nem foglalkozva hódolni. A művészettörténész-diploma megszerzése után a fiatal lány Los Angelesből New Yorkba költözött, és Manhattan valamikori legelegánsabb luxusáruházában, a Trump Tower felhőkarcoló miatt azóta lebontott Bonwit Tellerben helyezkedett el buyerként.

Innen egyenes út vezetett a sajtóba, ahol főleg divatszerkesztőként tevékenykedett különböző női lapoknál, de a gazdag üzletemberrel, Robert Pittmannel, a Music Televison (MTV) társalapítójával kötött 1979-es házassága után is olyan rangos magazinoknak írogatott, mint a Vogue vagy a Condé Nast Traveller. A friggyel a fiatalasszony New York legfelsőbb köreinek lett a tagja, a friss házasok álompárnak számítottak, még a New York magazin is címlapra tette őket.

Egy új éra, az új vagyon képviselői lettek akaratlanul is. Bár dolgoznia nem kellett, férje biztatta, hogy találjon valami értelmes elfoglaltságot magának a gyereknevelés mellett. Sandy így megtanult helikoptert vezetni, virágoskertje pedig rendre első díjat kapott a megmérettetéseken. Továbbá a hegymászás is ismét fókuszba került. Teljesítményorientált volt, egy ismerőse úgy jellemezte, hogy maga volt a tökéletesség, sokan irigykedtek is az életére, mert nehéz volt lépést tartani mindezzel egy átlagos gazdag manhattani feleségnek.

Repült a gyémánt nyaklánc a szurdokba

Sandy komoly célt tűzött ki maga elé: teljesíteni akarta a Hét Hegycsúcs (Seven Summits) kihívást, tehát meg kellett másznia hét kontinens legmagasabb hegyeit. Ma már tudjuk, hogy sikerült neki, hiszen túlélte a Mount Everestet is, ezzel pedig ő lett a harmadik nő (egyúttal a második amerikai nő), akinek sikerült a fentebbi célt elérnie, illetve a 34. nő, aki pótlólagos oxigénnel feljutott a világ tetejére.

Szóval történetünk most onnan indul, hogy már csak az Everest hiányzott ehhez célhoz, ami neki sem volt egyszerű, hiszen csupán harmadik próbálkozásra sikerült, amire összesen több százezer dollárt költött, és két drágaköves nyakláncba is belekerült – az amerikai Vanity Fair magazin szerint.

Sandy ugyanis rendelt egy drágakövekkel kirakott, keresztmedálos nyakéket egy felkapott manhattani ékszerésztől, hogy majd a csúcson eláshassa, viszont második alkalommal lavinaveszély miatt vissza kellett fordulni a világ akkori négy legjobb – direkt erre az expedícióra felbérelt – hegymászóját is tartalmazó csapatnak a hegy nepáli oldalán. A társasági előkelőség ettől olyan ideges lett állítólag, hogy letépte a nyakából a láncot, a serpák meg döbbenten nézték, ahogy egy vagyon tűnik el a szakadékban.

Parti és divatfotózás hegymászócuccban

1996-ban Sandy búcsúbulijára volt hivatalos a New Yorki-i elit egy része, a szupermenő Nell's éjszakai klubban ott mulatott Calvin Klein és Bianca Jagger is. Az ünnepelt, a Nepálba csúcsot mászni utazó Sandy a koktélpartin talpig hegymászó-felszerelésben jelent meg kezében jégcsákánnyal, de ugyanebben fotózta nem sokkal korábban a Vogue is.

A Vanity Fair szerint Sandy korábbi tevékenységei (túrázás a Himalájában, lovaglás Kenyában, kajakozás az Északi-sarkkörön) igyekeztek egyfajta kalandorimázst kialakítani, mintha csak egy modern Amelia Earhart lenne. Ahogy állítólag önmaga megfogalmazta: a Bergdorf Goodman luxusáruház mozgólépcsőjét immár egzotikusabb terepekre cserélte.

A fáma szerint az ilyen utazások előtt Sandy igyekezett minél nagyobb hírverést csapni, nemcsak ismerőseit hívta fel, de elérte, hogy bizonyos lapok cikkezzenek is róla. Megszállottsága végül is 16 éves házasságába került, férje elköltözött otthonról, beadták a válópert – amely mondjuk kedvezően alakult számára, a 40 millió dollárból 20 milliót (akkori értéken közel 7 milliárd forintot) ítélt neki a bíróság. Sandy végül is összepakolt és repülőre ült, hogy kezdetét vegye a 65 ezer dolláros rémálom.

Ötórás gyaloglás a jó felvételért

Innentől megoszlanak az emlékek a résztvevők közt, mi hogyan történt. A balul elsült expedícióból három könyv és három játékfilm is született. Az egyik memoárt (Ég és jég) az Outside magazinnak tudósító hegymászó és újságíró, Jon Krakauer írta, a másikat (Túléltem az Everestet) szintén az egyik bajba került csapat tagja, a patológusként dolgozó Beck Weathers jegyzi, a harmadik (Hegyi őrület) pedig Anatolij Bukrejev túlélő társszerzőségével valósult meg.

Mindketten negatívan ítélik meg Pittman viselkedését, arról írnak, hogy New York legismertebb gourmet delikáteszéből, a Dean & De Lucából hozatta a kávét, amit egy dög nehéz gép főzött le, amelyet a serpáknak kellett cipelniük. A nő ezzel szemben egy 1 kiló alatti kannára és rémes instant kávéra emlékszik.

Állítólag egy serpa csupán azokat a felszereléseket cipelte, amelyet az egyébként az utat nem is finanszírozó NBC tévétársaság adott, hogy Sandy flottul tudja írni napról napra a blogját, ezzel pedig rendre feltűnjék az országos médiában a hegymászás Martha Stewartjaként. Aki az eredeti tervek szerint szintén jött volna, egy közös barátnőjük, Donald Trump sógornőjének társaságában, de végül az előbbinek forgatnia kellett, utóbbit pedig a volt amerikai elnök öccse nem engedte el a veszélyes vállalkozásra.

Bár legtöbb csapattársához képest Sandy felkészültebb volt, pihenni neki is kellett volna a csúcstámadás előtti két napban. A serpáknak állítólag hiedelemből az nem tetszett, hogy a válófélben lévő nő összejött egy snowboardossal, megsértve ezzel a hegyet, a vezetők meg nem értették, miért olyan fontos, hogy Amerika legnézettebb reggeli műsorába, a Today Show-ba bejelentkezzen, és ezért 5 órát gyalogoljon feleslegesen oda-vissza. A Vanity Fair úgy fogalmaz, ők nem látták, hogy Sandy nem kevesebb akar lenni, mint a „Himalája háziasszonya” az amerikai közvélemény előtt.

„Sandy volt a legnagyobb bajban”

A 40 éves Scott Fischer, a Mountain Madness hegymászócég vezetője és csapata május 10-ét választotta a csúcstámadás napjának. Jó ómen volt, hiszen 10 évvel azelőtt 37 ügyfél ért fel a csúcsra. (Bár pár nappal korábban egy tajvani hegymászó pont, hogy lezuhant egy hasadékba, Pittman naplójába fel is jegyezte, hogy a táborban is hallani lehetett a sikolyát.)

A három túravezető és hét serpa nyolc ügyfelet kísért. Pittman volt az utolsó a csapatából, aki felért a csúcsra, így már csak arra volt ideje, hogy pár képet készítsen a látványról. Idő volt, és jött a vihar is, ami miatt nyolc ember vesztette végül is életét. Sandy minden energiatartalékát felélte, pluszoxigénnel és szteroidinjekcióval próbálták mozgásban tartani. Neil Beidelmann mászókalauz szerint:

Sandy minden fizikai és szellemi erőforrását felhasználta a csúcs eléréséhez. Ha egyedül lett volna, nem éli túl a lejövetelt.

A vihar miatt fentrekedt csapat órákat töltött a fagyban, a hóviharban és a szélben a Déli-Nyereg keleti peremén, nagyjából 300 méterre a 4-es tábortól. Nem volt vizük, az ételük megfagyott, hipotermia lépett fel mindegyikőjüknél. Egy mászótársa így emlékszik: „Sandy és én azt hittük, hogy itt a vége, csak összegömbölyödtünk és vártuk, hogy meghaljunk.” Végül a táborból riasztott Anatolij Bukrejev mentette meg a nőt, lerángatta a sátrakhoz. A tábort így is csak több dexametazoninjekcióval tudta elhagyni, amikor eljött az indulás.

Hercegnő a világ tetején

A csapat korábban is kifogásolta, hogy az expedíciót túlságosan az NBC csatornához kötik, holott csak Pittman állt velük szerződésben. Az ugyanannyit befizető csapattagok úgy érezték magukat, mint akik azért vannak ott, hogy Sandy alá muzsikáljanak. A hotelbe visszaérve amaz rögtön felvette a kapcsolatot a sajtóval, beszélt Oprah Winfrey-vel is. A bordatörést és mellhártyagyulladást szenvedett Pittman első interjúiban kerülte annak kimondását, hogy életveszélyben lett volna, vagy hogy mások mentették meg a biztosnak látszó haláltól.

Bukrejev nem nyilatkozott soha az esetről, a mászótársaktól jutott vissza a médiának, hogy így vélekedik a hölgyről.

Sandy hercegnő. Nagyon gazdag, nagyon elkényeztetett.

A köreiből származó források szerint díszes fogadtatást várt volna odahaza, ez pedig elmaradt, ami nagyon bántotta. A médiától ezután elzárkózott, hiszen a Vogue magazinnak exkluzívan írta meg élményeit az 1997. augusztusi lapszámba. Több könyvet is jegyez azóta, de más témában (például, hogyan kell megszervezni egy elegáns partit), a csendet csak a 2015-ben bemutatott Everest című film után törte meg. A fentebbieket mind egy karaktergyilkosság eszközeinek tartja. Véleménye szerint könnyű célpontnak számított, hiszen a média reflektorfényében élte az életét, amely egy gazdag dilettánsnak próbálta beállítani. Ahogy fogalmaz, akkoriban még nem álltak rendelkezésre azok a jogi eszközök, amelyekkel ezt a hazugságlavinát meg tudta volna állítani.

A szerző luxusszakértő.

(Borítókép: Jelenet az Everest című filmből. Fotó: Northfoto / Universal Pictures / XPOSUREPHOTOS.COM)