A fővárosi állatkertben búcsúztatják Lang Györgyit

2023.05.31. 12:28
Június 13-án, kedden este hét és nyolc óra között, a Fővárosi Állat- és Növénykertben, a Főkapu téren tartják Lang Györgyi búcsúztatását. A Pa-Dö-Dő együttes tagja május 20-án, szombaton halt meg hosszú betegeskedés után.

A búcsúztatás és megemlékezés időpontját és helyszínét Lang Györgyi barátja és zenésztársa, Falusi Mariann tette közzé hivatalos Facebook-oldalán.

Búcsúzzunk el közösen Györgyitől úgy, ahogy ő akarná, és emlékezzünk rá együtt, vidáman

– írta az énekesnő.

A résztvevőket arra kéri Falusi Mariann, hogy jöjjenek színes ruhában, és ne hozzanak virágot – helyette az utóbbira szánt pénzzel civil szervezeteket támogassanak. „Az erre szánt összeget utaljátok át bármelyik civil szervezetnek, amiről úgy gondoljátok, hogy Györgyi is egyetért a céljaival. A közleménybe írjátok be: Lang Györgyi nevében” – írja a bejegyzésben.

Falusi Mariann ezenkívül arra kért mindenkit, hogy gyertyákat se gyújtsanak Lang Györgyi emlékére, mivel „Györgyi sem szeretné, és az állatkert területén nem is szabad meggyújtani”.

Az énekesnő, műsorvezető, színésznő, a Pa-Dö-Dő együttes tagja május 20-án, 66 éves korában hunyt el otthonában, barátai és családja körében. Lang Györgyi 28 éves kora óta szenvedett sclerosis multiplexben, 2021-ben pedig sztrókot kapott. Halála megrázta a magyar könnyűzene képviselőit, akik közül sokan emlékeztek meg az énekesnőről.

Lang Györgyinek nem lesz hagyományos értelemben vett temetése.

Elbúcsúzunk majd tőle, de úgy, ahogyan ő szerette volna, vidáman, nevetve, sztorizgatva. Györgyi gyűlölte, ha sajnálják, magával a temetés intézményével sem tudott mit kezdeni, így semmilyen össznépi szomorkodást nem akart, és ezt mi tiszteletben tartjuk majd

– tudta meg a Blikk Lang Györgyi egyik közeli ismerősétől.

A június 13-i közös, nyilvános esemény így az egyetlen lehetőség Lang Györgyi elbúcsúztatására.