Elcsúszott a vásárlójuk, kétmilliárd forintnyi kártérítésre kötelezték a floridai Burger Kinget

2023.05.29. 08:43
A floridai bíróság közel nyolcmillió dollár, azaz több mint kétmilliárd forintnyi kártérítésre kötelezett egy helyi Burger King gyorséttermet. A tetemes összeget a cég egyik vásárlója kapja, aki állítólag súlyos sérüléseket szenvedett az étteremben.

A bírósági dokumentumok szerint a 48 éves Richard Tulecki olyan súlyos deréksérüléseket szenvedett a Burger Kingben, hogy műteni kellett, ráadásul a beavatkozás után vastagbél-perforáció alakult ki nála.

A jelentés szerint a férfi egy „idegen, nedves anyagon” csúszott meg az étterem mellékhelyiségének közelében 2021 januárjában. A Broward megyei esküdtszék nemrég hozott ítéletet az ügyben,

amelyben 7,8 millió dollár (közel 2 766 800 000 forint) kártérítést ítélt meg a férfinak. 

Az összeg magában foglalta egyebek mellett azt a bevételt, 3,35 millió dollárt (1,16 milliárd forint), amitől a munkaképtelenné vált férfi elesett, valamint 700 000 dollárt (242 millió forint), amelyet az orvosi költségekre kellett kifizetni. A bíróság utólag egyébként kismértékben, 7,68 millió dollárra csökkentette az összeget amiatt, hogy kiderült: Tulecki orvosi költségeinek egy részét fedezni tudták az egészségügyi biztosításából.

A pénz azonban ezzel együtt is az egyik legnagyobb összeg, amelyet valaha kártérítésként ítéltek meg egy ilyen jellegű baleset miatt. 

New York Post azt is részletezte, hogy előzőleg a perben Richard Tulecki hanyagsággal vádolta meg a Burger Kinget, mert a vállalat „nem biztosította, hogy az üzlet területe biztonságos legyen”. Az ügyvédek korábban kijelentették, Tulecki kénytelen lesz „nagy összegeket fizetni orvosi számlákért, kórházi számlákért és más, közvetlenül és közvetve kapcsolódó kiadásokért, hogy enyhítse szenvedését”, és erre hivatkozta kérték a több millió dolláros kártérítést. 

Ügyfelünk óriási nehézségeket szenvedett el az alperes hanyagsága miatt. Bár egyetlen ítélet sem tudja megszüntetni ezeket a károkat, az összeg biztosítja számára a továbblépéshez szükséges erőforrásokat

– mondta H. Ross Zelnick, a Tuleckit képviselő ügyvéd.

A Burger King franchise-tulajdonosa május 19-én új eljárást kért, ugyanis véleménye szerint Tulecki „gyakorlatilag semmilyen bizonyítékot nem mutatott be” arra nézve, hogy az érintett étterem vezetője tudott volna arról az állítólagos „idegen anyagról”, amelyen Tulecki elcsúszott. Az erről szóló indítvány továbbá „egyértelműen túlzónak” nevezte a Tuleckinak járó 7,8 millió dolláros kártérítést.