Válságba került a BackStreet Boys énekesének házassága

GettyImages-997733102
2023.03.29. 19:32
Külön utakon folytatják, mégsem válik el egyelőre a BackStreet Boys énekese, A. J. McLean és felesége, akik a napokban jelentették be, hogy házasságuk válságba került, emiatt külön válnak, azonban tovább harcolnak a kapcsolatukért. A pár 2011-ben mondta ki a boldogító igent, két közös gyermekük született.

Ahogyan a kilencvenes és kétezres évek népszerű fiúbandája, a BackStreet Boys egyik dalszövege is utal rá, amíg az egyik fél szereti a másikat, addig egy párkapcsolat megmenthető és működhet, történjen bármi is a felek között.

Ez a legtöbb esetben valóban egyben tarthat két személyt, azonban vakmerő lenne azt állítani, mindez elég lehet ahhoz, hogy két embernek a házasságkötéskor elmormolt esküje halálig tartó bekezdése valóban érvényesüljön.  

Mindezt, úgy tűnik, hogy a fiúbanda egyik énekese, Alexander James McLean, azaz A. J. McLean és felesége, Rochelle DeAnna McLean is így gondolja, ugyanis a pár bejelentette:

külön utakon folytatják az életüket, azonban bíznak abban, hogy házasságuk még megmenthető, és idővel visszatalálnak egymáshoz.

Ugyan az nem tisztázott, hogy ez mégis hogy fog megtörténni, a pár komoly múltra tekinthet vissza – a mai nap vélhetően inkább kicsit szomorúan, mint vidáman.

A Backstreet Boys 45 éves énekese és felesége 2011-ben házasodtak össze, kapcsolatukból két közös gyermekük született, a 10 éves Elliott és a 6 éves Lyric.

Kiadott nyilatkozatukban hangsúlyozzák, mennyire nehéz a házasélet, amelyet egyelőre nem szeretnének teljesen feladni, együtt szeretnének dolgozni, még külön válva is a kapcsolatukon. 

A házasság nehéz, de megéri. Kölcsönösen úgy döntöttünk, hogy ideiglenesen különválunk, hogy magunkon és a házasságunkon dolgozhassunk egy erősebb jövő építésének reményében. A terv az, hogy újra összejövünk, és továbbra is ápoljuk egymás és családunk iránti szeretetünket. Jelenleg tiszteletet és magánéletet kérünk

– áll a pár TMZ-hez eljuttatott közös nyilatkozatában, így bebizonyíthatják, hogy tényleg működhet a híres As Long As You Love Me-hatás. 

(Borítókép: A BackStreet Boys zenekar 2018. július 13-án. Fotó: Michael Loccisano / Getty Images)