Akkora csukát fogott egy férfi, hogy alig bírta felemelni

2023.03.28. 08:08
Thomas Francis, a lelkes csukahorgász rekordhalat fogott az észak-idahói Hayden-tóból. A hal másfél méter hosszú volt.

Egy idahói férfi megdöntötte az állam 13 éves rekordját egy olyan fogással, amely több mint fél kilóval nehezebb volt elődjénél − írta meg a Fox News

Thomas Francis egy 18 kilogrammos csukát fogott az észak-idahói Hayden-tóból − derül ki az Idaho Fish and Game (IDFG) által megosztott sajtóközleményből és Facebook-bejegyzésből.

A kormány által működtetett halászati és vadászati ügynökség március 24-én, pénteken hozta nyilvánosságra, hogy Francis kifogta a rekordot jelentő csukát, amely másfél méter hosszúságú és 67 centiméter kerületű volt.

A fotókon, amelyeken Francis a rekordot jelentő csukát tartja, látható, hogy a hal hosszabb, mint a vállai.

Mindig csukára megyek 

− mondta Francis az IDFG-nek adott nyilatkozatában. Szinte mindennap horgászom. Amint befagy a tó, már indulok is. 

Az IDFG-nek elmondta, hogy ugyanazt a felszerelést használta, és ugyanazt a módszert alkalmazta, mint általában, amikor csukára megy horgászni.