A barna hajúak vonzók, a vörösek ellenszenvet ébresztenek

GettyImages-1186928239
2023.02.06. 20:26
Egy neten terjedő TikTok-videóban azon morfondírozik egy felhasználó, miszerint szőke hajjal sokkal több ember figyelmét tudta felkelteni, szemben azzal, amikor épp a feketével próbálkozott. De mit mondanak erről a kutatások? Valóban ennyit számít a hajszín?

Érdekes kísérletnek vetette alá magát egy 24 éves amerikai lány, Sabrina Sallum, aki a rózsaszíntől kezdve a lilán és kéken át a vörösig mindenféle hajszínt kipróbált, így le tudta vonni a következtetéseket, melyik esetében hogyan viszonyult hozzá a társadalom. Tapasztalatairól nemrég egy videót is feltöltött a TikTok-oldalára, amely már milliós megtekintésnél jár. A fiatal lány a felvételen arról elmélkedik, miért lehet az, hogy a legtöbb figyelmet a férfiaktól akkor kapta, amikor szőke volt, míg a legkevésbé akkor volt feltűnő a számukra, amikor feketére festette a tincseit. 

Ahogy kifejtette, életében nem volt annyi randin, mint amikor világos hajszíne volt, viszont a vörös frizurával való próbálkozása idején a legtöbb férfi tudomást sem akart venni róla – bár mindig akadt valaki, aki kifejezetten megszállottja volt ennek a színnek. Az élénkebb, rózsaszín, lila, kék és zöld variációk esetében pedig igen eltért a nők és a férfiak véleménye. Míg előbbiek a rózsaszín hajat imádták, utóbbiak a zöldet. 

Most természetes a hajszínem, barna, és úgy érzem, feleannyi feltűnést sem keltek vele, mint korábban, ami teljesen rendben van, mivel ez a természetes hajszínem. Jobb, ha a párom így ismer meg, és elfogad úgy, ahogy vagyok, mintha azért lenne velem, mert a szőke haj megszállottja

– magyarázta a videóban Sabrina Sallum.

A fiatal lány a saját bőrén tapasztalta meg, mennyire megváltozhat az emberek hozzáállása pusztán a másik hajszíne miatt. Ezzel kapcsolatban az utóbbi években nem egy tanulmányt készítettek, ahogy mindnyájan találkoztunk már azzal a jelenséggel is, hogy valakit a hajszíne alapján ítéltek meg – gondoljunk csak a szőke nős viccekre. Bár igen szubjektív, ki mit talál vonzónak, az ebben a kérdéskörben végzett kutatások adhatnak egy tágabb képet arról, a társadalom hogyan ítéli meg tagjait a hajszínük alapján.

A barna a legvonzóbb?

A Tampai Egyetem az Egyesült Államok minden államából, valamint 137 országból választott 1900 diák részvételével végzett kutatást, amelynek eredményeit 2018-ban publikálták. A megkérdezetteket arra kérték, adjanak információt arról, a szüleiknek és a hozzájuk legközelebb álló személyeknek milyen színű a hajuk. Ezt követően egy nőről mutattak nekik fotókat, amelyeken különböző színű hajjal volt látható. A kutatás szerint mindkét nem a barnát találta a legvonzóbbnak: a férfiak 67 százaléka és a nők 71 százaléka őket tette első helyre. 

A barna után a résztvevők a szőkét választották második kedvencként, a férfiak 27 és a nők 23 százalékának esett a vonzó kategóriába ez a hajszín. A legkevésbé népszerű a vörös haj lett, amelyet mindkét nem képviselői 6-6 százalék arányban mondtak tetszőnek. Mint azt a tanulmányban kiemelték, annak ellenére, hogy a vöröset kevesebben találták elragadónak a megkérdezettek közül, még így sem ért el rossz eredményt. 

A vörös hajú nők iránt érzett nyilvánvalóan erős ellenszenv ellenére a férfiak és a nők kétszer annyian választották ezt a hajszínt, mint amekkora a vörös haj elterjedtsége volt a mintapopulációban

– írták.

A barna hajjal kapcsolatban mindemellett kiemelték, ugyan ez számít a legátlagosabb és leginkább kedvelt hajszínnek, a kutatásban részt vevők nem pusztán emiatt emelték piedesztálra. Sokkal inkább azért, mert a barna hajú nőkhöz pozitív tulajdonságokat tudnak társítani, többek között azt, hogy intelligensek, függetlenek és sikeresek. A megkérdezettek barna hajszín iránt érzett vonzalma tehát több komponensből állt össze. Sőt, a résztvevők akkor sem vélekedtek másképp, ha festett barna hajról volt szó, nem természetesről. 

Mint a tanulmányban megfogalmazták, a nők esetében földrajzi elhelyezkedéstől függ, milyen hajszínt kedvelnek, viszont a férfiak esetében nem mérvadó, hol élnek.

Az Új-Anglia és a Karib-térség régiói mutatták a legnagyobb eltérést a várt értékekhez képest. Új-Angliában a vártnál többen választották a szőke, a Karib-térségben pedig a barna hajszínt

– jegyezték meg, hozzátéve: összességében régiótól függetlenül a barna hajszín került a legmagasabb arányban a dobogó legfelső fokára. 

(Borítókép:  Westend61 / Getty Images Hungary)