Bereczki Zoltán a betegségéről: Azt hittem, soha többé nem énekelhetek

2023.02.03. 18:25
A színész, énekes a gégegyulladásáról beszélt, amely miatt azt gondolta, új szakmát kell keresnie.

December közepén derült ki, hogy Bereczki Zoltánnak gégegyulladása miatt le kellett mondania több koncertjét is. Akkor azt mondta, hogy bár beszélni tud, énekelni nem. 

A színész elmondta korábban, hogy minden orvosi utasítást igyekezett betartani, de a tavalyi évben még nem állt készen arra, hogy színpadra álljon.

Bereczki Zoltánnak sikerült kigyógyulnia a gégegyulladásból, bár sok koncertjét így is le kellett a betegség miatt lemondania. Azonban a TV2 Mokka című műsorának vendégeként elmondta, hogy a koncertek új időpontjai is megvannak már.

Az is kiderült, hogy próbálkozott kisebb akusztikus koncertek megtartásával, de nem jött össze neki. Két egymást követő napon is tartott kisebb koncertet, de a harmadik napra már elment a hangja. Kijelentette: ennyire durván beteg még sohasem volt. Olyan éjszakája is volt, hogy nem volt képes nyelni, olyan fájdalmat érzett, hogy még álmából is felébredt rá.

Azt is elárulta az énekes, hogy volt egy pont, amikor úgy gondolta, új szakma után kell néznie. Ezt az elmondása szerint el kellett volna fogadnia, ugyanakkor borzalmasan érezte volna magát. Mostantól megpróbál odafigyelni a hangjára, hogy minél tovább csinálhassa azt, amit igazán szeret.

Bereczki Zoltán szerencsére túl van a megpróbáltatásokon, és már színházi darabokban is játszik.