Több mint két hónapot töltött a levegőben a rekorder repülő

A repülőgépek – ahogyan a legtöbb jármű – köztudott, hogy üzemanyaggal vagy valamilyen megújuló energiaforrással üzemelnek. Ennek ellenére a motoros repülés több mint egy évszázados története óta sem megoldott fixen, hogy egy-egy gép anélkül tudjon huzamosabb időt a levegőben tölteni, hogy ne tankoljon, ne tartsák karban valamely alkatrészét, illetve ne frissítsék vagy cseréljék az emberi személyzetét – mindezt természetesen a földön.  

Talán emiatt is lehet a mai napig rekord egy 64 évvel ezelőtti repülőút, amikor is 1959-ben Robert Timm és John Cook

De mégis hogyan sikerülhetett mindezt véghez vinni egy olyan korban, ami időben közelebb volt az első irányítható és motorral felszerelt repülőgépes repülést végrehajtó Wright fivérek 1903-as mutatványához, mint a mai dátumhoz?

Reklámnak indult, kihívás lett belőle

A válasz megtalálásához egészen az 1956-ban megnyílt Hacienda szálloda és kaszinó elindításáig kell visszamenni, amely Las Vegas déli részén épült fel, a ma is ismert modern sivatagi város hajnalán. A Hacienda volt a város egyik első családközpontú üdülőhelye, ehhez reklámot keresve pedig a szálloda tulajdonosa megfogadta az egyik alkalmazottja tanácsát, miszerint egy repülőgéppel kellene röpködnie Las Vegas fölött a szálloda nevét hirdetve, hogy megismertesse az emberekkel az újonnan nyílt helyet – nem is akárhogyan. Az alkalmazott szerint nem egy szimpla félórás mutatvány kell az emberek elkápráztatásához, hanem annál jóval több: az őrültségnek hangzó terv az volt, hogy egy pilóta repüljön fel egy géppel, amely a szálloda nevét viseli, és úgy reklámozza azt, hogy közben megdönti a repüléstűrési rekordot, amely csaknem 47 nap volt a levegőben, és még 1949-ben állították fel.

A remek ötlettel előálló alkalmazott nem volt más, mint Robert Timm második világháborús vadászpilóta, akiből a háborút követően pénznyerőgép-javító lett, a mutatvány kivitelezésének előkészítésével és megvalósításával pedig nem is járt rosszul, százezer dollárt ütötte a markát.

Igen ám, de a komoly tervek megvalósításához komoly előkészületek is kellettek, ehhez mérten pedig a korábbi pilóta sem aprózta el a munkát: hosszú hónapokig alakítgatta a választott repülőgépét, egy Cessna 172-t.

Ez akkoriban egy viszonylag új felépítésű gépnek számított. Egy tágas, négyüléses repülőgép, amely arról volt híres, hogy megbízható, és meglehetősen könnyű vele repülni – ráadásul nem kell minden pillanatban odafigyelned valamire. Márpedig ha rendkívül hosszú ideig repül az ember, akkor egy olyan repülőgépre vágyik, amellyel a lehető legkényelmesebben teheti meg azt 

– mondta Janet Bednarek repüléstörténész, a Daytoni Egyetem professzora a CNN-nek.

Timm módosításai között szerepelt egy ágymatrac, amelyen aludni lehetett, egy kis acélmosdó a személyes higiénia érdekében, valamint egy kezdetleges robotpilóta is, míg a legtöbb belső berendezést eltávolította a súly és az üzemanyag-fogyasztás csökkentése érdekében. A legfontosabb mégis az volt, hogy leszállás nélkül is megtankolják a repülőt. Ekkorra már többször is kísérleteztek a légi tankolással, de a Cessna 172 esetében nem volt mód arra, hogy ezt a levegőben megtegyék.

Emiatt felszereltek a gépre egy plusztartályt, amit repülés közben egy földön lévő teherautóról töltöttek újra. Amikor tankolniuk kellett, leereszkedtek, és nagyon alacsonyan, valamivel az elakadási sebesség felett repültek, majd jött a teherautó, amely haladás közben feljuttatott egy tömlőt, ami egy szivattyú segítségével átvitte az üzemanyagot a repülőgépbe. Ez pontosan az volt, mint aminek hangzik, egy légi hazárdjáték, hiszen volt, hogy éjszaka vagy rossz időjárási körülmények között kellett tankolniuk, a folyamat pedig rendkívüli precizitást igényelt. 

Kis híján belehaltak a rekordba

A temérdek átalakítás és technikai megoldás ellenére Timm első három rekordkísérlete a különböző mechanikai hibák miatt nem bizonyult eredményesnek, a legtovább 17 napig sikerült másodpilótájával a levegőben maradniuk. Ha a sikertelen próbálkozások nem bosszantották volna eléggé a pilótát, hamarosan egy újabb probléma miatt is fájhatott a feje, 1958 szeptemberében ugyanis az addigi rekordot egy másik csapat döntötte meg, szintén egy Cessna 172-vel, amellyel valamivel több mint 50 napot repültek egyhuzamban.

Timm ezek után sem állt le a próbálkozással: mivel a korábbi másodpilótájával nehezen boldogult, negyedszerre újat választott a világháborús veterán repülőgép-szerelő John Cook személyében.

Az újdonsült páros 1958. december 4-én indult útnak a Las Vegas-i McCarran repülőtérről. Az előző próbálkozásokhoz hasonlóan az első lépés ezúttal is az volt, hogy a Hacienda feliratú repülővel alacsonyan átrepültek egy száguldó autó felett, miközben arról lefestették a gép egyik kerekét, ezzel a csalás esélyét kizárva.

Nem lett volna lehetőség folyamatosan nyomon követni, merre járnak, és milyen magasan, emiatt fehér csíkot festettek legalább az egyik gumiabroncsra. Ha valaha is leszálltak, akkor ez megkopott, amit a tényleges leszállás előtt ellenőrztek

– ecsetelte a repüléstörténész.  

A repülés – ahogyan az első három próbálkozás esetében is – az első napokban teljesen zökkenőmentesen zajlott, a páros meghibásodások nélkül a levegőben karácsonyozott. Valahányszor tankoltak – egy hosszú, egyenes úton a kaliforniai–arizonai határ mentén –, utánpótlást és élelmet is kaptak a Hacienda éttermeiből pépesített ételek formájában, amelyeket termoszpalackokba töltöttek, hogy még kevesebb helyet foglaljanak el, és még egyszerűbb legyen azokat felküldeni a repülőgépre.

A kezdeti problémamentes időszakot követően aztán egyre több kisebb meghibásodás lépett fel a repülőgépen. Először a WC tört el, így a pilóták műanyag zacskókkal hárították a szivárgást, amelyeket miután megteltek, egyszerűen a sivatagba dobtak.

Timm és Cook felváltva aludtak, legalábbis próbáltak, ugyanis a szüntelen motorzaj és az aerodinamikai rezgések lehetetlenné tették a nyugodt, pihentető éjszakát. Emiatt is történhetett meg, hogy kis híján az életükkel fizettek a rekordkísérletért: az alváshiány következtében a 36. napon Timm elszunnyadt a vezérlőknél, és a gép több mint egy órán keresztül repült magától, rendkívül alacsony magasságban. Csak a robotpilótának köszönhetik, hogy nem zuhantak le ekkor sem – amely néhány nappal később aztán teljesen le is állt.

Biztosra akartak menni

A mechanikai meghibásodások sora azonban még csak ezzel kezdődött, a 39. napon elromlott az elektromos szivattyú is, amely az üzemanyagot a repülőgép tartályaiba juttatta, így a műveletet kénytelenek voltak manuálisan elvégezni – de még ekkor sem jutott eszükbe, hogy feladják. Amikor végül megdöntötték a korábbi rekordot 1959. január 23-án, a műszaki hibák listáján többek között a kabinfűtés, az üzemanyagszint-mérő és a leszállólámpák is szerepeltek.

Az volt a fontos, hogy a motor folyamatosan járjon, ami sikerült is nekik. Ez egészen elképesztő egy ilyen hosszú repülés során, hiszen még ha üzemanyaggal és olajjal is töltik folyamatosan a motort, végül a hő és a súrlódás jó eséllyel problémákhoz vezethet. De nem így történt

– mondta Bednarek.

A meghibásodások ellenére mindketten úgy döntöttek, a levegőben maradtak, és folytatják a rekorddöntést, ameddig csak lehet, hogy megbizonyosodjanak arról, hogy új csúcsukat lehetetlen lesz túlszárnyalni. Ezt követően még 15 napig bírták, majd végül 1959. február 7-én leszálltak McCarranban, több mint két hónap elteltével, 150 ezer mérföld megtétele után.

Elhatározták, és túl is jutottak azon a ponton, amikor senki más nem próbálná meg megdönteni, és azóta senki nem is döntötte meg ezt a csúcsot. Végül aztán arra jutottak, hogy ezt követően már nem lenne jó lezuhanni, ezért a 64. napon leszálltak 

– tette hozzá Bednarek.

A repüléstörténész szerint a műszaki problémák mellett a pilóták sem voltak a két hónapnyi repüléstől túl jól. „Elég rossz állapotban voltak. Tudjuk, hogy egy ilyen inaktivitási időszak nagyon káros lehet a szervezetre, és bár mozogtak a gépben, nem tudtak felállni vagy nyújtózkodni. Olyan ez, mintha 64 napig ülnénk – ez nem tesz jót az emberi szervezetnek. Szó szerint ki kellett őket emelni a repülőgépből” – számolt be a leszállásról a repüléstörténész. 

Hogy vajon megdönti-e valaha ezt a rekordot emberi legénységgel egy repülőgép, arról Bednarek úgy vélekedik, hogy ez csak akkor történhet meg, ha egy kísérlet során valamilyen új meghajtási formát vagy energiaforrását tesztelnek a gépeken, hogy bizonyíthassák annak hasznosságát. 

A rekord megdöntésére egyébként az amerikai hadsereg és az Airbus közös fejlesztésű drónjával is kísérletet tettek, amely ugyan személyzet nélkül, de rendkívül közel került Timm és Cook időrekordjához. A Zephyr elnevezésű repülő 2022 augusztuságban szállt fel, majd a levegőben töltött több mint két hónapot, és mindössze négy órával elmaradva a rekordidőtől, 64 napot 18 órát és 26 percet repült, mielőtt lezuhant. 

(Borítókép: Robert Timm és John Cook üzemanyag-utántöltése. Fotó: Wikipédia)