Kulcsár Edina megszólalt a vagyonukról: albérletben laknak, de Porschéjuk van

20221003 9976
2022.12.06. 06:37

A modell nemrég kapott egy Porschét párjától, G.w.M-től, nem sokkal azután, hogy néhány hete tetőtől talpig Gucciban pózoltak.

Kulcsár Edina most azzal kapcsolatban szólalt meg, hogy néhányan ezen esetek után azzal vádolták meg őket, hogy valójában közel sem élnek olyan jól, mint ahogy azt a közösségi oldalakon mutatják magukról. Egyrészt azt állították róluk, hogy a Guccinak mondott ruhák valójában hamisítványok, amelyeket a józsefvárosi piacon vásároltak meg.

Hallottam, hogy a méltán híres Redditen az a hír járja, hogy a Józsefvárosi piacon vásároljuk a cuccainkat, és nem is eredetiek. Hogy eloszlassam ezt a kételyt, miszerint kamuk a cuccaink, blokkokat kellene mutatnom? Imádom, hogy emberek képesek ilyenekkel foglalkozni 

írta erre reagálva egy vasárnap megosztott, 24 órán át elérhető Instagram-bejegyzésben Kulcsár Edina.

Az Insta-sztoriban a modell azt is megmutatta, amint egy Gucci-üzletben vásárolnak, illetve azt is leírta, hogy korábban nagyon óvatos volt azzal kapcsolatban, hogy milyen ruháit mutatja meg a közösségi felületeken. „Tele voltam megfelelési kényszerrel és kényelmetlen volt így élni. El kellett engednem… mert úgysem tudtam mindenkiben jó érzéseket kelteni. Most úgy élek, ahogy nekem kényelmes” – írta, hozzáfűzve azt is, hogy

nem csak a ruha teszi az embert, hanem leginkább az, hogy ő maga milyen. Egy turkálós szettben, egy Zara ruhában és egy Gucci ruhában is lehet értéket képviselni!

Másrészt azt a kritikát is megkapták párjával együtt, hogy egy albérletben laknak, miközben gazdagnak mutatják magukat. Erre Kulcsár Edina azt írta: „Igen, albérletben lakunk. Ez olyannyira köztudott, hogy amikor összeköltöztünk, akkor le is nyilatkoztuk.”

Kulcsár Edina mindezt azzal magyarázta, hogy „ha az embernek vannak szép ruhái, szép kocsija és egy jobb életszínvonalat próbál elérni, az nem egyenlő azzal, hogy egy új kapcsolatban a kezdeti fázisban több száz milliós lakást tud vásárolni. De ha tudna is, butaság lenne.”

„Attól, mert egyelőre nem tudom elmondani magamról, hogy van egy akkora ingatlanom is, amiben ennyi gyerekkel kényelmesen elférünk, én még büszkeséggel szeretném megosztani, ha kapok egy olyan ajándékot, amit kaptam – írta végül a modell, hozzáfűzve: 

Amit erről mutatok, az semennyivel nem több annál, mint ami az igazság.

(Borítókép: Kulcsár Edina és G.w.M. 2022. október 3-án. Fotó: Szollár Zsófi / Index)