Dévényi Tibor megnősült

DEBRE20190718011
2022.12.03. 08:51
Dévényi Tibi bácsi tizennégy együtt töltött év után feleségül vette párját.

Már legalább egy éve, hogy Dévényi Tibi bácsi bejelentette, hogy házasodni készül, de valami mindig közbejött, és soha nem jutott el az oltárig.

„Úgy csinálok, mint Columbo, nekem is mindig közbejön valami, de ez már nagyon előrehaladott, hiszen be vagyunk jelentkezve. Napok kérdése az esküvő” – mondta korábban a zenész.

Bevallotta, „illik ezt meglépni”

Dévényi Tibor 75 évesen megnősült. Az ismert DJ szerint nem volt nagy felhajtás, kis ceremóniát tartottak: részt vett Bea, a menyasszony, a vőlegény, a két tanú, valamint Dévényi Tibi bácsi unokahúga és az unokaöccse, aki csak egyetlen képet készített róluk privát fotóalbumukba.

Tizennégy éve vagyunk együtt, ezért is szerettem volna már hivatalossá tenni a kapcsolatunkat. Azt gondolom, minden férfinak, aki már több mint tíz éve együtt van a párjával, illik ezt meglépni. Szóval igen, megtörtént, a nyilvánosság teljes kizárásával összeházasodtunk Beával. Nem is akartuk máshogyan, vicces lenne 75 évesen az én öltönyömről vagy a menyasszonyi fátyolról mesélni. Egy fátyol volt ott, az is a szemem előtt

– mondta a népszerű DJ és a Retro Rádió műsorvezetője.

Blikknek egészségi állapotáról azt mondta, hogy nemrég három napra kórházba került, hogy megvizsgálják. „Nemrég voltam három napot egy kórházban, de nem azért, mert bajom volt, hanem szerettem volna, ha átnéznek tetőtől talpig. Kiderült, hogy az értékeim sokkal jobbak, mint három évvel ezelőtt” – fejtette ki a lemezlovas.

(Borítókép: Dévényi Tibor lemezlovas koncertje a debreceni Campus Fesztiválon 2019. július 18-án. Fotó: Czeglédi Zsolt / MTI)