Edzőjét is meglepte az új magyar közönségkedvenc

Kezdjük a legelején: hogyan ismerkedett meg az úszással, és mikor döntötte el, hogy profi úszó szeretne lenni?  

A történetem még Vecsésen kezdődött, ahol a családi házunkkal szemben volt a tanuszoda, és emiatt is mondták a szüleim, hogy legyen az úszás a sportágam. Ott tanultam meg úszni, öt-hat éves koromban már amatőr versenyeken is indultam, aztán 2010 környékén kezdtem el versenyszerűen úszni a Fradinál. 

Már akkor megfogalmazódott a gondolat, hogy csak és kizárólag az úszással akar foglalkozni, vagy érdekelték más dolgok is? 

Érdekesség, hogy a gimnáziumi éveim alatt nagyon érdekelt a tengerbiológus szakma is, amit egyáltalán nem engedtem még el, azzal is szeretnék majd foglalkozni. Az úszás is mindig ott volt az életemben, mert ahogy a szüleim mondták: sportoljak, hogy egészséges maradjak, aztán kiderült, hogy nemcsak az egészséget kapom a sporttól, hanem az eredmények is elkezdtek jönni, elkezdtem érezni, hogy egyre komolyabban veszem az úszást. A gimnáziumi évek alatt az elején még nem volt kihatással a tanulmányaimra a sport, aztán elkezdtek megszaporodni az edzőtáborok és a versenyek, így a középiskolát egyéni tanrenden fejeztem be, még éppen a koronavírus előtti évben. Az érettségi után aztán kihagytam egy évet a sport miatt, aztán most Szigetszentmiklóson tanulok úszóedzői és sportmenedzseri szakon.

Hogyan tudja összeegyeztetni az élsportot a tanulmányokkal? Mennyi időt vesznek el az edzések és a versenyek?

Viszonylag sok időmet lefedi a sport, hétköznap mindennap öt órát úszunk, aztán hétvégente csak napi két órát, szóval igen, azért inkább edzésekkel telnek a napjaim, mint tanulással. Szerencsére ahol tanulok, elnézők a tanárok, például ha van egy zárthelyi dolgozat vagy ehhez hasonló teszt, akkor nekem azt ráér később megírom, ahogy van rá időm, így szerencsére a tanulást nem kell elhanyagolnom, megy párhuzamosan a két dolog.

Térjünk rá az úszásra. Korábban medencében úszott, de kiemelkedő eredményeket nem ért el, aztán váltott nyílt vízre, ahol már lényegesen sikeresebb. Viszont nyílt vízi úszásban is csak tavaly úszott először 25 kilométeren. Edzői tanácsra váltott medencéről nyílt vízre? Hogyan született meg a döntés, hogy 25 kilométeren ugrik vízbe?

Igen, az edzőm tanácsára váltottunk medencéről a nyílt vízre, ahol a kezdetekben öt kilométeren indultam, de ott nem voltam elég gyors, ezért mentünk át a hosszabb távra. Az első 25 kilométeres versenyemen nyolcadik helyen végeztem, ami még az edzőmet is meglepte, és utána mondta, hogy maradjunk ezen a távon. Aztán sikerült is az Európa-bajnokságon kvalifikálni magam ebben a számban a világbajnokságra.

Ha belegondol az ember, 25 kilométert még legyalogolni is sok, nemhogy egyhuzamban leúszni. Gondolom, nem úgy készül az ember a versenyre, hogy akkor mindennap 25 kilométert úszik. Hogyan kell elképzelni a felkészülést egy ilyen brutális versenyre?

Alapvetően ugye 10 kilométerre készülünk, mivel az a hagyományos, olimpiai táv. 25 kilométerre mi úgy edzünk, hogy 14 vagy 15 kilométeres edzéseket iktattunk be heti kétszer, amit nem úgy kell elképzelni, hogy akkor egyhuzamban úszunk 15 kilométert, hanem ezt a távot bontva, például 15-ször 1000 métert úszva teljesítjük. Így néztek ki az edzéseink a versenyt megelőző hetekben. Az aktív felkészülést hat-nyolc héttel a 25 kilométeres úszást megelőzően kezdtük el, hogy a verseny napján legyek a csúcsformámban.

A bronzérmét pont az utolsó kilométereken nyerte meg, akkor lépett el a mezőnytől. Mi volt a taktikája a több mint ötórás úszás alatt? Hogyan lehet egy ekkora távon jól beosztani az erőt?

Alapvetően van egy standard taktika a 25 kilométeres úszásra, amit a legtöbb versenyző követ. Az első 10 kilométerben még semmi nem dől el, még olyasvalaki is lehet a mezőny elején, aki végül végig sem bírja úszni a távot. Aztán 10 kilométernél van egy iramváltás, és öt kilométerrel később még egy váltás, amikor ráfordulunk az utolsó 10 kilométerre, de ami a legfontosabb, hogy az utolsó két kilométeren kell a legerősebbnek lenni. Ekkor az élmezőnyből valaki el akar lépni, elszakítani a bolyt, és megnyerni a versenyt, ekkor kell tartani a tempót.

Az úszása során mikor realizálódott, ha egyáltalán realizálódott, hogy valós esélye van, és az éremért úszik?

Onnan kezdeném, hogy mielőtt beugrottam volna a vízbe, úgy voltam vele, hogy már a hatodik-nyolcadik hely környékével is elégedett leszek. A 25 kilométeres táv is egy olyan verseny, hogy minden pillanatban ott kell lenni fejben, nem szabad elkalandozni, akármennyire is monoton a verseny, mert ha nem koncentrálsz pár pillanatra, egyből oda lehet az egész versenyed. Mivel végig ott voltam fejben, és koncentráltam, realizáltam azt is, hogy az éremért vagyok versenyben, és az utolsó két körön indultam meg igazán, aminek köszönhetően beértem a harmadik helyre. Kicsit meg is lepődtem, amikor az utolsó métereken az olasz és ausztrál úszók egyszerűen „meghaltak”, és nem tudták velem tartani a tempót, ekkor kapcsoltam rá még egy fokozatot, aminek köszönhetően viszonylag egyedül értem be a harmadik helyre.

A szenzációs úszása után berobbant, egyre többen ismerik meg a nevét. Könnyű kezelni a hirtelen jött ismertséget?

Igyekszem ezt is, mint minden dolgot, a helyén kezelni. Örülök annak, hogy egyre több médium és ember érdeklődik felőlem, de figyelek arra is, hogy emiatt ne szoruljanak háttérbe az edzések és az augusztusi Európa-bajnokságra való felkészülésem. Törekszem arra, hogy úgy alakítsam a dolgokat, hogy mindenkinek jó legyen, így az interjúkra és a fotózásokra általában a szabadidőmben vagy edzések között kerítek sort. Szeretném továbbá azt is, hogy ne úgy ismerjenek meg itthon, mint egy beképzelt gyereket, aki véletlenül nyert egy bronzérmet.

A versenye után már-már egy ikonikussá vált mondata is volt, amikor kiszállt a vízből. Akkor a nagymamáját szólította meg először. Mi volt a legnagyobb motivációja a felkészülés és az ötórás verseny alatt?

Igen, a nagymamámhoz szóltam először, mert ő Cegléden lakik, és nem tudott kijönni a Lupa-tóhoz a verseny napján. Az úszás előtti napon beszéltem vele, mondta nekem, hogy végig fogja nézni a versenyt, és szurkolni fog. Én meg azt válaszoltam, hogy mindent meg fogok tenni.

Rajta kívül elsősorban saját magamnak szerettem volna bizonyítani, és az edzőmnek, de a szüleim is meghatódtak a sikerem után. Anyukám el se tudta hinni, hogy én most komolyan bronzérmet nyertem, pedig ők végignézték a versenyt, és kint voltak velem a Lupán.

Magyarországon azért finoman szólva sem tartozik a legnépszerűbb sportok közé a nyílt vízi úszás. Mit vár a sikere után, kinyílhatnak esetleg olyan ajtók, amik eddig nem?

Elsősorban a sikereimmel szeretném népszerűsíteni a nyílt vízi úszást, és hogy minél többen próbálják ki magukat hosszabb távokon is. Ahogy már érzékelem, egyre többen próbálkoznak meg ezzel a sportággal is, és a média is egyre jobban érdeklődik irántunk, amit nagyon nagy pozitívumnak gondolok. A klasszikus nyílt vízi edzőkből viszont szerintem még kevés van itthon. A legnagyobb különbség szerintem a medencés és a nyílt vízi úszás között, hogy azért mi lényegesen többet úszunk, és edzőtáborban is úszunk nyílt vízen, ami a medencés úszóknál természetesen nem áll fenn. Ezeken kívül az edzéseink is eltérnek, például mi nem guggolunk 250 kilóval, mint az 50 méteres sprintúszók, hanem inkább saját testsúlyos és kardioedzéseket végzünk.

Ha már az edzéseket említette: nem a szokványos úszóalkattal rendelkezik, kicsit alacsonyabb, de szélesebb, mint a megszokott úszóalkat. Mik a legfontosabb testi adottságok, amik a sikeres nyílt vízi úszáshoz elengedhetetlenek? 

A nyílt vízi úszásban közel sem számít annyira a magasság, mint például a sprintereknél. Természetesen itt is legalább 180 centiméter magasnak kell lenni ahhoz, hogy felvedd a versenyt a mezőnnyel, de volt már kivétel, hogy 25 kilométeren egy olasz úszó 176 centiméteres magassággal verte meg a világot. Itt közel sem számítanak annyira a fizikai adottságok. A legfontosabbnak a monotonitástűrést mondanám, ami elengedhetetlen, meg persze az utazósebesség gyorsasága, ami nagyon fontos a sikerhez. Itt sem hátrány, ha magasabb az ember, de annyira közel sem számít, mint például 1500 méteren vagy öt kilométeren. Az én esetemben, ha azt kérdezik, hogy hogyan tudtam beérni harmadikként, azt válaszolom, hogy a többi versenyzőnél jobban osztottam be az energiáimat, aminek köszönhetően az utolsó kilométeren nagyon jót tudtam hajrázni.

Mennyi szerepe volt ebben a hajrában a hazai közönségnek? Érzékelhető ilyenkor egyáltalán, hogy hazai közönség előtt úszik az ember?

A mi esetünkben annyira nem szokott közrejátszani a közönség, mivel a fejünk végig a vízben van, és koncentrálunk az úszásra. Ha valaki a parton tombol, és azt gondolja, hogy mi a vízben azt halljuk, az rosszul gondolja, mert ilyenkor semmit nem hallunk a külvilágból. Nem lehet a nyílt vízi úszást összehasonlítani például egy atlétikai versennyel, amikor a versenyzők számára tisztán hallható a nézők buzdítása. Fontos volt az számomra, hogy a Lupán nem volt erős szél, és hullámok sem voltak, ez mindenképpen közrejátszott abban, hogy ekkorát tudtam hajrázni.

Egyébként nem jelentett problémát, hogy a szervezők a reggel kilenc órás kezdést előrehozták a hőség miatt hét órára? Hogy lehetett ilyen korai időpontban is a legfelkészültebb állapotba hoznia magát?

Nem jelentett különösebb problémát a kora reggeli kezdés, mivel az edzéseink nagy részét egyébként is kora reggel tartjuk, így nem volt megterhelő ilyen korai időpontban készen állni a versenyre. Hallottuk, hogy vörös hőségriadó lesz az úszásunk alatt, így érthető is volt a döntés, hogy nem délután kettőkor érünk be a célba, 38-40 fokos hőségben és 28 fokos vízben. Ha így lett volna, valószínű a mezőny fele kiszállt volna a verseny közben. A napom a vízbe ugrás előtt fél 5-kor kezdődött, akkor keltem, és a kisbuszok, amik kivittek minket a Lupára, reggel 5-kor indultak. Elfogyasztottam a kis reggeli csomagomat, amit ilyenkor kapni szoktunk, aztán szinte kezdődött is a verseny.

Egyértelműen pályafutása eddigi csúcspontja ez a világbajnoki bronzérem. Milyen célok lebegnek a szemei előtt a következő években?

Egyáltalán nem gondolom úgy, hogy ennél jobb eredményt a jövőben ne tudnék elérni. Olyan típus vagyok, az élet minden területén, hogy a legjobb akarok lenni. Mindenképpen úgy tervezem, hogy maradok ebben a számban, a közönség még számíthat Gálicz Péterre 25 kilométeren. Nem szoktam olyan nagyon előre gondolkozni, maximum pár évre előre tekintő terveim vannak, amik között szerepel a világbajnoki aranyérem is 25 kilométeren. Úgy gondolom, ehhez a célhoz jó irányba indultunk el, főleg úgy, hogy senki nem gondolta volna, aki engem ismer, hogy itt most érmet szerzek a világbajnokságon. A verseny előtt volt egy röpke gondolatom, amit a 2018-as eredményemre alapoztam, mikor úgy terveztük, hogy a top hat már jó eredmény lenne, erre negyedik lettem. Felvetődött bennem, mi van, hogyha most is jobban sikerül a verseny a vártnál, de reális esélyt nem láttam az éremre. 

Legközelebb lehet, hogy az aranyéremre kell gondolnom a verseny előtt, és akkor lehet, hogy az is össze fog jönni.

A beszélgetésünk elején említette, hogy a tengerbiológia is nagyon érdekli. Viszonylag nagy különbség van az élsport és a tengerbiológia között. A magánember Gálicz Pétert, amikor nem a vízben van, ennyi minden érdekli az életben?

Abszolút. A profi pályafutásom után szívesen kipróbálnám az előbb említett tengerbiológus szakmát, aztán meglátjuk, mi lesz belőle. Az úszóedzői tanfolyamot azért végzem jelenleg, mert úgy gondolkozom, hogy ha lesz olyan időszak, mikor nem lesz munkám, akkor legyen egy úszóedzői papírom, amit fel tudok mutatni, mivel mindig van valaki, aki meg szeretne tanulni úszni. Ezenkívül mikor nem a medencében vagy a nyílt vízen vagyok, akkor kikapcsolódásként nagyon szeretek kirándulni, szeretem az extrém sportokat, a gördeszkázást, vagy például görkorcsolyázni is viszonylag sokat szoktam. Őszintén, hidegebb időben nem szeretek annyira kimozdulni, ilyenkor inkább modellezek, festek vagy rajzolok, ami kikapcsolja az agyamat. 

Akkor profi pályafutása után ön lesz a következő Spike Lee, aki gördeszkás videókat forgat…

Arra azért nem látok sok esélyt. 

A bronzérmét hová tette a szobájában? 

Nem tettem különleges helyre, az egyik polcomra helyeztem, a könyvek elé támasztva. 

(Borítókép: Gálicz Péter. Fotó: Bodnár Patrícia / Index)