Pinokkió Irakban

2006.01.02. 11:55
A Pinokkió és az Oscar-díjas Az élet szép rendezőjének, Roberto Benigninek iraki háborúról készült filmjét vegyesen fogadta az olasz kritika. A magyar bemutató a filmhu információja szerint 2006 februárjában várható.
A tigris és a hó című filmet a kritika kis része rajongással, nagyobb része tartózkodással fogadta, maga Benigni pátosszal nyilatkozik róla. A különbség a háromféle nézőpont között akkora, mintha három különböző filmről lenne szó.

Az élet szép Irakban is

"Gyorsan elhaló gyér taps, aztán a nagy semmi. Nem akartam hinni a fülemnek. Benigni mindent beleadott, a vásznon a kortárs film egyik legragyogóbb kétórás szólóját láttuk, amely vastapsos ovációt érdemelne, de semmi. Remélem, és bízom benne, a közönség másképp fogadja majd a filmet" -- írja a Corriere della Sera kritikusa.

#alt#
Benigni a forgatáson
"Az élet szép Irakban is - fogalmaz a La Repubblica dicsérő kritikája - és az a fantáziadús emberke, aki a koncentrációs táborban gyermekét és asszonyát akarta megmenteni, és aki hajszál híján, de megmenekült Pinokkió csapdájából is, most Bagdadban tűnik föl. Költői batyujával, ártatlanságával és hallatlan energiájával a háború kellős közepébe pottyan, és bombák meg terror közt a botladozva övé lesz a leglegyőzhetetlenebb fegyver, a szerelem.

A háború olyan ebben a filmben, mint a koncentrációs tábor Az élet szépben: horror-, vér- és szenvedésmentes háttér. A főszereplő, Attilio életereje negligálja a valóságot: fékeveszetten futkos bombák, tűzvészek közt, menekülő és rabolgató emberek közt, az utcákat megszálló tankok és fekete kendős, mecsetek felé rohanó nők közt. Egy elvarázsolt éjszakai jelenetben ő és Fuad (a Jean Reno által játszott nagy arab költő) üldögélnek a Szaddám-fejen, maga a fejetlen szobor metafizikus tájba mered: az egész olyan, mintha egy De Chirico-kép lenne, amihez Fellini adta az ötletet.

Az utcákon Attilio nézőpontjából nincsenek holttestek, ő csak szerelme, a kórházban fekvő Viktória életéért fut, nincs ideje hullákra bámészkodni. Benigni megint csak szükségét érezte, hogy úgy kezelje a valóságot, mintha mese lenne: sok az olyan jelenet, amely a híradókban megszokott, félelmetes képekre emlékeztet, ugyanakkor nincsenek gyermekek az áldozatok közt, pedig ez a tévériporterek kedvence. Az egyetlen gyerek, akit a filmben látunk, mosolyogva rajzolgat egy szép ház nyugodt kertjében. Irreális, bárgyú, édeskésen és alkalmazkodóan jóságos film? Talán. De ne hagyjuk figyelmen kívül A tigris és a hó morális üzenetét, és azt a Miatyánkot sem, amelyet Attilio a film végén Allahnak címezve mond el."

Avas és fárasztó film

#alt#
"Ha a két forgatókönyvíró és önjelölt költő, Benigni és Cerami kicsit több fáradságot szánt volna arra, hogy megfelelő szavakat adjanak a szereplők szájába - írja az Il Foglio - valószínűleg kevésbé avas és fárasztó filmet láttunk volna. Maguk alatt vágják a fát: két órányi reciklált geg, alsógatyás-atlétatrikós udvarló, eszméletlen Nicoletta Braschi mindez együttesen ellenállhatatlan kihívást intéz a nézőhöz, hogy felmérje a szakadékot, amely Benigni és Almodóvar közt tátong. És ha már a szavaknál tartunk, miért nem lehet egyetlen jeleneten belül ugyanúgy ejteni azt a nehéz idegen szót, hogy Bagdad?

Ha pedig a hihetőségnél, miért is működik tökéletesen minden háborúsújtott iraki telefon? Ha meg a filmnél, hogyan lehetséges, hogy egy Oscar-díjas rendező ennyire szívfájdítóan nem boldogul a montázzsal? Szegény Jean Reno egy arab költő szerepében verseket meg szellemességeket mondogat, miközben láthatólag zavarban van. A lágyszívűeknek ez mind-mind a költői szabadsághoz tartozik, ám a filmszerető ember számára ijesztő hanyagság. De nálunk ma (a kritikusok körében is) divat a versfaragás, úgyhogy mindez meg lesz bocsátva. Sőt, ünnepelni fogják, és lírai kommentárokkal halmozzák el. A poéta táncba viszi a békét meg a szerelem erejét, majd így szól a föld uraihoz: tegyetek verseket az ágyúcsövekbe. A dilettáns költő teljes repertoárját, ha szabad kérnem."

Maga Benigni többek között a következőket mondta: "Ez a film nem jóságpárti állásfoglalás, már csak azért sem, mert nem ideologikus. A háború szívéig akartam vele eljutni, és ez a szív elég veszélyes, mert közel áll a mi szívünkhöz és tudatunkhoz."

"Azok a szörnyűségek, amelyeket most az Irakban levők élnek át, az ember legmélyebb részét érintik. A film háborús utalásai pontosak. Két éve gondolkodom ezen a történeten, amely maga is 2003 márciusában kezdődik, pontosan azóta, hogy elkezdődött ez a rettentő ostoba háború. Világosan kell látnunk, semmilyen tömegmészárlás nem alkalmas arra, hogy megelőzzön egy másik tömegmészárlást. Ez elég egyszerű gondolat, de nehéz alkalmazni, mert az a valami, ami az embereknek legjobban tetszik, a háború."

"Remélem Irakba is eljut majd a film - válaszolta a rendező a La Repubblica kérdésére - a külsőket ugyan Tunéziában vettük föl, de nagyon sok iraki szakértőnk volt, akik óriási segítséget nyújtottak a forgatókönyv elkészítésénél. Mindent meg fogunk tenni, hogy az irakiak is láthassák a filmet."

La Repubblica, Il Foglio, La Stampa
Fordította Dobolán Katalin