Ferencvárosi túlteljesítés a nemzetközi porondon

ZS 6392
2025.01.31. 16:51
Utolsóként befejeződtek az Európa-liga alapszakaszának küzdelmei is. Magyar sikerrel, újabb izgalmas pillanatokkal, reményteli jövőképpel. Ha bárki azt mondta volna az idei új lebonyolítás kezdetekor, ismerve már a leendő ellenfeleket, hogy a Ferencváros csapata 12 pontot fog gyűjteni, a legtöbben gondolkodás nélkül aláírták volna az előre elkészített forgatókönyvet. Az időközben edzőváltáson is átesett IX. kerületi rekordbajnok januári tétmeccs nélkül csalt újra mosolyt az arcokra.

Fenerbahce, Slavia Praha, Hoffenheim, Porto és még sorolhatnánk. Csupa olyan nagynevű klub, amelyet az erőviszonyok alapján bőven a Ferencváros elé sorolnánk. Az Európa-liga alapszakaszának végeredménye, a tabella azonban fittyet hányt a realitásokra. A zöld-fehérek magabiztosan hozták a két könnyebbnek gondolt, de hasonló erőket felvonultató ellenfél elleni mérkőzést, legyőzték egy topbajnokság nem éppen legjobb formájában futballozó képviselőjét, és szerencsésen találkoztak az egy olyan magasabb futballkultúrát képviselő csapattal, amely már az előző fordulóban biztosította részvételét a rájátszásban. Ennek megfelelően a számok is felemás képet mutatnak, a legfontosabb feladat, a magabiztos továbbjutás viszont teljesítve.

Kapcsolódó
Hétgólos meccsen jutott tovább a Ferencváros az Európa-ligában

Hétgólos meccsen jutott tovább a Ferencváros az Európa-ligában

Az FTC a nyolcaddöntőbe jutásért az AS Romával vagy a Plzennel csap össze.

Kiemelkedő hatékonyság, kevés kísérlettel és sok eladott labdával díszítve

A nyolc találkozóból mindössze egy olyan összecsapás volt az alapszakaszban, ahol a Ferencváros rá tudta erőltetni akaratát ellenfelére, többet volt nála a labda, relevánsan többet kísérletezett, alkotott. A hamburgi Volksparkstadionban játszott, Dinamo Kijev elleni találkozóval kapcsolatosan azonban nem elhanyagolható tény, hogy Vladyslav Dubinchakot kiállította a svéd játékvezető a 17. percben. Ennek a meccsnek a statisztikája szépen kozmetikázta a Fradi idei El-számait. Az átlagos 43 százalékos labdabirtoklás mellett nagyon felülrúgta a magyar bajnok a statisztikai mutatóit: 10,37-es xG-ra 15 gólt rúgott, ami igen jó hatékonyságról árulkodik. Legfőképpen akkor, amikor a helyzetkialakítások mérkőzésenkénti átlaga 12-t mutat. A Kijev elleni 27 kísérlettel megterhelve.

Ami viszont figyelemfelkeltő lehet, az a csapat védekezése. Sokkal több gólt kapott a Ferencváros, mint az ellenfelek helyzetei alapján várható lett volna: 10,74-es xG-re, az ellenfelek kísérleteinek minőségét jelző mutatóra érkezett 15 gól. Három-négy találattal több, mint kellett volna. Ehhez természetesen hozzátartozik az is, hogy ellenfeleink sokkal több támadást vezettek, jóval többször jártak a zöld-fehér tizenhatosán belül. Az ellenfelek meccsenkénti átlaga 28 látogatás a büntetőterületen belül, míg a Fradi 21-szer vendégeskedett az ellen kapuja előtt. Minden találkozón jóval kevesebbszer, mint a szemben állók. A hamburgi mérkőzés nélkül már csak 17,7 az átlag, ami nem túl magas szám.

A remek egyéni teljesítmények a statisztikákban is előkelő helyet követelnek

A passzhatékonyságot sem sikerült ötször 80 százalék fölé emelni, kvázi sok volt az eladott, pontatlan labda, átadás. A hamburgi 91 százalék ebben a rangsorban is domináns. Domináns, mint Varga Barnabás teljesítménye és góljainak száma: Ayoub El Kaabi, az Olimpiakosz marokkói támadója mögött a második helyen áll az Európa-liga-góllövőlistáján. Mindezt 19 lövésből és kilenc kaput eltaláló kísérletből hozta össze, 4,2-es xG-mutató mellett. El Kaabinak 26 kísérletből van hét találata, Victor Osimhen 40 próbálkozásból ötször volt eredményes. Ki kell emelni Kady Borges produktumát, aki egy góljával és három gólpasszával alkotott maradandót. Az utóbbi mutatóval Dries Mertens és Rayan Cherki mögött holtversenyben a harmadik az El összes játékosát tekintve. A védekező statisztikák terén Mohammed Abu Fani nevét a legtöbb szerelési kísérlet oszlopban találhatjuk, a második pozícióban, Stefan Gartenmann pedig a tisztázások rangsorában szerepel igen előkelő helyen.

Ismét nagy bevétel növelheti a Fradi hazai dominanciáját

Egy ugyancsak nem elhanyagolható szám azonban az UEFA nyoni székházának egy másik emeletén, a könyvelésen keresendő. A Bajnokok Ligája 2,437 millió eurójával szemben ugyan jóval kisebb szám, 565 millió szerepel a második kupasorozat kasszájában, azonban így is szép summára tehet szert a magyar bajnok. A győzelmekért 450 ezer euró jár, így 1,8 millió már a kasszában, plusz 300 ezer pedig a rájátszás eléréséért számlázható. Az alapszakaszban részt vevő csapatok mindegyikének 4,31 millió euró jár. Az indulási összeget és a teljesítményalapú díjazást kiegészítik majd az értékpillérnek nevezett tételek is, amelyeket a médiajogokból származó bevételek után kapnak majd a csapatok. Ezek a szemmel is jól látható számok pedig tovább nyithatják az ollót a hazai vetélytársakkal szemben.

Az asztalon erősebb cseh csapat ellen is van esély a továbbjutásra

A 2022-es cseh bajnok, az előző kiírásban a harmadik helyet megszerző FC Viktoria Plzen elleni esetleges siker, a nyolcaddöntőbe jutás újabb 1,75 milliót érne a Fradinak. Azonban a két legrangosabb kupasorozatban egyedüliként talpon maradó cseh bajnok ereje és idei eredményei igencsak tekintélyt parancsolóak. Győzelem kiváló csapatok, például a Fradit verő Anderlecht, a Real Sociedad ellen, döntetlen a zöld-fehéreket ugyancsak legyőző Eintracht Frankfurt és a PAOK vendégeként. Csak két dobogós, az El-ben kiválóan teljesítő Manchester United és a spanyol Athletic Bilbao ellen szenvedtek vereséget, az utóbbi vendégeként az utolsó játéknapon, már továbbjutva. Támadásban meglepően felülteljesített Miroslav Koubek csapata, 9,5-ös xG-re 17 gólt szereztek, átlagosan nagyon alacsony, 35 százalékos labdabirtoklás mellett. Képes lesz megállítani Robbie Keane alakulata a gyors és hatékony kontrákat?

Kapcsolódó

A szerző 24-szeres válogatott labdarúgó, játékosként a Ferencvárossal háromszor, míg a német Kaiserslauternnel egyszer nyert bajnokságot.

(Borítókép: Varga Barnabás a Ferencváros  –  AZ Alkmaar Európa-liga-mérkőzés 2025. január 30-án. Fotó: Szollár Zsófi / Index)

Az oldalról ajánljuk

  • Futball
Orvosi csoda: az aranylabdás Rodri újra a pályán

Orvosi csoda: az aranylabdás Rodri újra a pályán

Megkezdte a labdás edzéseket.

március 1., 08:15

  • Gazdaság
Padlóra küldte a forintot a Trump–Zelenszkij-vita

Padlóra küldte a forintot a Trump–Zelenszkij-vita

Átszakadt a 400-as lélektani határ.

március 1., 09:22

  • Belföld
Beindult a kormány, még az Alaptörvényt is módosítja a kábítószer-ellenes küzdelem érdekében

Beindult a kormány, még az Alaptörvényt is módosítja a kábítószer-ellenes küzdelem érdekében

Lapunk megtudta, hogyan változik az alkotmány.

március 1., 08:27

  • Brand and Content
Az Ön otthonát érte már lakáskár? Hogyan sikerült elrendezni?

Az Ön otthonát érte már lakáskár? Hogyan sikerült elrendezni?

Aki már átélte, hogy a lakásában valamilyen, esetlegesen akár nagyobb értékű kár keletkezett, tudja, mindez milyen nehéz folyamatot jelent. Mit kell tenni először? Kihez lehet fordulni? Mire kell figyelni? Két kollégánk is hasonló cipőben járt, cikkünkben az átélt tapasztalataikat és tanácsaikat osztják meg: minek köszönhetően sikerült viszonylag gyorsan kilábalniuk a bajból és mit tanultak a történekből?

4 órája

  • Belföld
Világvilágháborús bombákkal rögzítettek kerítésoszlopokat Heves vármegyében

Világvilágháborús bombákkal rögzítettek kerítésoszlopokat Heves vármegyében

Kerítésfelújítás közben bukkantak az eszközökre.

március 1., 09:31

  • Vélemény
Nem most van itt az ideje, hogy kérdezzünk Magyar Pétertől

Nem most van itt az ideje, hogy kérdezzünk Magyar Pétertől

Megint fölmerül a kérdés, mi is pontosan az ellenzéki sajtó és Magyar Péter viszonya.

március 1., 09:10

  • Cinematrix
Levágta a fülét és megőrült, pedig csak nyugalomra vágyott

Levágta a fülét és megőrült, pedig csak nyugalomra vágyott

Vincent Van Gogh élete sokkal színesebb volt, mint képzeltük.

március 1., 08:21

  • Sport
Márton Viviana az év legjobb európai ifjúsági sportolója

Márton Viviana az év legjobb európai ifjúsági sportolója

A 18 éves magyar tekvondós az EOC 54. kongresszusán vehette át a Piotr Nurowski-díjat.

március 1., 08:56

  • Cinematrix
Nem végre, hanem így. Láttuk a Hunyadit, így kell televíziós sorozatot készíteni

Nem végre, hanem így. Láttuk a Hunyadit, így kell televíziós sorozatot készíteni

Megnéztük a népszerű könyv alapján készült széria első öt részét.

március 1., 08:19

  • FOMO
Több mint egy tucat ártatlant végeztek ki, mert boszorkánynak hitték őket

Több mint egy tucat ártatlant végeztek ki, mert boszorkánynak hitték őket

Erre már az ördög is félig kacsintana: 333 éve kezdődött a salemi boszorkányok pere, amelyről mai kvízünkben többet is megtudhat.

március 1., 06:10

  • Külföld
Volodimir Zelenszkij interjút adott az Ovális Irodában kialakult botrány után, és nem hajlandó bocsánatot kérni

Volodimir Zelenszkij interjút adott az Ovális Irodában kialakult botrány után, és nem hajlandó bocsánatot kérni

Az ukrán elnök az érzéseiről is vallott, és a történtek ellenére azt akarja, hogy Donald Trump az ő oldalukon álljon.

március 1., 07:51

  • Külföld
Elnézést kért a BBC, mert a gázai dokumentumfilmjében egy Hamász-illetékes fia volt a narrátor

Elnézést kért a BBC, mert a gázai dokumentumfilmjében egy Hamász-illetékes fia volt a narrátor

A produkciós cég még fizetett is a családnak.

március 1., 10:05

  • FOMO
Döntenénk egy ember haláláról, ha azzal másik ötöt megmenthetnénk?

Döntenénk egy ember haláláról, ha azzal másik ötöt megmenthetnénk?

A történelem legismertebb morális dilemmáiról most ön is elmondhatja az igazát.

március 1., 08:00

  • Belföld
Orbán Balázs öt tanulságot vont le a viharos Trump–Zelenszkij-találkozóból

Orbán Balázs öt tanulságot vont le a viharos Trump–Zelenszkij-találkozóból

Arra is emlékeztetett, hogy hamarosan rendkívüli uniós csúcs lesz Brüsszelben.

március 1., 09:59

  • Gazdaság
Szeretne akár 70 ezer forintot spórolni? Kösse át lakásbiztosítását, mert indul a verseny

Szeretne akár 70 ezer forintot spórolni? Kösse át lakásbiztosítását, mert indul a verseny

800 ezren is válthatnak a 2. lakásbiztosítási kampányban. Az első napokban még érdemes kivárni sok biztosító változtathat díjain a hónap során.

március 1., 09:47

  • Külföld
Három hónappal a zsarnokváltás után nemzeti konzultáció jött Szíriában

Három hónappal a zsarnokváltás után nemzeti konzultáció jött Szíriában

Kicsit másképpen zajlott, mint nálunk, és egy napig tartott.

március 1., 09:49

  • Belföld
Karácsony Gergely: Egy uniós tagországban nem lehet betiltani a Pride-ot

Karácsony Gergely: Egy uniós tagországban nem lehet betiltani a Pride-ot

A főpolgármester szerint vagy mindenki szabad egy városban, vagy senki sem az.

március 1., 07:57

  • Vízilabda
Visszatér, és külföldön folytatja karrierjét az olimpiai bajnok Varga Dénes

Visszatér, és külföldön folytatja karrierjét az olimpiai bajnok Varga Dénes

A pólós a párizsi olimpia után azért kis esélyt látott még a folytatásra.

március 1., 06:53

  • Futball
Magyar kapus vállalna főszerepet a világ legnagyobb téttel bíró futballmeccsén

Magyar kapus vállalna főszerepet a világ legnagyobb téttel bíró futballmeccsén

A válogatottnál is számításba vett hálóőr eladná Böde Dánielt az angol másodosztályba.

március 1., 06:19

  • Tech-Tudomány
Garantáltan hátast dob az Amazon új bejelentésétől

Garantáltan hátast dob az Amazon új bejelentésétől

Az Alexa+-ban megvan minden, amit egy futurisztikus AI-asszisztenstől várhatunk.

március 1., 07:23

  • Külföld
Szijjártó Péter az elmúlt három év legnagyszerűbb pillanatának nevezte a Trump–Zelenszkij-találkozót

Szijjártó Péter az elmúlt három év legnagyszerűbb pillanatának nevezte a Trump–Zelenszkij-találkozót

A tárcavezető szerint az amerikai elnök állásfoglalása adhat új reményt Közép-Európának.

március 1., 06:41

  • Jégkorong
Hazai győzelem után jutott negyeddöntőbe a Fehérvár AV19

Hazai győzelem után jutott negyeddöntőbe a Fehérvár AV19

Ellenfele a legutóbbi három idényben aranyérmes gárda lesz.

március 1., 07:42

  • Belföld
Nyolc órás vita után minden képviselő megszavazta Győr költségvetését

Nyolc órás vita után minden képviselő megszavazta Győr költségvetését

Még a helyik lakosok is demonstrálni kezdtek az ülésen.

március 1., 07:11

  • Külföld
Az ellopott, milliárdokat érő színarany vécékagyló sosem került elő – vélhetően fémhulladékként adták el, áron alul

Az ellopott, milliárdokat érő színarany vécékagyló sosem került elő – vélhetően fémhulladékként adták el, áron alul

Merész rajtaütésnek nevezte az ügyész, ahogyan a betörők Churchill szülőhelyére behatoltak, ahonnan egy aranybudival távoztak.

március 1., 06:36

  • Futball
Erre az angliai sorozatra még a világ másik végén is felkapták a fejüket

Erre az angliai sorozatra még a világ másik végén is felkapták a fejüket

Ez az igazi karácsonyi csoda?

március 1., 06:11

  • Futball
Nikitscher Tamás megszerezte első pontját Spanyolországban

Nikitscher Tamás megszerezte első pontját Spanyolországban

Négy vesztes meccs után jött a hazai döntetlen.

március 1., 07:15

  • Belföld
Halálos karambol történt az M5-ösön, ketten meghaltak, mikor személyautó csapódott egy kamionba

Halálos karambol történt az M5-ösön, ketten meghaltak, mikor személyautó csapódott egy kamionba

A helyszínre több mentőegységet is riasztottak.

március 1., 06:20