Keményen nekiment az Orbán Viktor-féléknek Martin Schulz

2016.04.22. 14:34

Magyarország és Lengyelország jobboldali, nacionalista kormányai távolról sem érdekeltek az európai integráció továbblendítésében, kizárólag a rövid távú taktikákra összpontosítanak, jóllehet tisztában vannak azzal, milyen előnyökkel járna egy erősebb Európai Unió - jelentette ki Martin Schulz, az Európai Parlament szociáldemokrata, német elnöke a Politico interjújában.

A politikus figyelmeztetett, hogy "az újranacionalizálódás olyasfajta veszélyes fantazmagória, amely felelős a kontinens jelenlegi nehéz helyzetéért".

Az Orbán Viktor-féléket nem lehet letudni

"Rendkívül aggasztó ez a cinizmus" - mondta Schulz, aki aggodalmát fejezte ki azok miatt is, akik "letudják annyival az Orbán Viktor-féléket, hogy csupán néhány bolond, akik megkérdőjelezik Európát".

Az Európai Parlament elnöke szerint számos probléma megoldását ellehetetleníti, hogy a tagállami kormányok nem engedik érvényesülni az uniós intézményeket. "Amikor a közösségi intézmények képesek cselekedni, akkor megoldásokkal állnak elő, ezt azonban gyakran megakadályozzák a nemzetállami kormányok, akik nem akarnak megoldást. De ezért a tagállami fővárosokat kell hibáztatni, nem Brüsszelt" - fogalmazott.

Politikai pályám során ritkán tapasztaltam cinikusabb viselkedést. Húsz ország elutasítja a részvételt a menekültek elosztásában, majd közvetlenül utána az EU-t bírálja egy válságért, amely nem is jött volna létre, ha ezek az emberek kivennék a részüket (a probléma megoldásából).

Az uniós parlament elnöke, aki szerint Európának jelenleg nincs sok oka az elégedettségre, a legfőbb problémának a terrorfenyegetettséget és a menekültválságot, valamint Nagy-Britannia esetleges uniós kilépését és a kontinensen belül egyre szélesedő törésvonalakat tartja.

"Határozottan nincs itt az ideje annak, hogy feladjuk, de viharos és nyugtalanító időket élünk" - mondta Schulz a hírportálnak.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Külföld
Leépítésekbe kezd a Mercedes, akár félmillió eurót is kaphat az, aki önként felmond

Leépítésekbe kezd a Mercedes, akár félmillió eurót is kaphat az, aki önként felmond

A maradók viszont elbúcsúzhatnak a béremeléstől.

március 21., 13:45

  • Külföld
Hiába a titkosszolgálati vezető menesztése, szembement Netanjahu döntésével a Legfelsőbb Bíróság

Hiába a titkosszolgálati vezető menesztése, szembement Netanjahu döntésével a Legfelsőbb Bíróság

Ez az első alkalom Izrael történetében, hogy egy kormány menesztené a Shin Bet vezetőjét.

március 21., 12:58

  • Külföld
Letartóztatták Erdogan politikai riválisának ügyvédjét is

Letartóztatták Erdogan politikai riválisának ügyvédjét is

Azt nem tudni, hogy hivatalosan mivel vádolják.

2 perce

  • Külföld
Mark Zuckerberg kínos pillanatai vezető politikusokkal, amelyek kimaradtak a hivatalos közleményekből

Mark Zuckerberg kínos pillanatai vezető politikusokkal, amelyek kimaradtak a hivatalos közleményekből

A milliárdos és a nemzetközi diplomácia közötti kapcsolati státusz: bonyolult.

március 21., 12:53

  • Külföld
Volodimir Zelenszkij valódi nyomást vár az Egyesült Államoktól Moszkvával szemben

Volodimir Zelenszkij valódi nyomást vár az Egyesült Államoktól Moszkvával szemben

Tovább folytatódik az adok-kapok az ukrajnai fronton.

március 21., 13:08

  • Külföld
Orosz újságíró üzent a Szabad Európának: Dögöljetek meg!

Orosz újságíró üzent a Szabad Európának: Dögöljetek meg!

Elon Musk szerint a szerkesztőség baloldali aktivistákból áll.

március 21., 13:57

  • Külföld
Conor McGregor bejelentette, elindul az ír elnökválasztáson

Conor McGregor bejelentette, elindul az ír elnökválasztáson

Szerinte ő az egyetlen, aki megállíthatja a bevándorlást.

március 21., 10:58

  • Külföld
Meghalt egy 19 éves fiatal, ő az újvidéki tragédia 16. áldozata

Meghalt egy 19 éves fiatal, ő az újvidéki tragédia 16. áldozata

November eleje óta ápolták a kórházban.

március 21., 13:39

  • Külföld
Szijjártó Péter: Manfred Weber parancsot adott Magyar Péternek

Szijjártó Péter: Manfred Weber parancsot adott Magyar Péternek

A miniszter szerint Brüsszel „újabb sebességi fokozatba kapcsolt”.

március 21., 10:25

  • Címlapon
Panaszt tettek Erdő Péterrel és öt másik bíborossal szemben a Szentszéknél

Panaszt tettek Erdő Péterrel és öt másik bíborossal szemben a Szentszéknél

Kiderült, mivel vádolják a magyar bíborost, az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye is reagált.

1 órája

  • Külföld
Elon Musk a Pentagonba utazik, hogy meghallgassa a Kína elleni haditerv részleteit

Elon Musk a Pentagonba utazik, hogy meghallgassa a Kína elleni haditerv részleteit

Donald Trump korábban még tagadta, hogy szó lenne ilyesmiről.

március 21., 14:19

  • Külföld
Tűz ütött ki Európa legnagyobb repülőterénél, egész napra bezártak

Tűz ütött ki Európa legnagyobb repülőterénél, egész napra bezártak

Az incidensben több mint ezer járat érintett.

március 21., 06:32

  • Címlapon
A bangkoki felhőkarcoló a Mexikóváros-hatás miatt omlott össze

A bangkoki felhőkarcoló a Mexikóváros-hatás miatt omlott össze

Szakértő magyarázza el a földrengés okát.

4 órája

  • Címlapon
Hihetetlen súlyos betegség jelent meg, ami elképesztő fájdalmakat okoz az állatoknak

Hihetetlen súlyos betegség jelent meg, ami elképesztő fájdalmakat okoz az állatoknak

Rendkívüli sajtótájékoztatót tartottak a ragadós száj- és körömfájásról.

35 perce

  • Külföld
Megjelenteti az emlékiratait Giséle Pelicot

Megjelenteti az emlékiratait Giséle Pelicot

Férjét decemberben ítélték el nemi erőszak vádjával.

március 21., 15:41

  • Külföld
Robotelefántok jönnek a hindu templomokba

Robotelefántok jönnek a hindu templomokba

Biztonságos és kegyetlenségtől mentes módon végzik a szertartásokat.

március 21., 15:03

  • Külföld
Miért engedi az Egyesült Államok az oroszok területi terjeszkedését?

Miért engedi az Egyesült Államok az oroszok területi terjeszkedését?

A Kreml remek lehetőséget lát, hogy kedvező alkut kössön.

március 21., 06:55

  • Külföld
A náci propagandaminiszterhez hasonlította a leendő német kancellárt a korábbi orosz elnök

A náci propagandaminiszterhez hasonlította a leendő német kancellárt a korábbi orosz elnök

Kemény vádat fogalmazott meg Dmitrij Medvegyev.

március 21., 07:34

  • Külföld
Kiderült, miről beszélt Vlagyimir Putyin Donald Trump telefonhívása előtt orosz üzletemberekkel

Kiderült, miről beszélt Vlagyimir Putyin Donald Trump telefonhívása előtt orosz üzletemberekkel

Területi igényeit osztotta meg a hozzá közel álló oligarchákkal.

március 21., 10:04

  • Címlapon
Földrengés Délkelet-Ázsiában: rendkívüli állapot a térségben, Európától kértek segítséget

Földrengés Délkelet-Ázsiában: rendkívüli állapot a térségben, Európától kértek segítséget

A Richter-skála szerinti 7,7-es erősségű földrengést mértek pénteken.

10 órája

  • Külföld
Bécsben is tüntettek a magyar Pride betiltása ellen

Bécsben is tüntettek a magyar Pride betiltása ellen

Több százan voltak jelen az eseményen.

március 21., 09:54

  • Külföld
Csehország határellenőrzést vezet be a Magyarországon is terjedő halálos kór miatt

Csehország határellenőrzést vezet be a Magyarországon is terjedő halálos kór miatt

A cseh rendőrség megelőző intézkedéseket jelentett be.

március 21., 08:51

  • Külföld
Donald Trump aláírta a rendeletet az oktatási minisztérium megszüntetéséről

Donald Trump aláírta a rendeletet az oktatási minisztérium megszüntetéséről

Ezzel beváltotta egyik kampányígéretét.

március 21., 08:33

  • Külföld
Újabb csúcstalálkozót tart a „tettre készek koalíciója” Párizsban

Újabb csúcstalálkozót tart a „tettre készek koalíciója” Párizsban

Emmanuel Macron jelentette be a hírt.

március 21., 09:26