
Szinte nincs olyan család, baráti társaság, ahol ne lenne legalább egyvalaki, aki valamilyen mentális betegséggel, idegrendszeri zavarral vagy függőséggel küzd. Ez a kötet húsz megrázó igaz történetet tár fel.
MEGVESZEM
A Tel Aviv Egyetem tudósai mutatták be azt a szívet, amit 3D nyomtatási technikával, de emberi szövetekkel és véredényekkel, a páciens saját sejtjeiből hoztak létre. Eddig hasonló eredményt még nem publikált egy orvoscsoport sem, igaz minta szövetekből már sikerült szívet is készíteni, de abban például véredények nem voltak. A bemutatott tanulmány óriási áttörést jelent a szövetek és szervek jövőbeni transzplantációjában.
Ez az első olyan eset, amikor sikeresen teljes sejteket, véredényeket és kamrákat is alkottak - jelentette be Tal Dvir professzor, a tanulmány vezetője.
A szívbetegség az Egyesült államokban és világszerte az egyik vezető halálok a nők és férfiak körében is. Gyakran csak a szívtranszplantáció segíthet az előrehaladott szívelégtelenségben szenvedő betegeken, viszont a várólista olyan hosszú, hogy sokan amiatt halnak meg, mert nem jutottak megfelelő donorszívhez. Ez a szív viszont emberi sejtekből, és betegspecifikus biológiai anyagokból készül. A kutatócsoport ezeket a vegyületeket is felhasználva képesek arra, hogy 3D nyomtatási technológiával komplexebb szöveteket is létrehozzanak - mesélt az eljárásról Dvir. A professzor hozzátette, hogy az eddigi hasonló eljárásokkal nem sikerült sejteket vagy véredényeket is beépíteni a szerkezetbe, ráadásul itt egyénre szabottan, tulajdonképpen a páciens biológiai jellemzőivel megegyező szívet sikerült nyomtatni. Az eredmény új utat nyithat a jövőbeni szerv- és szövetátültetések egyénre szabott lehetőségeiben.
A most elkészült szív nagyjából nyúl méretű, de a kutatók szerint a technológia egyértelműen alkalmas arra, hogy mostantól emberi méretű szívet legyenek képesek nyomtatni.
Szinte nincs olyan család, baráti társaság, ahol ne lenne legalább egyvalaki, aki valamilyen mentális betegséggel, idegrendszeri zavarral vagy függőséggel küzd. Ez a kötet húsz megrázó igaz történetet tár fel.
MEGVESZEM