Az életet ünnepelték, majd eljött értük a világvége

A Netflix dokumentumfilmet készített Joplin város lakóinak tragédiájáról, akik 14 évvel ezelőtt egy veszedelmes tornádóval találták szemben magukat – ám akadt, aki túlélte a katasztrófát.

2011. május 21-én a Missouri állambeli Joplin városának lakói „világvégebulikat” tartottak, hogy együtt várják a hamarosan eljövő apokalipszist. Különleges település volt már a borzalmas tornádó érkezése előtt is, mert más városokkal szemben itt nem gyorsétterem, hanem templom volt minden sarkon.

Hozzá kell tenni, hogy a város az Egyesült Államok kellős közepén, az úgynevezett Tornádó Átjáró kapujában található, ahol azon a napon szinte szüntelenül szóltak a tornádót jelző szirénák. Többnyire nem foglalkoztak vele, mert olykor elkerülte a települést a pusztító szélvihar, míg máskor alig okozott kárt a lakók épületeiben. Másnap napsütéses időben várták többen is a ballagási ünnepségüket, nem számolva azzal, lehet, hogy onnan már nem fognak élve hazajutni. A történetükről most a Netflix készített egy dokumentumfilmet Pusztító vihar címmel. 

A vihar előtti csend

Május 22-én csurig megtelt a Joplin Gimnázium rendezvényterme, és mindenki a ballagókra volt kíváncsi. Aki nem, az éppen munkába igyekezett, de az amatőr viharvadászok is útnak indultak, mert különös felhőkre lettek figyelmesek az égen. Egyikük elmondása szerint olyan volt, mintha nem lenne pereme a felhőknek, és mivel sejthető volt, hogy ebből hatalmas vihar fog kerekedni, három fiatal a város széléhez, az égi jelenség közelébe autózott.

A dokumentumfilmben többen is úgy emlékeznek vissza, hogy hallották, ahogy megszólalnak a tornádót jelző szirénák, de ettől még nem állt meg az élet. A város határában azonban valami furcsa fogadta a viharvadászokat:

Más szemtanúk arról számoltak be, hogy a vihar érkeztével olyan baljós színt vett fel az ég, hogy az utcában csak egy sötét falat lehetett látni ott, ahol az égnek kellett volna látszania. Joplin városára egy különösen veszélyes tornádó csapott le, ami maga előtt tolt egy heves esőzést, így aki belement a zivatarba, nem tudhatta, hogy mögötte egy hatalmas, örvénylő szélviharral találja szemben magát. 

„Nem vett magához Isten, mert meleg vagyok”

Vallásos közösség révén többen is azt hitték, hogy a világvége csapott le rájuk, így volt olyan, aki úgy vélte, beletörődik a sorsába, ha ezzel Isten magához veszi.

De nem vett magához Isten, mert meleg vagyok

– mondta egyikük a dokumentumfilmben, hozzátéve, csak akkor derült ki számára, hogy természeti katasztrófáról van szó, amikor élve és épségben találta az édesanyját.

A vihar elől azonban nem volt menekvés, és a film alapján a legtöbb esélye annak volt a túlélésre, aki nem az otthonában várta meg, hogy lecsapjon a tornádó. A filmben megszólalók közül többen is éttermekben húzták meg magukat, miközben másokat mentettek, így ők óvóhely híján maradtak. A földön fekve próbálták átvészelni a pillanatot, amikor lecsapott a 400 km/h-ás szélvihar az épületekre. Egyikük elmondása szerint olyan érzés volt, mintha valaki homokszóróval verte volna. 

A lakók egymáson feküdve és egymásba kapaszkodva próbálták túlélni a tornádó okozta pusztítást, majd hirtelen egy különös dologra lettek figyelmesek. A szél egyszer csak abbamaradt, csönd ült a városra, és ismét lehetett látni a kék eget – ez volt a tornádó belseje. Néhányan felocsúdva a helyzetből azt hitték, véget értek a megpróbáltatások, majd menekülni akartak az óvóhelyről, ekkor azonban ismét lecsapott a szélvihar.

A városban nem volt olyan, akit ne érintett volna valamilyen módon a tornádó, akár egy szerettét vagy az otthonát vesztette el. Az örvénylés túlélőinek pedig egy talán még veszedelmesebb csapással kellett szembenézniük.

A vihar utáni megpróbáltatások

Miután ismét kisütött a nap, és a madarak is dalolni kezdtek, az emberek útnak indultak, hogy felmérjék a károkat. A város szélén egy kocsma parkolójában egy igencsak megviselt fekete autó állt meg, a sofőr fejéből ömlött a vér, ő közölte a bent lévőkkel, hogy a város megsemmisült. Egy fiatal férfira a barátai találtak rá, miután

Nem volt ennyire szerencsés az a ballagó, aki apjával vezetett haza a gimnáziumi rendezvényről. Ők az üléseken egymásba kapaszkodva, a Bibliából idézve próbálták átvészelni a tornádót, de a mindössze 18 éves kamaszt a szél kirántotta az ablakon át. Holttestére csak napokkal később találtak rá az autótól nem messze.

A pusztítás akkora volt, hogy az hamar bekerült az országos hírekbe is, de a média munkatársainak nem volt esélyük a helyszínről tudósítani. Elsőként egy 13 éves lelkes San Diegó-i fiú számolt be a kereskedelmi televízióknak arról, hogy a jopliniak teljesen el vannak veszve a városban, mivel épületek híján olykor azt sem sikerült belőniük, pontosan hol is lehetnek. A várost azonban napokon belül ellepték a riporterek, a helyiek pedig dolgozni kezdtek, és három hónap alatt újjáépítették az otthonaikat. Az összetartozásuk emlékére a 2012-es ballagókat az ország akkori elnöke, Barack Obama köszöntötte, majd beszédében hosszan éltette a lakosságot, a fiatalokkal pedig személyesen is váltott egy-egy szót.

A film ugyan pozitív hangulatban zárul, baljós jelként azonban még egy alkalommal arcon vágják a nézőt a készítők, kiemelve:

(Borítókép: Netflix)