Váratlanul befutott az év legsokkolóbb thrillere

2023.03.14. 20:03

A Szörnyetegek (The Beasts) című filmről nem született túl sok cikk a nemzetközi médiában, de azok úgy felmagasztalták Rodrigo Sorogoyen új thrillerét, hogy a rendes, március 30-án esedékes országos hazai premierig szó szerint vágtuk a centit. Egészen addig, míg rájöttünk, hogy a 13. Frankofón Filmnapokon már hetekkel előbb meg lehet nézni a 9 Goya-díjjal elismert alkotást.

Mentünk hát, rohantunk, hogy lecsekkoljuk, valóban annyira letaglózó-e ez a falusi thriller, mint ahogy mondják. Apró spoiler: igen, az.

A sztori középpontjában egy francia házaspár, Antoine (Denis Ménochet) és Olga (Marina Fois) áll, akik pár éve a spanyol vidéken, egy apró galíciai faluban tengetik az életüket. Növényt termesztenek, eközben romos házakat renoválnak, és igyekeznek élvezni a csendes hétköznapjaikat. Nincs könnyű dolguk, mert a környék egy emberként utálja őket, betolakodókként tekintenek rájuk. Különösképp egy vehemens testvérpárral, Xannal (Luis Zahera) és Lorenzóval (Diego Andio) gyűlik meg két főszereplőnk baja.

Egy lassan, de magabiztosan építkező thrillerről van itt szó, amely a majdnem két és fél órás játékideje alatt szinte az elviselhetetlenségig húzza a feszültséget, de a robbanás meglepő módon a vártnál, vagyis a végénél jóval korábban jön el. Rodrigo Sorogoyen kegyetlensége a Szörnyetegek esetében abban rejlik, hogy az író-rendező nem ad nekünk feloldozást, a bűnösöket nem bünteti meg a szemünk előtt, az áldozatok szenvedése sem ér véget azzal, hogy a stáblista pörögni kezd. A katarzisnak híján maradunk, az alkotó feláldozza azt, hogy az üzenetet a fejünkbe verje, és az sokáig velünk maradjon.

De mi is ennek a filmnek a mondanivalója? Egy komplex thrillerrel állunk szemben, amelyben két egymástól elszakadt társadalmi réteg találkozik: az értelmiségi nagyvárosiak, akik világot láttak, tanultak, olvastak, művelték magukat, és a falusiak, akik egész életükben fizikai munkát végeztek, küszködtek az időjárással, a korán keléssel, a szerény körülményekkel, az ingerszegény hétköznapokkal és az ebből fakadó unalommal. Utóbbiak, vagyis a spanyol helyiek azok, akik rettegnek az új jövevényektől, utálják és gúnyolják, megvetik őket. Antoine-éknak sok mindent el kell tűrniük, a puskával való fenyegetést, a köpködést, az üvöltözést, hogy sunyi módon tönkreteszik a veteményüket, és a mocsok húzásokat napestig lehetne sorolni, amelyeket a már említett fivérek, Xan és Lorenzo elkövetnek a szerintük betolakodók ellen. Ugyanakkor az összetűzés nem csak ebből ered, ahogy haladunk előre, kiderül, hogy a városiak csúnyán beleköptek a falusiak levesébe, Xanék ezért is fújnak a francia házaspárra, akik tulajdonképpen annak útjában állnak, hogy egy szebb élet reménye kézzelfoghatóvá váljon a galíciaiaknak.

Ki a jó, és ki a gonosz? Nehéz a két oldal között igazságot tenni, de pont emiatt annyira érdekfeszítő néznivaló a Szörnyetegek, a szürke karakterek fölött nem lehet gondolkozás nélkül, sec-perc alatt pálcát törni, és kijelenteni, hogy melyikük az igazi szörnyeteg. Mindenkinek megvan a maga motivációja, ami hajtja, annak ellenére, hogy a falusiakkal végül elszalad a ló, és olyat tesznek, ami megbocsáthatatlan és visszafordíthatatlan.

Ha le akarjuk tehát egyszerűsíteni, a tanulság szimpla: a gyűlölködés és a xenofóbia, az idegentől való félelem nem megoldás semmire. Az állatias indulatok ahhoz vezetnek, hogy mindenki veszít...

A thriller műfaj elég sűrűn jelentkezik új darabokkal, és nagy a zaj, és a streamingre érkező középgagyi filmek szinte elsöprik a nézőket, épp ezért érdemes kiemelni az olyan gyöngyszemeket, mint a Szörnyetegek. Ez hiába egy rettenetesen hosszú, lassan hömpölygő film, ahogy az amúgy zsigerien jól játszó és egyre kétségbeesettebb Denis Ménochet karaktere és történetbeli neje, a Marina Fois által alakított Olga közelebb kerülnek hozzánk, úgy kezdünk el mi is velük együtt patakokban izzadni és félni. Úgy nagyjából a film felétől látszik, hogy ennek rossz vége lesz, de a forgatókönyv kiszámíthatatlansága miatt képtelenek vagyunk kitalálni, vajon hogyan. A bizonytalanság pedig ránk is ránk telepszik, nincs menekvés.

A Szörnyetegek abból a szempontból is teljesen egyedi élményt kínál, hogy Sorogoyen úgy veszi westernfilmesre a figurát, hogy a legfeszültebb, egymást fenyegető, már-már „mexican standoffra” emlékeztető snittekben még csak fegyver sincs a szereplők kezében. Ennek ellenére ott az ígéret, hogy valaki a kocsmát bizony nem fogja élve elhagyni. Az egyre kétségbeesettebb hangulathoz hozzájárul, hogy ez a thriller tényleg az isten háta mögött kettővel játszódik, egy olyan helyen, ahol hiába fajulnak el a dolgok, a rendőrség a füle botját nem mozdítja. Főleg nem két francia bevándorló kedvéért.

Ritkán van olyan, hogy úgy ülünk egy film előtt, hogy legszívesebben odaordítanánk a főszereplőkre, hogy csináljanak valamit, álljanak a sarkukra, intézzék el, a lehető legkeményebben az őket vegzáló szemétládákat. De hiába üvölti a film háromnegyedénél becsatlakozó Olga lánya, Marie (Marie Colomb) is az anyja képébe egy különösen parázs verbális csata során a fájó igazságot: a nagy, véres, kiérdemelt bosszú elmarad.

A Szörnyetegek a kézzelfogható realizmusra esküszik.

Mi viszont nem vagyunk érte dühösek. Még úgy se, hogy jelen sorok írásakor még mindig egy picit remeg a kezünk a látottaktól.

9/10

A Szörnyetegek március 30-án érkezik a magyar mozikba.