Pogacar erődemonstrációját hozta a Strade Bianche, Valter 19.

2024.03.02. 17:32
A szlovén Tadej Pogacar idei első viadalán erődemonstráló diadalt aratott a Strade Bianche egynapos országúti kerékpáros versenyen, melyen Valter Attila 19. lett, Fetter Erik pedig feladta a küzdelmet – számolt be a Magyar Távirati Iroda.

A Toszkánára jellemző fehér murvás utakról híres viadalon – 15 ilyen rész szerepelt a minden eddiginél hosszabb, 215 kilométeres távon – ötfős szökevénycsoport alakult ki, amely mindössze 2:30 perces előnyt tudott kidolgozni, így már 100 kilométerre a céltól utolérték a tagjait.

A kétszeres Tour de France-győztes Pogacar 81 kilométerre a céltól az egyik legnehezebb murvás szakaszon, a Monte Sante Marie-n váltott ritmust, tempóját pedig senki nem tudta követni. Támadása szétzilálta az élmezőnyt, ekkor a Visma-Lease a Bike magyar bajnok kapitánya is leszakadt, de később még fel tudott zárkózni.

A 25 éves szlovén bringás hamar több mint háromperces előnyt épített ki, így mögötte csak a második helyért folyt a küzdelem. Valter a ritmusváltásoknál rendre leszakadt a nagyjából húszfős üldözőcsoportról, de aztán nagy küzdelem árán háromszor-négyszer is utolérte a riválisait. Eközben viszont előbb a belga Maxim Van Gils, majd a lett Toms Skujins lépett el, így ők döntöttek a második helyről, melyet utóbbi szerzett meg Siena főterén, a Piazza del Campón. Az elmúlt két évben a legjobb ötben záró Valter 15-20 kilométerre a céltól szakadt le végleg az üldözőbolyról, így 7:45 perc hátránnyal 19. helyen tekert a célba.

A 2022 után másodszor győztes Pogacar dominanciáját az mutatja a legjobban, hogy a Strade Bianche 17 éves történetében korábban a legnagyobb különbségű, 42 másodperces diadalt még 2012-ben a svájci Fabian Cancellara aratta, az UAE bringása pedig ezúttal 2:44 perccel előzte meg a második helyezettet.

A nőknek tizedik alkalommal kiírt viadalon a világbajnok belga Lotte Kopecky 2022 után szintén másodszor diadalmaskodott a 2017-ben győztes olasz Elisa Longo Borghini előtt. A címvédő holland Demi Vollering harmadikként ért célba.

ORSZÁGÚTI KERÉKPÁR
Strade Bianche, férfiak, Siena-Siena, 215 km
1. Tadej Pogacar (szlovén, UAE) 5:19:45 óra
2. Toms Skujins (lett, Lidl-Trek) 2:44 perc hátrány
3. Maxim Van Gils (belga, Lotto-Soudal) 2:47 p h.
...19. Valter Attila (Visma-Lease a Bike) 7:45 p h.
    Fetter Erik feladta a viadalt.

(MTI)