Itt az év összecsapása: különleges ellenféllel szemben tér vissza a ringbe a valaha élt egyik legnagyobb bokszoló

GettyImages-1792065040
2024.03.07. 16:30
Hivatalossá vált, Mike Tyson és Jake Paul összecsap egymással a ringben. A Netflix közvetíti a mérkőzést, amely már most óriási érdeklődésre tarthat számot.

Hivatalosan is bejelentették, hogy idén júliusban ringbe lép Mike Tyson korábbi nehézsúlyú világbajnok ökölvívó és az utóbbi időben sportsikereiről is ismertté vált youtuber, azaz videós tartalomgyártó, Jake Paul. A két híresség mérkőzéséről már egy ideje pletykáltak, most pedig valóra vált sok rajongó álma: a ringben is összemérik erejüket. Az 57 éves Tyson és a 27 éves Paul július 20-án lép szorítóba, a mérkőzést pedig a Netflix élőben közvetíti. 

A helyszín a dallasi AT&T Stadion lesz, így már a helyszínen több tízezres érdeklődésre számíthatnak a szervezők. 

Tyson egyébként meglehetősen szűkszavúan osztotta meg a hírt, és bejegyzése alapján gyanítható, hogy számára inkább a bevétel a fontos, semmint a sportérték, hiszen mindössze annyit írt ki Instagram-oldalára: „aláírtuk a szerződést”.

Paul internetes tartalomgyártóként lett ismert, ám néhány éve átnyergelt a profi sportra, és egyelőre igencsak meggyőző eredményeket volt képes felmutatni az ökölvívásban. Tíz mérkőzéséből kilencet megnyert, ebből hatot kiütéssel, egyedül Tommy Furyval szemben maradt alul. 

A Variety cikke szerint egyébként Tyson elismerően nyilatkozott Paulról, mint mondta, követi karrierjét, és véleménye szerint rengeteget fejlődött a „kölyök”. Mint mondta: nagyon várja már a mérkőzést. A Netflixnek egyébként ez a második nagy dobása a sportok terén Rafael Nadal és Carlos Alcaraz teniszmeccse óta. A streamingszolgáltató egyre aktívabban próbál a sportpiacra is kilépni. 

(Borítókép: Mike Tyson 2023. november 19-én. Fotó: Gilbert Flores / Getty Images Hungary)