Devizahitelesek nyertek pert bankok ellen

2013.04.11. 15:19
A Debreceni Törvényszék első fokon érvénytelennek mondta ki két ügyfél esetében a bankjaik egyoldalú szerződésmódosítását 2007 és 2008 óta. Bár a szerződések formailag megfeleltek, a tartalmuk kirívóan hátrányos volt az ügyfélre nézve, hiszen indokolatlanul nagy kockázatot vállaltak benne azzal, a körülményekből eredő hasznokból nem részesülhetett az ügyfél, a hátrányokat viszont csak ő viselte.

Pert nyert első fokon két devizahiteles a bankjával szemben, mert - amint a Debreceni Törvényszék csütörtöki ítélete kimondja - a kölcsönszerződés csak jogokat biztosított a pénzintézeteknek a kamatemelésre, ezzel kapcsolatos kötelezettségeket viszont nem rótt rájuk.

Érvénytelen az egyoldalú szerződésmódosítás

Tatár Tímea, a bíróság szóvivője elmondta, hogy a törvényszék érvénytelennek mondta ki a szerződések azon pontjait, miszerint a kamat és kezelési költség változó mértékű, és a hitelező a kölcsönszerződés fennállása alatt jogosult egyoldalúan megváltoztatni.

A nem jogerős ítélet szerint a két ügyfél esetében 2007, illetve 2008 óta jogosulatlanul módosították a szerződéseket és emelték a kamatokat a bankok.

A szóvivő szerint a jelzálog típusú kölcsönszerződések alapján a pénzintézet akkor változtathatja – egyoldalúan - a hiteldíjat, ha változnak a bankközi hitelkamatok, a fogyasztói árindex, a jegybanki alapkamat, az állampapírok hozama, ha nő a hitelszámla-vezetési költség, vagy ha a hitelezőre nézve romlanak a lakossági hitelek kockázati tényezői. A bíróság megállapította, hogy a hiteldíj egyoldalú módosítására vonatkozó szerződési feltétel tisztességtelen, mert sérti az arányosság, az átláthatóság és a szimmetria elvét.

Formailag rendben, tartalmilag nem

Az arányosság tekintetében a bíróság kimondta ,hogy a szerződési feltétel ugyan formailag jogszabályba nem ütközik, tartalmilag azonban "üres", a pénzintézet kontroll nélküli bármikor egyoldalúan az ügyfélre terhelheti a többletköltséget. Mindez a bank számára indokolatlan és egyoldalú előnyt, az ügyfél számára pedig indokolatlan és egyoldalú hátrányt jelent. A szerződési feltétel ugyanis a bíróság álláspontja szerint sérti az átláthatóság elvét, mert az ügyfél a szerződés megkötésekor nem tudhatja előre, hogy a szerződésben rögzített kamatok és költségek milyen mértékben emelkedhetnek a későbbiekben. Az egyoldalú alperesi szerződésmódosítások tartalma előre nem kiszámítható és nem kontrollálható.

A szimmetria elvét pedig azért nem teljesíti a megsemmisített feltétel, mert a bíróság szerint az lenne az elvárható, ha a változó körülményekből eredő hátrányok mellett az ügyfelek az előnyökből is részesülnének. Jelen esetben azonban az érvénytelenített rendelkezés csak jogot biztosít a pénzintézetnek, kötelezettséget nem - ismertette Tatár Tímea.

Indulnak a csoportos perek

Egy hete elindult az első hazai csoportos devizahiteles per a Fővárosi Bíróságon. A felpereseket-károsultakat szervező Axermix-csoport a belga székhelyű AXA Bankot hívta perbe, harminchárom devizahiteles ügyében, ami összesen 200 millió forintnyi hitelt érint. A bíróságtól azt kérik, hogy a bíróság mondja ki a harminchárom devizahitelre a semmisséget, azaz állítsák helyre az eredeti, a hitel felvételét megelőző állapotot.

A devizahitelesek szerint még az egy összegben történő kifizetés is méltányosabb lenne, mint a jelenlegi helyzetük. A szervező Axermix-csoport elmondta: jelenleg összesen 5 pertársaságot indított az Axa Bank Europe és kettőt az Erste Bank ellen, az összes perérték pedig túllépi az egymilliárd forintot.