Szabad Európa: Létrehozták a cigánymentes falut, de egy család kijátszotta a rendszert

2025.03.25. 11:55
Egy kevesebb mint százfős borsodi faluban közel két évtizede működő gyakorlat mutatja meg, milyen következményekkel járhat, ha az önkormányzat döntheti el, ki költözhet be a településükre.

A Szabad Európa riportjából kiderül, hogy a borsodi Teresztenye önkormányzata egy örökségvédelmi rendeletre hivatkozva elővásárlási jogot szerzett a település minden egyes ingatlanára, és ezt a lap szerint arra használta fel, hogy megakadályozza roma családok beköltözését. Állítják, hogy a településen a polgármester mondja meg, hogy ki költözhet oda.

Az elmúlt csaknem húsz évben jól működő romaelhárító rendszert építettek ki

– írják a videót kísérő cikkben. A módszer közel két évtizede zavartalanul működött, míg nemrég beköltözött egy olyan roma család, „akiken nem látszik, hogy cigányok”.

„A kormány néhány hasonló ötletet dobott be: megvédenék a túlnépesedett magyar városokat a további beköltözőktől. Úgy, hogy elővásárlási jogot kapnak az önkormányzatok. Vagyis az önkormányzat dönthetné el, hogy ki költözhet be a településre, és kik vehetnek ott ingatlant” – mutattak rá. Ahogy az egyik érintett fogalmazott:

Nem azért végeztem el a jogi egyetemet, hogy egy polgármester mondja meg, hova költözhetek.

Az Alaptörvény egyébként kimondja, hogy minden magyar állampolgárnak joga van szabadon megválasztani lakóhelyét. A videóban a roma család kálváriáját is bemutatják:

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Belföld
DK: Elbukta a pert Áder János húga a bicskei gyermekbántalmazás ügyében

DK: Elbukta a pert Áder János húga a bicskei gyermekbántalmazás ügyében

A Fővárosi Törvényszék jogerős ítéletében helybenhagyta az elsőfokú bíróság döntését.

március 21., 15:14

  • Belföld
Török Gábor Lázár János szavairól: Nehéz hirtelen eldönteni, hogy ez Robespierre első vagy utolsó nagy beszéde volt

Török Gábor Lázár János szavairól: Nehéz hirtelen eldönteni, hogy ez Robespierre első vagy utolsó nagy beszéde volt

A politológus szerint a „pályatársak” közül túl sokan vehetik magukra a miniszter kijelentéseit.

14 perce

  • Belföld
Bagdy Emőke: A Pride félelmet és zavart kelthet a gyerekekben

Bagdy Emőke: A Pride félelmet és zavart kelthet a gyerekekben

A szakpszichológus szerint a felvonulás komoly kockázatokat rejt a fiatalok számára.

március 21., 15:11

  • Belföld
Hivatalos budapesti látogatásra érkezik az Európai Bizottság jogállamisági biztosa

Hivatalos budapesti látogatásra érkezik az Európai Bizottság jogállamisági biztosa

Tuzson Bence igazságügyi és Bóka János európai uniós ügyekért felelős miniszterrel is tárgyal majd.

március 21., 15:30

  • Belföld
A körülményekről és a menekülésről mesélt a tiszaeszlári halálos vonatbaleset túlélője

A körülményekről és a menekülésről mesélt a tiszaeszlári halálos vonatbaleset túlélője

A fiatal férfi látta először, hogy meghalt az autó sofőrje.

március 21., 12:12

  • Belföld
Karbantartás miatt leáll a vonatforgalom a Déli pályaudvaron

Karbantartás miatt leáll a vonatforgalom a Déli pályaudvaron

Hétvégén érkezik az éjszakai vonatstop.

március 21., 15:34

  • Címlapon
Földrengés rázta meg Mianmart, kártyavárként omlott össze egy felhőkarcoló

Földrengés rázta meg Mianmart, kártyavárként omlott össze egy felhőkarcoló

A Richter-skála szerinti 7,7-es erősségű földrengést mértek pénteken.

3 órája

  • Belföld
Orbán Viktort ábrázoló pólóban trollkodták szét a közmédia egyik műsorát

Orbán Viktort ábrázoló pólóban trollkodták szét a közmédia egyik műsorát

Az adást végül megszakították.

március 21., 16:19

  • Belföld
Nem engedélyezi a rendőrség a Kutyapárt marihuánalegalizációs rendezvényét

Nem engedélyezi a rendőrség a Kutyapárt marihuánalegalizációs rendezvényét

A párt szerint Magyarországon olyan a drogpolitika, mintha be lenne szívva.

március 21., 15:43

  • Belföld
Vitézy Dávid meghosszabbítaná a főváros díszkivilágítását

Vitézy Dávid meghosszabbítaná a főváros díszkivilágítását

A Podmaniczky Mozgalom vezetője ismertette a részleteket is.

március 21., 11:08

  • Belföld
Éjszakai fagyok és szikrázó napsütés, nagy hőingásra számíthatunk

Éjszakai fagyok és szikrázó napsütés, nagy hőingásra számíthatunk

A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 13 és 18 fok között alakul.

március 21., 06:05

  • Belföld
Orbán Viktor: A külföldiek értsék meg, hogy a magyarokat nem lehet kifosztani

Orbán Viktor: A külföldiek értsék meg, hogy a magyarokat nem lehet kifosztani

A kormányfő ezúttal is Brüsszelből jelentkezett.

március 21., 07:44

  • Belföld
„Az ország »fő ultisa« bemond mindent” – érkeznek a reakciók Orbán Viktor reggeli rádióinterjújára

„Az ország »fő ultisa« bemond mindent” – érkeznek a reakciók Orbán Viktor reggeli rádióinterjújára

A Jobbik, a Momentum és Karácsony Gergely is megszólalt.

március 21., 10:14

  • Belföld
Magyar Nemzet: külföldi támogatásokat kapott a Telex és a 444

Magyar Nemzet: külföldi támogatásokat kapott a Telex és a 444

A lap szerint bevételeik elenyésző részét biztosították az olvasói adományok.

március 21., 10:42

  • Belföld
Több mint 70 millió forintra büntette és kitiltotta a Momentumot Kövér László a Parlamentből

Több mint 70 millió forintra büntette és kitiltotta a Momentumot Kövér László a Parlamentből

A legsúlyosabb bírságot a párt frakcióvezetője kapta.

március 21., 10:55

  • Belföld
Rá sem ismerünk a Kárpát-medence időjárására, nem a fűtésre költünk majd legtöbbet

Rá sem ismerünk a Kárpát-medence időjárására, nem a fűtésre költünk majd legtöbbet

Szegedi tudósok kutatócsoportja vizsgálja, miért kezdett el a város klímája Rómáéhoz hasonlítani.

március 21., 09:06

  • Belföld
Magyar Péter kárpátaljai látogatást javasolt Orbán Viktornak

Magyar Péter kárpátaljai látogatást javasolt Orbán Viktornak

A Tisza Párt elnöke több kérdést is feltett a kormányfőnek.

március 21., 10:51

  • Belföld
A MÁV-csoport drónvideót osztott meg a tiszaeszlári vonatbaleset helyszínéről

A MÁV-csoport drónvideót osztott meg a tiszaeszlári vonatbaleset helyszínéről

Egy pick-up a tilos jelzés ellenére áthajtott a síneken.

március 21., 10:06

  • Belföld
Egy eltűnt nő holttestét találták meg a Kaposban

Egy eltűnt nő holttestét találták meg a Kaposban

A helyiek csak találgatják, mi történhetett vele.

március 21., 14:24

  • Címlapon
A TEK szabadított ki egy fogva tartott 12 éves kislányt, akit osztrák anyja terrorizált

A TEK szabadított ki egy fogva tartott 12 éves kislányt, akit osztrák anyja terrorizált

A nő fia korábban már megszökött anyjától, mert nem bírta elviselni a lelki és testi bántalmazást.

2 órája

  • Belföld
Életveszélyes sérülés egy katonai gyakorlaton Újdörögdön

Életveszélyes sérülés egy katonai gyakorlaton Újdörögdön

Mentőhelikopterrel szállították kórházba.

március 21., 16:20

  • Belföld
Mintegy félmilliós tartozása miatt vertek agyon egy nyugdíjas taxist Pestszentimrén

Mintegy félmilliós tartozása miatt vertek agyon egy nyugdíjas taxist Pestszentimrén

A feltételezett gyilkost órákon belül elfogták.

március 21., 05:59

  • Belföld
Kínozták és éheztették azt a kétéves kisfiút, akinek a holttestére egy csomagtartóban találtak rá

Kínozták és éheztették azt a kétéves kisfiút, akinek a holttestére egy csomagtartóban találtak rá

Féregnek, kutyának nevezte a rábízott gyermeket a nevelőanya.

március 21., 11:19

  • Belföld
Három férfi erőszakolt meg egy nőt egy 11 éves gyerek szeme láttára

Három férfi erőszakolt meg egy nőt egy 11 éves gyerek szeme láttára

Az elkövetőket letartóztatták.

március 21., 09:38