Mező Gábor Bródy János fiának peréről: Hol van itt a legalapvetőbb morál?
További Belföld cikkek
-
Újabb döntéseket jelenthetnek be a Kormányinfón
- Hatalmas a káosz Rajkánál, több mint tíz kilométeres a torlódás
- Heves vita alakult ki a gyülekezési törvényről, a Pride betiltása vagy a jogok korlátozása a cél?
- Már 191 milliárd forintnál jár a Magyarországot sújtó bírság
- Döntött az ügyészség Orbán Viktor március 15-i beszédének ügyében
„Gyönyörű történet ez összességében. A kultúra megszállásában írtam arról a Bródy-klánról, a tágabb értelemben vett nagycsaládról, amely annyi sötét üzletben kulcsszereplő volt a kommunizmus idején. Közgazdászok, külkeresek, stb. Borvendég Zsuzsa kutatta ki ezt először, olyan történeteket írt meg, amiket remegő gyomorral olvasott el az ember. Értelmezhetetlen árulások, zsidó származású „kommunista” magyarok, akik az ex-nácikkal is bizniszeltek. És közben segítettek felépíteni a terrorállamot Magyarországon. Hol van itt az erkölcs, a legalapvetőbb morál?” – teszi fel a kérdést a történtekkel kapcsolatban Mező Gábor oknyomozó újságíró, publicista.
Megjegyzi, hogy a felvetés azért is érdekes: „mert Bródy János a kommunizmus, szocializmus összeomlása óta [igen, csak azóta, előtte dalaival »üzengetett«] folyamatosan arról beszél, nyilatkozik, hogy milyen is az igazi demokrata, és mindig megmutatta nekünk (a társaival), hogy kik nem azok. Íme egy alaphazugság: a Fidesz kettéosztotta az országot. Nem igaz. Már '90 után ketté lett osztva az ország, a sajtószörnyeteg és a posztkommunista elit már akkor megmondta, hogy kik a rossz magyarok. Azok, akiknek fontos Trianon, azok, akik felállnak a Himnusz alatt, azok, akik nem liberálisak, nem menetelnek velük Csoóri Sándor vagy Csengey Dénes ellen (is) tüntetve.”
A szerző a Facebook-bejegyzésének a végén hozzátette, hogy most mintha egy Bródy-dalt suttogna a fülünkbe a szellő: „ezek ugyanazok.”
Bíróság döntött arról, hogy nem kobozzák el a vagyonát
Ahogy azt az Index hétfőn reggel megírta, Bródy János fia, Bródy Miklós Dániel több mint egy éve tölti börtönbüntetését az Egyesült Államokban, miután bosszút állt egy korábbi vezetőjén, amiért kirúgták. A férfi meghekkelte a számítástechnikai rendszerüket.
A bíróság nemrég elutasította az állam indítványát, így nem kobozzák el Bródy Dániel vagyonát. Nem tudni, hogy milyen vagyonnal rendelkezik a férfi, mivel tanúvallomásában azzal érvelt, hogy tönkrement anyagilag az elbocsátását követően, ráadásul a koronavírus-járvány kellős közepén.
Mint kiderült, San Francisco Sunset nevű városrészében található Bródy Dániel otthona, amely egy nyolclakásos társasház egyszobás, fürdőszobás lakása.
Mint korábban megírtuk, két év börtönbüntetésre és 529 ezer dolláros kártérítés megfizetésére ítélte Bródy Dánielt az amerikai igazságügyi minisztérium. 2020. március 11-én bocsátották el a San Franciscó-i First Republic Banktól (FRB), ahol felhőmérnökként dolgozott. Kirúgása után nem volt hajlandó visszaadni a munkahelyi laptopját, ehelyett a még aktív céges fiókját arra használta, hogy belépjen a bank számítógépes hálózatába, s ezzel a becslések szerint több mint 220 ezer dolláros kárt okozott.
Többek között törölte a bank egyes kódtárolóit, rosszindulatú szkriptet futtatott, gúnyolódásokat hagyott a banki rendszer kódjai között, és más banki alkalmazottaknak adva ki magát munkameneteket nyitott a nevükben. Emellett elküldte magának azt a védett banki kódsort is, amelynek értéke meghaladta az ötezer dollárt. A hatóságok a férfi vagyonát is zárolták a letartóztatáskor, és Bródy Dániel egymás után adja be a kereseteket, hogy legalább azt oldják fel.
Magára maradt Bródy János fia a börtönben, a vagyonáért harcol
A bíró elutasította beadványát.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Belföld
Tüntetés Sóskúton: nem kérnek az akkugyárból, hét település fogott össze
Két kormánytagot is megkeresett a helyi polgármester, hogy megoldás találjanak.
március 20., 13:34
- Belföld
Gyurcsány Ferenc keményen nekiment Magyar Péternek 2006 felemlegetése miatt
A politikus hazugsággal vádolja a Tisza Párt elnökét.
március 20., 11:15
- Belföld
Hatalmas a káosz Rajkánál, több mint tíz kilométeres a torlódás
Egy olvasónk szerint a kamionosok verekednek és egész éjjel hallatszott a „dudaszó”.
59 perce
- Mindeközben
Drew Barrymore-ral olyan dolog történt az első randi után, ami felért számára egy hatalmas pofonnal
3 órája
- Belföld
Navracsics Tibor közölte, hogy 105 szolgálati lakáshoz jut a balatoni térség
Mint mondta, nő az igény a közszolgáltatásokat ellátó szakemberek iránt.
március 20., 13:24
- Belföld
„Kussolj, te náci kutya” – durván elszabadultak az indulatok a magyar parlamentben
Elképesztő jelenetek az Országgyűlés ülésén.
március 20., 11:18
- Belföld
Bódis Kriszta hosszú közleményben magyarázza, miért nem reagált a Tisza Párt a Pride betiltására
Magyar Péter is hozzászólt.
március 20., 12:14
- Belföld
Vitézy Dávid a budapesti sétálóutca-hálózat bővítésére tett javaslatot
Úgy látja, lassan egy évtizede nem történt előrelépés a gyalogosövezetek bővítése terén.
március 20., 12:48
- Belföld
Egészségügyi vállalkozást indított Vesztergom Dóra, az állami lombikprogram korábbi igazgatója
A szakember a múlt hónapban távozott az állami intézmény éléről.
március 20., 11:21
- Belföld
Meglepő dolgok teszik boldoggá a magyarokat
Fontos a társaság és az étel is.
március 20., 14:50
- Mindeközben
Nádai Anikó az anyaságról: Ember legyen a talpán, aki ezt mindig türelmesen bírja
tegnap, 21:50
- Címlapon
Vidnyánszkyék kinézték Székesfehérvárt, de ebbe egy másik Vidnyánszky is beleszólhat
Heten indultak a Vörösmarty Színházért, országos erők csapnak össze.
17 perce
- Címlapon
Az adóhatóság nem kegyelmez azoknak, akik ezeket csinálják
A bírság ugyanakkor elkerülhető, van rá mód.
4 órája
- Mindeközben
Jason Isaacs már megint a Harry Potter sorozattal trollkodott, elárulta, kinek adná át Lucius Malfoy szerepét
tegnap, 20:50
- Címlapon
Az Európai Bizottság azt kéri az uniós polgároktól, hogy állítsanak össze egy 72 órára elegendő túlélőcsomagot
A tagállamok felé is kéréseket fogalmaztak meg.
tegnap, 19:45
- Belföld
Lányoknál Luca, fiúknál Dominik a nyerő név, a Nagyok pedig előzik a Kovácsokat
Választék van bőven, hiszen az utónévkeresőben jelenleg 4676 név közül lehet választani.
március 20., 15:04
- Belföld
Több mint 8 millió forintra büntette a Médiatanács a Rádió 1-et Balázsék miatt
A hatóság szerint szexuális utalások hangoztak el a reggeli műsorban.
március 20., 10:25
- Belföld
Török Gábor: Minél ellenállóbb lesz a Tisza, a Fidesz annál messzebbre fog menni
Szerinte hosszú távon ez a fajta határátlépés már árthat a kormánynak.
március 20., 06:07
- Belföld
Új csalási módszer terjed a parkolóautomatáknál
Ezúttal bankkártyaadatokra vadásznak.
március 20., 08:03
- Belföld
A Republikon Intézet felmérése szerint a Tisza párt szavazókat megosztja egy fontos kérdés
A párt szimpatizánsainak 56 százaléka ért egyet Magyar Péterrel a témában.
március 20., 07:41
- Belföld
Közzétette az államtitkár, hogy kik reagáltak nevetős emojival egy korábbi bejegyzésére
Czunyiné Bertalan Judit szerint anarchista rendbontás történt.
március 20., 09:41
- Mindeközben
Rákóczi Ferenc lánya külföldre költözött: „Tízéves korában mondta, hogy ő nem akar itt élni”
tegnap, 16:55
- Mindeközben
Fekete Pákó elszégyellte magát a Farm VIP-ban történtek miatt, térden állva könyörgött Bálint Antónia bocsánatáért
tegnap, 15:50
- Címlapon
Döntött az ügyészség Orbán Viktor március 15-i beszédének ügyében
A kormányfő kijelentette: jön a húsvéti nagytakarítás, „átteleltek a poloskák”.
2 órája
- Belföld
Momentumos frakcióvezető: A józan ész ma a Pride oldalán áll
Szerinte a józanul gondolkodó magyarok újra egymásra találtak.
március 20., 07:12
- Belföld
Pécsett is tüntettek a Pride betiltása ellen
A tiltakozók Hoppál Péter, a terület fideszes képviselőjének irodájához vonultak.
március 20., 09:25
- Belföld
A tavaszi napfordulót követő hétvégét sem kell otthon töltenünk
Kertészkedéstől a bolhapiacig sok program kínálkozik.
március 20., 06:18
- Mindeközben
Udvaros Dorottya: Egy féltékeny szeretőm volt, és abban a pillanatban, hogy nem adtam oda neki mindenemet, bosszút állt
tegnap, 13:44
- Címlapon
Volodimir Zelenszkij vészjósló kijelentés tett: Vlagyimir Putyin hamarosan meghal, és akkor mindennek vége
4 órája
- Címlapon
Gálaesten ünnepelték a magyar tévések legjobbjait, RTL–TV2: 7–6
Majka majkásan beszólt a TV2-nek.
39 perce
- Mindeközben
Kulcsár Edina és G.w.M meggondolták magukat közös gyermekük jövőjét illetően
tegnap, 12:44
- Mindeközben
Farm VIP: csalással bukott le az egyik csapat a termelési feladatban, nagy balhé kerekedett belőle
tegnap, 11:33
- Belföld
Szekér Gergő több embert is tudna mondani, akik ott feküdtek az ágyában, most meg ott ülnek a politikusok között
Az énekes 2024-ben teljesen spontán döntötte el, hogy coming outol.
március 20., 09:04
- Belföld
Megkínozta egy diáktársát a Weiss Manfréd Technikum négy tanulója
Szerelemféltés miatt a waterboarding technikát alkalmazták a 15 éves fiún.
március 20., 06:06
- Belföld
Nem vitte haza a beteget egy betegszállító cég, mert nem fért be a kerekesszéke
A diszpécser megindokolta a helyzetet: nem vagyunk költöztetőcég.
március 20., 06:05
- Belföld
Zárt tárgyaláson felelhet az egykori iskolaőr, aki megerőszakolt egy gyereket
Egy gyermekotthonban is bántalmazott egy kiskorút.
március 20., 14:14
- Mindeközben
Közös gyermeket szeretne Demcsák Zsuzsa és titokzatos férje: „Ha van csoda, akkor lesz csoda, én szeretném!”
tegnap, 10:21
- Címlapon
Matolcsy Györgynek búcsút intettek, Varga Mihály és Nagy Márton fontos pozíciót kapott az IMF-nél
Változásokról döntöttek a Nemzetközi Valutaalap Magyarországot képviselő kormányzótanácsában.
31 perce