Tasó László: Kétmillió adag ételt osztottunk ki, és senki sem rakta mellé a miniszterelnök fényképét
A választókerületben 2016-óta a szociális helyzetétől függetlenül minden 18 éven felüli magyar embernek minden hétköznap biztosított egy tál melegétel – írja Facebook-oldalán Tasó László, a Hajdú-Bihar megyei 3-as számú egyéni országgyűlési választókerület fideszes képviselője.
A fideszes politikus bejegyzésében arról írt, hogy naponta 9 ezer adag melegételt osztanak ki, ebből csak Hajdúhadházon 1 590, Hajdúsámsonban 780, Létavértesen 740, Nyíradonyban 1 678 adagot.
Tasó László úgy látja, hogy ez sokaknak jelent nagy segítséget. A politikus megemlítette azt is, hogy
a választókerületben éves szinten kiosztott mintegy 2 millió adag melegétel mellé senki nem rakja oda a »Miniszterelnök«, vagy mások fényképét. Ezzel ellentétben a tiszapárti aktivisták a csomagokat a primadonna vezetőjük szórólapjával adják át a kiválasztott családoknak és mellé súgják a »helyi jótevőik nevét«.
Az országgyűlési képviselő hozzátette, hogy mindezért nem várnak el köszönetet. Tasó László szerint a segítség becsületbeli ügy, és azért segítenek, mert szükség van rá.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Belföld
A családalapításról tartanak nemzetközi csúcstalálkozót Budapesten
Ismert előadók vitatják meg a demográfiai változások geopolitikai, kulturális és jogi dimenzióit.
február 24., 16:01
- Belföld
Egy dolgozó halála miatt zárt be az érdligeti Lidl
Az üzlet munkavállalója hétfő reggel lett rosszul, nem sokkal később pedig meghalt.
február 24., 14:53
- Belföld
Szmogriadót rendelt el Miskolc polgármestere
Arra kérte a lakosságot, hogy közösségi közlekedéssel utazzanak.
február 24., 15:08
- Mindeközben
Tóth Vera a szórakoztatóiparról: Nagyon el kell gondolkodnunk a B terveken mostanában
tegnap, 20:00
- Mindeközben
Kiderült, miért nincsen egyetlen ablak sem a félelmetes, 29 emeletes felhőkarcolón
tegnap, 18:25
- Belföld
Megszólalt a meggyilkolt japán nő ügyvédje, keményen kritizálta a magyar gyámügyi rendszert
Az is kiderült, a nő a Patent egyesületet nem családon belüli erőszak miatt kereste meg.
február 24., 15:24
- Belföld
Megújuló csomaggal várja ügyfeleit a One Magyarország
A váltásra két módon van lehetőség.
február 24., 15:38
- Belföld
Felvételen, ahogy egy autó egy másik járműbe csapódik az M1-es autópályán
Figyelmen kívül hagyták a sebességkorlátozást jelző táblát.
február 24., 16:32
- Belföld
Rekordot döntött a Városligeti Műjégpálya látogatószáma
A belépőjegyeken túl a korcsolyakölcsönző is csúcsot döntött.
február 24., 16:21
- Mindeközben
PSG Ogli reagált a Trump-Zelenszkij-találkozóra: Trump egyértelműen be akarja fejezni azt a háborút, amit Joe Biden elkezdett
tegnap, 15:22
- Címlapon
Ezért kiabált egymással Donald Trump és Volodimir Zelenszkij
Már előtte is láthatóak voltak a repedések Washington új vezetése és Kijev között.
tegnap, 13:22
- Címlapon
Világsztár reagált Orbán Viktor bejegyzésére, szerinte nem jó úton halad a magyar kormányfő
Nem ez az első eset, hogy a művész reagál a magyar miniszterelnök egyik posztjára.
tegnap, 17:47
- Belföld
Földrengésszerű győzelmet aratott az ellenzék jelöltje Pápán
A szavazatok 75,4 százalékát szerezte meg Kerti Györgyi.
tegnap, 21:51
- Belföld
Kormánypárti és ellenzéki polgármesterek közös erővel gyógyítanák be a magyar vasút történelmi sebét
Pártokon és nemzeteken átívelő összefogás van születőben.
február 24., 16:58
- Belföld
Szétesik a front Magyarország fölött, kiadták a figyelmeztetést
Az éjszakai fagyok enyhülni látszanak.
február 24., 06:31
- Mindeközben
Majka Szoboszlai Dominik játékáról: Túlmutat a Liverpool csapatán is, ha van ennél feljebb, akkor ott van a helye
tegnap, 13:00
- Belföld
Orbán Viktor nyitotta a parlamentet, bejelentések, kiabálás és óriási vita lett belőle
február 24., 12:56
- Belföld
Harminc év után szabadulhat az albertirsai családirtó
Hiába volt távolságtartási végzés, N. Arnold vascsővel verte agyon a feleségét.
február 24., 16:44
- Belföld
A Ripost belső fotókon mutatja be Ruszin-Szendi Romulusz 928 milliós luxusvilláját
Fényjátékkal ellátott hálószobát is találtak.
február 24., 14:33
- Belföld
Eskütétellel és tisztújítással indul a parlamenti tavasz
Jelentős személyi döntések is várhatók.
február 24., 06:53
- Belföld
Magyar Péter: Azonnali hatállyal kirúgták Ruszin-Szendi Romuluszt a Nemzeti Közszolgálati Egyetemről
A Nemzeti Közszolgálati Egyetem megerősítette a hírt.
február 24., 09:27
- Mindeközben
Minden divatrajongó irigykedik most erre a nőre, igazi kincsre lelt egy adományboltban
tegnap, 09:30
- Belföld
Karácsony Gergely: Indul a per, Budapest visszakaphatja a jogellenesen elvont milliárdokat
Szembeszáll a kormánnyal a főváros.
február 24., 08:34
- Belföld
Egy átlagos nyugdíjasnak 2000 forintnál nem jelentene többet az áfa-visszatérítés
A nyugdíjasoknak hatékonyabban is lehetne segíteni, véli egy szakmai szervezet.
február 24., 08:04
- Belföld
Megérkeztek a részletek Orbán Viktor nagy bejelentéséről, így vehető igénybe a kedvezmény
Ez több mint kétmillió embert érint.
február 24., 09:51
- Belföld
Bayer Zsolt megnevezte a két bírót, akit „kormánypártiként senki nem fogadhat el semmilyen peres ügyében”
Magyar Bírói Egyesület: A véleménynyilvánítás joga és a gyülekezési jog alkotmányos alapjog.
február 24., 12:13
- Belföld
Tökfőzelék, rántott cukkini, zöld tea – így készült Orbán Viktor az évértékelő beszédére
Éhgyomorra lépett pódiumra a miniszterelnök a Várkert Bazárban.
február 24., 07:32
- Mindeközben
Kiderült, miért nem Christopher Nolan rendezhette meg az utolsó James Bond-filmet
március 1., 21:00
- Címlapon
Leállították Ferenc pápa gépi lélegeztetését
A Vatikán friss közleményt adott ki a szentatya állapotáról.
tegnap, 20:00
- Mindeközben
Cuki fotóval jelentette be Penn Badgley felesége, hogy ikrekkel várandós
március 1., 19:30
- Belföld
Gyurcsány Ferenc kés alá fekszik
Nem ő válaszol ma Orbán Viktornak a Parlamentben.
február 24., 08:39
- Belföld
Óriási drogfogás Soroksáron, a rendőrség letartóztatta a termesztőt
Százmillió forintnál is nagyobb értékű marihuánát foglaltak le.
február 24., 14:38
- Címlapon
99 korbácsütés vár Iránban Ronaldóra, ezért az al-Nasszr nélküle utazott Teheránba
Másfél éve házasságtörést követett el a portugál sztár.
tegnap, 20:19
- Belföld
Lakástűz volt egy tízemeletes panellakásban Újpalotán egy ember meghalt
Vasárnap este csaptak fel a lángok.
február 24., 09:57
- Belföld
Több tízmillió forintot csalt ki áldozataitól egy csömöri férfi
Mindent megígért, de semmit sem adott.
február 24., 10:17