Életveszélyessé vált, lezárták a túrázók egyik kedvenc látványosságát a Mecsekben

2025.01.29. 13:07
Az eredetileg magántulajdonban lévő grábóci Mária-kilátót le kellett zárni, mert életveszélyessé vált. Tolna vármegye híres búcsújáróhelyének ikonikus építménye azonban a közelmúltban önkormányzati tulajdonba került, így felcsillant a remény a felújítására.

Lezárták Grábóc kedvelt látványosságát, a Mária-kilátót, amelyet már hosszú ideje nem látogatnak a leromlott állapota miatt. A kilátóból a Keleti-Mecsek panorámáját lehet látni.

A tizenöt méter magas, háromszintes, hatszög alaprajzú kilátót 2015-ben adták át a Rockenbauer Pál Dél-dunántúli Kéktúra nyomvonalának közelében, így az sok túrázó útvonalába illeszkedne a Tolna vármegyei hírportál, a Teol szerint. A jelenleg elérhetetlen fatorony tetejéről egyébként Grábóc és a Keleti-Mecsek dombjainak látképe terül a kirándulók elé.

Vincze Kálmán polgármester tájékoztatása szerint az eredetileg magánkézben lévő kilátó múlt évben az önkormányzat tulajdonába került, és feltett szándékuk, hogy újra megnyissák a túrázók előtt. A munkálatok megkezdéséhez pályázati forrásokat próbálnak bevonni, de addig a látogatók nem mehetnek fel a toronyba.

Grábócon így a kilátó egyelőre nem, de történelmi és vallási emlékei, mint például a szerb ortodox templom és kolostor továbbra is látogathatók. 

Kapcsolódó
Sehová se látók

Sehová se látók

Sötétben minek kilátó...

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Belföld
Egy éve bukott bele a kegyelmi ügybe Novák Katalin, távozása így alakította a magyar politikát

Egy éve bukott bele a kegyelmi ügybe Novák Katalin, távozása így alakította a magyar politikát

A mérleg: botrányok, politikai viták, gyermekvédelem, és egy új párt.

február 10., 07:43

  • Belföld
Gyurcsány Ferenc Orbán Viktornak: Gazemberek gyülekezetévé lettetek

Gyurcsány Ferenc Orbán Viktornak: Gazemberek gyülekezetévé lettetek

A politikus a MOK vasárnapi közleménye miatt minősítette a miniszterelnököt.

február 10., 09:58

  • Belföld
Új faj pusztít a Balatonnál, nagy veszélyt jelent az élővilágra

Új faj pusztít a Balatonnál, nagy veszélyt jelent az élővilágra

Testalkata, mint a hódé, farka, mint a patkányé.

február 10., 06:04

  • Címlapon
Egy csodás kísérlet hanyatlásának lehetünk tanúi Budapest közepén

Egy csodás kísérlet hanyatlásának lehetünk tanúi Budapest közepén

Az Iparművészeti Műzeum nyolc éve nem fogad látogatókat, nem jut pénz a felújítására.

3 órája

  • Belföld
Egy BMW-sofőr úgy rángatta a kormányt az M0-s autópályán, mintha a GTA-ban lenne

Egy BMW-sofőr úgy rángatta a kormányt az M0-s autópályán, mintha a GTA-ban lenne

A bizarr kormányzási technika miatt akár tragédiába is torkollhatott volna az eset.

február 10., 06:07

  • Belföld
Százmilliókra perelte az Esztergomban felrobbantott kommandós családja a TEK-et

Százmilliókra perelte az Esztergomban felrobbantott kommandós családja a TEK-et

Peren kívül méltánytalan ajánlatot kaptak, most jelentős összeget követelnek.

február 10., 09:35

  • Belföld
A Publicus Intézet megmérte, mit gondolnak a magyarok Washington szankciójáról

A Publicus Intézet megmérte, mit gondolnak a magyarok Washington szankciójáról

A kormánypárti szavazók körében többen is valósnak tartják a korrupciós vádakat.

február 10., 09:33

  • Belföld
Több mint száz szülő indított pert a védőoltások ellen Magyarországon

Több mint száz szülő indított pert a védőoltások ellen Magyarországon

Már előre elkészített formanyomtatvány is van ebből a célból.

február 10., 08:24

  • Belföld
Kettészakad az ország, nyugaton borúval, keleten derűvel indul a hét

Kettészakad az ország, nyugaton borúval, keleten derűvel indul a hét

A levegőminőség alapvetően kedvezően alakul.

február 10., 07:24

  • Belföld
Döntött a Kúria december 24. munkaszüneti nappá nyilvánításáról

Döntött a Kúria december 24. munkaszüneti nappá nyilvánításáról

Végére ért a tavaly óta húzódó ügy.

február 9., 09:41

  • Belföld
Váratlan fordulat: rengetegen jelentkeztek pedagógusnak

Váratlan fordulat: rengetegen jelentkeztek pedagógusnak

Fontos határidő közeleg minden felvételizőnek.

február 10., 10:24

  • Címlapon
„Ne keress többé!” – Németh Szilárd csalódott, kemény üzenetet küldött Ruszin-Szendi Romulusznak

„Ne keress többé!” – Németh Szilárd csalódott, kemény üzenetet küldött Ruszin-Szendi Romulusznak

„Egy nyavalyás hazaáruló mellé álltál, Tábornok úr” – írta.

4 órája

  • Belföld
Budapesttől Pécsig érne a sor, ha az alkoholfogyasztók gyermekeit egymás mellé állítanánk

Budapesttől Pécsig érne a sor, ha az alkoholfogyasztók gyermekeit egymás mellé állítanánk

Minden ötödik gyermekből láthatatlan árvát csinál az alkohol.

február 9., 20:58

  • Belföld
Sokan fordultak békéltető testülethez járatkésés vagy elveszett poggyász miatt

Sokan fordultak békéltető testülethez járatkésés vagy elveszett poggyász miatt

Tavaly 1,7 milliárd forint ügyértékben született döntés.

február 9., 08:42

  • Belföld
A farsangi jelmezek miatt tett közzé figyelmeztetést a fogyasztóvédelem

A farsangi jelmezek miatt tett közzé figyelmeztetést a fogyasztóvédelem

Sok a visszaélésre alkalmas, veszélyes termék.

február 10., 10:41

  • Belföld
Két embert is előállítottak a kitörés napján tiltott önkényuralmi jelkép viselése miatt

Két embert is előállítottak a kitörés napján tiltott önkényuralmi jelkép viselése miatt

A rendezvényt szervező egylet szerint a jelképek csak a történelmi hűség kedvéért jelennek meg.

február 9., 20:40

  • Belföld
Hiba lépett fel a Paksi Atomerőmű. 4. blokkján, beindult a védelmi rendszer

Hiba lépett fel a Paksi Atomerőmű. 4. blokkján, beindult a védelmi rendszer

180 megawattal csökkentették a blokk villamos teljesítményét.

február 9., 22:06

  • Belföld
Bombafenyegetést kapott az általános iskola Tápiószelén, lezárták a környéket

Bombafenyegetést kapott az általános iskola Tápiószelén, lezárták a környéket

Kiürítették az épületeket, robbanószert nem találtak.

február 10., 10:47

  • Belföld
Késelésbe torkollott egy vietnámi csoport vitája Józsefvárosban

Késelésbe torkollott egy vietnámi csoport vitája Józsefvárosban

A rendőrség hajtóvadászatot indított.

február 9., 19:23

  • Belföld
Vitézy Dávid elárulta, hogyan lenne rendezhető Rákosrendező vételárának első fele

Vitézy Dávid elárulta, hogyan lenne rendezhető Rákosrendező vételárának első fele

A frakcióvezető szerint a pénz megvan, már csak a kormánynak és a fővárosnak kell együttműködnie.

február 9., 12:27

  • Címlapon
Toroczkai László Magyar Péter kinevezettjeiről: A Jóisten óvja meg Magyarországot ezektől a kártevőktől

Toroczkai László Magyar Péter kinevezettjeiről: A Jóisten óvja meg Magyarországot ezektől a kártevőktől

Kemény kritikát kapott Ruszin-Szendi Romulusz és Bódis Kriszta is.

3 órája

  • Címlapon
Donald Trump kiadta az ukázt, de valami nem jól sült el

Donald Trump kiadta az ukázt, de valami nem jól sült el

Nagy nehézségeket okozott az amerikai elnök döntése.

6 órája

  • Belföld
A hét elején még napos idő várható, de kemény fagyokra is készülni kell

A hét elején még napos idő várható, de kemény fagyokra is készülni kell

A jövő héten akár 18 fokos különbség is lehet egy napon belül.

február 9., 17:20

  • Belföld
G. Fodor Gábor: A Fidesznek nem Magyar Péter az ellenfele, meg különben is unalmas

G. Fodor Gábor: A Fidesznek nem Magyar Péter az ellenfele, meg különben is unalmas

A politológus szerint a Fidesznek 2026-ban mozgósítania kell a lelki energiákat.

február 9., 15:55

  • Belföld
Edmond hónapok óta egy holland kórházban fekszik, a biztosító mégsem segít

Edmond hónapok óta egy holland kórházban fekszik, a biztosító mégsem segít

A férfiról a szerződés aláírása után két héttel derült ki, hogy súlyos daganatos megbetegedésben szenved.

február 9., 13:14

  • Címlapon
Megnézte, nem éhes-e a három hónapos kisfia, ekkor vette észre, hogy nem lélegzik

Megnézte, nem éhes-e a három hónapos kisfia, ekkor vette észre, hogy nem lélegzik

Hiába próbálták újraéleszteni, nem tudták megmenteni az életét.

1 órája

  • Címlapon
Buldoggá gyúrta magát, hogy aztán brutális játszmába kezdjen

Buldoggá gyúrta magát, hogy aztán brutális játszmába kezdjen

Az Ezer bokszütés londoni premierjén jártunk.

4 órája

  • Címlapon
Budapesten forgatott film vitte a legfontosabb elismeréseket a BAFTA-díjátadón

Budapesten forgatott film vitte a legfontosabb elismeréseket a BAFTA-díjátadón

A legjobb férfi főszerepért járó kitüntetést Adrien Brody kapta.

48 perce