Hogyan tanultunk meg közlekedni?
További Belföld cikkek
- Az autógyártók hűvös fogadtatásában részesült Lázár János közlekedési múzeumos ötlete
- Itt vannak a számok, ennyiért veheti meg a főváros Rákosrendezőt
- Magyar–mexikói drogkereskedő testvérpár a rácsok mögött
- Meg akarta ölni osztálytársait egy borsodi fiú, mert csúfolták őt
- Tartampróbának vetették alá a francia gyártmányú Alstom Astride-villanymozdonyt
A vaskos szabályokkal teli könyveket manapság már felváltotta a digitális formában is könnyen elérhető tananyag. Valós forgalmi környezetben bemutatott videók, 3D-s, interaktív animációk és szimulációk is elérhetőek a tanulni vágyók számára, olvasható az EduKRESZ sajtóközleményében – közölte szerkesztőségünkkel az EduKRESZ.
Már 1890-ben megszületett az első olyan jogszabály, ami Magyarország egész területére érvényes volt. Két fontos pontot tárgyalt: kimondta a „balra tarts, jobbra előzz” elvet, és előírta azt is, hogy a királyi udvari, katonai, posta-, tűzoltó- és mentőjárműveknek elsőbbséget kell adni.
Az első automobil-vezetői tanfolyamot a Magyar Posta biztosította dolgozói számára. A századforduló közepén nem volt elég megtanulni vezetni: a jelölteknek kerékpározni és a lovakhoz is érteniük kellett. A tanfolyam része volt az automobilok szétszerelése és javítása is.
Az első Közúti Közlekedési Rendészeti Szabályzat (KRESZ) 1930. január 1-jén lépett hatályba, egy évvel megelőzve a mobilizációban akkor élen járó Nagy-Britanniát. Előírta a gépjárművek évi kötelező műszaki vizsgáztatását, bevezette a rendszámokat és a vezetni vágyók képzését is.
A „második KRESZ” már jóval több szabályt tartalmazott, 217 paragrafusban taglalta a kötelezően betartandó szabályokat. A harmadik és negyedik változatra hamar szükség volt, a közlekedés rohamos fejlődésnek indult. A 2010-es évekig a technológiai újítások miatt is számos módosításon ment keresztül a KRESZ. A változások folytatódnak, hiszen már dolgoznak a legújabb módosításán, ami várhatóan 2026-tól lép életbe.
A KRESZ oktatása a második világháború után nehézségekbe ütközött
1949-ben az államosítás a magán-autósiskolákat is elérte: ekkor megalakult az Állami Autóműszaki Intézet (AMI). 1956-ban jött létre az Autóközlekedési Tanintézet (ATI), ami már országos hatáskörű iskolahálózattal rendelkezett. Szakember viszont kevés volt, mert 1956 után nagyon sok, a KRESZ oktatásában dolgozó munkatárs hagyta el az országot.
Csak 1992-ben született meg a rendelet, ami a magyarországi képzés és vizsgáztatás átfogó, korszerű szabályozását hozta. A legutóbbi nagy módosítás 2012-ben érte el a KRESZ-t, a „B” kategória esetében eltörölték a rutinvizsgát, ami beépült a forgalmi vizsgába és bevezették az elméleti oktatásban a tantermi képzés mellett a távoktatást (e-learning) is, mára pedig már a tanulók 90%-a ezzel a módszerrel tanulja a KRESZ-t.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Belföld
Szájer József: Egyszer így értelmezem, egyszer úgy az uniós jogrendszert
A Szabad Európa Intézet igazgatója szerint a Fidesz nem akarja Hamupipőke rücskös lábát üvegcipőbe tuszkolni.
január 20., 17:02
- Belföld
Nagy István: A Green Deal az ősbűn
Az agrárminiszter elmesélte, hogyan hagyta faképnél az Európai Bizottság egy tagja még azelőtt, hogy válaszolhatott volna.
január 20., 15:24
- Belföld
A Városháza park terve kész, de megépítésének idejéről nem nyilatkoznának
Kiváló közösségi célú koncepció született, már csak pénz kell hozzá.
január 20., 13:21
- Mindeközben
Már két éve tart a Házasodna a gazda szereplőinek szerelme, esküvőt és családalapítást terveznek
2 órája
- Belföld
Ezekhez a személyes adatainkhoz férhet hozzá a kormány az új lépésével
Az áldozatok gyakran önként adják ki személyes adataikat a tolvajoknak.
január 20., 15:55
- Belföld
Figyelmeztet a Magyar Közút: csak az induljon útnak, akinek halaszthatatlan dolga van
Kedden jön az autósok rémálma.
január 20., 16:48
- Belföld
Az autógyártók hűvös fogadtatásában részesült Lázár János közlekedési múzeumos ötlete
A nagy német konszernekre kivetett járulékot a miniszterelnök támogatja.
12 perce
- Mindeközben
Ember Márk kínos helyzetbe került az orvosnál, vicces sztoriját nehéz megállni nevetés nélkül
4 órája
- Belföld
Orbán Balázs elárulta, miért nem most találkozik Orbán Viktor és Donald Trump
Ha buli van, akkor nem alkalmas időpont a tárgyalásokra.
január 20., 15:23
- Belföld
Kunhalmi Ágnes: Miniszterelnök Úr, inkább Önt vigye el az az ördög!
Az ellenzéki képviselő a közösségi oldalán olvasott be Orbán Viktornak.
január 20., 14:23
- Belföld
Swietelsky-vezér: Sokkal nagyobb innovációs lehetőségek vannak a magyar aszfaltiparban
Hegyi Zoltán azt is elárulta, mekkora forgalommal tervezik a jövőt.
január 20., 16:45
- Belföld
A Valton Security kamerázta be az Integritás Hatóság elnökének házát
Biró Ferenc Pál továbbra is ártatlannak vallja magát.
január 20., 12:56
- Mindeközben
Orosz Barbara élő adásban szólította fel Pintért Tibort, itt az ideje új szintre emelni a kapcsolatát Ilyés Jeniferrel
7 órája
- Címlapon
Politico: Orbán Viktor és Marine Le Pen nagy dobásra készül Madridban
A lap ezt „szélsőjobboldali szerelmi fesztiválként” jellemezte.
2 órája
- Címlapon
Itt vannak a számok, ennyiért veheti meg a főváros Rákosrendezőt
Karácsony Gergely kijelentette: élnek az elővásárlási jogukkal.
28 perce
- Belföld
Hat autó karambolozott az M3-ason, több kilométeres a torlódás
Több útszakaszon korlátozások vannak érvényben.
január 20., 08:01
- Belföld
Büntetőfékezéssel és lézerezéssel próbálta lassításra bírni az autós a mögötte haladót
Lézerharc, büntetőfékezés és villogás az M2-es autóúton.
január 20., 18:17
- Címlapon
A Mol döntött, ismét belenyúlnak az árazásba
Éjféltől a benzint 3, a dízelt pedig 4 forinttal olcsóbban tankolhatjuk.
3 órája
- Címlapon
Hivatalos: nem vétózik Magyarország, teljesítette Brüsszel Orbán Viktor követelését
Magyarország megkapta a kért garanciákat.
6 órája
- Mindeközben
Lakatos István 100 milliót adott a Cápák közöttben, megduplázta, amit a vállalkozók kértek
8 órája
- Belföld
Jobb, ha keddtől vigyázunk, ónos eső miatt az egész országra kiadták a veszélyjelzést
Fagyott eső is lehet.
január 20., 12:38
- Belföld
Szájer József: Vannak homofóbok a Fideszben, de „mindenki a saját szavaiért felelős”
Elmondta azt is, miért menekült az ablakon kimászva, ha nem követett el bűncselekményt.
január 20., 11:24
- Mindeközben
Pásztor Erzsi ki van akadva a budapesti autósok miatt: „Szeretném megkérdezni, hol vannak a rendőrök?”
9 órája
- Címlapon
Vlagyimir Putyin: A hadseregünk legyőzte a totális gonoszt
Az orosz elnök testvére is egy tömegsírban nyugszik.
2 órája
- Belföld
Csaknem 40 millió forint „teljesítményösztönző juttatást” osztottak szét a Bethlen Gábor Alapkezelő vezetői között
Összesen 28-an részesültek az év végi jutalomban.
január 20., 09:15
- Belföld
Orbán Viktor: Mi már Trump voltunk Trump előtt
A kormányfő kijelentette: akik a magyar elnökség sikere ellen dolgoztak, azokat vigye el az ördög.
január 20., 10:56
- Belföld
Zacher Gábor megszólalt a magyarországi drogproblémákról, árulkodó jeleket lát
A lakosság nagyon rossz mentális állapotban van – mondta a szakértő.
január 20., 09:38
- Belföld
Nem nyílik meg a Sorsok Háza, a kormány a zsidó szervezeteket hibáztatja
Sajnálatosnak tartják az ügyet.
január 20., 08:17
- Belföld
A Sándor-palota nem tudja, mi történt a köztársasági elnök százmilliós hotelszobáival
Nincs róla információ.
január 20., 10:11
- Belföld
Elítélték a miskolci fiatalt, aki lövöldözni akart az iskolában
Az ítélet nem jogerős.
január 20., 20:38
- Címlapon
Még a Rapülők előtt szóltam: Petikém, hidd el, ez a rap izé nem fog menni Magyarországon!
A Geszti Sixty dupla koncertje szétrobbantotta hétvégén a Papp László Sportarénát. Erősen szubjektív koncertkritika.
1 órája
- Mindeközben
Reviczky Gábor az egyiptomi utazásairól: „Mi olyan emberrel megyünk, akit elvittek az ufók”
10 órája
- Belföld
Halálos tűzeset történt Tiszavasváriban
A tűzoltók egy összeégett holttestet találtak.
január 20., 08:36
- Belföld
Elhanyagolták gyereküket, börtönbe kerülhetnek a zalavári szülők
Nem járatták iskolába, de még a védőoltások beadatásáról sem gondoskodtak.
január 20., 10:40
- Címlapon
Ezermilliárdok forognak kockán, sorban állnak a magyarok pénzéért
Sokan bírálják a kormányt, amiért ezt kegyként tálalja.
3 órája